10 film, amiben a jelmeztervezők hibát követtek el, mégsem szúrta ki senki
Imádjuk a kosztümös filmeket, ugyanakkor nem árt megjegyezni, hogy bizony a legtöbb ilyen alkotásnak nem a hitelesség az erénye. Sem történelmi, sem divattörténeti szempontból nem követik ugyanis az alkotók a valóságot, ám ennek oka nem a hanyagság, sőt, a legtöbb esetben a tévesztés nagyon is szándékos, hogy igazán hollywoodi lehessen a sztori. Ami pedig a ruhákat illeti, nos ebben az esetben az esztétika dönt. Hogy még kifejezőbbek legyenek a mozdulatok, és még jellegzetesebb a karakter, így az adott korszaknak való megfelelés nem az elsőszámú szempont.
Most összegyűjtöttünk néhány olyan kosztümös filmet, melyben a jelmeztervezők elengedték a történelmet, hogy a rendezővel és a színészekkel karöltve egy olyan remekművet hozhassanak létre, ami lebilincseli a nézőket!