10 extrém sport, ami hihetetlen, de a történelem során létezett
Mostanság tényleg minden a sportról szól, július 14-én ért véget a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság és a Copa América is, július 26-án pedig elstarolt a XXXIII. nyári olimpiai játékok. Ebben a hangulatban pedig úgy éreztük, hogy utánajárunk annak, hogy az emberiség történetében milyen érdekes és extrém sportok léteztek.
Az aligátorbirkózás, a bikaugrás és a tetem-póló mind kitaláltnak tűnnek, pedig egyik sem az. A mai szemmel már abszolút extrémnek tűnő egykori sportok tekintetében ez csak a kezdet, hiszen a velenceiek egymást püffölték, hogy megszerezzék egy híd felett az uralmat, míg az egyiptomi halászok a vízbe fojtástól, a görög birkózók pedig a csonttöréstől nem riadtak meg, csak azért, hogy nyerhessenek. A modern sportokkal ellentétben - ahol a játékosoknak már szigorúan összerakott szabályrendszert kell követniük -, ezen ókori mozgásformák esetén semmilyen korlátozás nem volt érvényben.