Te tudod mi történik egy kórház zárt ajtói mögött?
Ennek ellenére meglepően keveset tudunk arról, hogy mi zajlik odabent, sőt talán nem is igazán foglalkozunk vele. Nem tűnődünk azon, hogy működnek a különböző osztályok, hogy lesz tiszta az ottani ágynemű, és bár szívesen fogadjuk az ápolóktól érkező törődést és kedvességet, igen keveset adunk vissza belőle nekik.
A Richter Anna Díj 2018/2019-es évadjának egyik győztes csapata épp ezen szeretett volna változtatni. A Bethesda Gyermekkórház munkatársai Kemenesiné Lakatos Eszter, dr. Tamásné Bese Nóra, Dr. Ternai Zita, Maucháné Ligeti Nóra és Nyergesné Závodi Edit egészségügyi szakdolgozó kategóriában pályáztak, hogy megvalósíthassák a kórház hétköznapjait bemutató kisfilmsorozatukat Főszerepben a hétköznapi hősök! címmel. Dr. Tamásné Bese Nórával beszélgettünk inspirációról, folyamatokról és elképesztő sikerekről.
Hol ismerkedtetek meg a Richter Anna Díj pályázatával?
Több forrásból is értesültünk róla: találkoztunk vele az interneten, de a kórházban is közzétették a felhívást. Az első perctől azt éreztük, hogy ez egy remek lehetőség, hogy valami olyat találjunk ki, amivel tényleg nagy hatást érhetünk el. Tudtuk, hogy olyan csapatot kell összeraknunk, ami kreatív és határozott szakemberekből áll.
Tehát előbb a csapat jött létre és utána született meg az ötlet?
Tulajdonképp párhuzamosan alakult a kettő. Fontosnak tartottuk, hogy egy ilyen nagyszabású projekthez minél többféle területről vonjunk be kollégákat: legyen szerepe az oktatási területnek, az ápolónőknek és a kommunikációs részlegnek is.
Hogy született meg a Főszerepben a hétköznapi hősök! koncepciója?
Többféle ötletünk is volt eleinte, az elsődleges célunk az volt, hogy olyan dolgot alkossunk, amivel egyszerre tudjuk megszólítani vele a munkatársainkat és a betegeinkhez tartozó szülőket is, mindemellett pedig edukáló szerepet is betöltünk vele. Ebből született meg a 12 részes kisfilm sorozat elképzelése, amiben bemutathatjuk azokat az hétköznapi hősöket, akik nap mint nap a gyerekek gyógyulásáért dolgoznak, illetve magukat a kis betegeket, akik szintén hősnek bizonyulnak. Olyan portréfilmeket szerettünk volna létrehozni, amik informatívak, elmesélik a fontos tudnivalókat a különböző osztályokkal kapcsolatban, de megszólítják azokat a szülőket is, akiknek kulcskérdés, hogy tudják a gyermekeik jó kezekben lesznek nálunk.
Milyen volt a filmek fogadtatása?
Az elején nem is tudtuk mekkora munkát fog ez valójában jelenteni, hiszen sok szigorú elvárásnak kellett eleget tenni, például begyűjteni minden szereplőre vonatkozó szülői engedélyt, hogy kreált jelenetek helyett a valódi életet tudjuk filmre vinni. Másrészről pedig az egészségügyi dolgozók nincsenek hozzászokva a kamera előtti szerepléshez, így először őket is érzékenyíteni kellett, hogy miért van erre szükség.
Sejtettük, hogy fontos dologba kezdtünk ezzel, de ekkora szeretethullámról nem is álmodtunk. A filmek kvázi üzenőfalként működtek, nagyon sok szülő szerette volna megosztani a pozitív tapasztalatait, amit továbbíthattunk a filmek szereplőinek. Olyan típusú kommunikáció indult be amire korábban nem volt példa, a dolgozóink pedig nagyon örülnek, hogy úgy érzik megbecsülik őket.
Melyik rész örvendett a legnagyobb népszerűségnek?
A két favorit az ápolónő képzést bemutató viszonylag hosszú, 6 perces epizód, ami azt mutatja be, hogyan képzik ma a fiatal gyermekápolókat, ezek nagyon átjön a szakma szeretete és az elszántság a dolgozók részéről. A másik pedig a kulisszák mögé betekintő rész, amiben a nézők megismerhetik mi zajlik a színfalat mögött napi 24 órában.
Mit tanácsolnál azoknak, akik idén szeretnének pályázni?
A mostani helyzetben nagy kihívást jelent átgondolni, hogy mik azok az ötletek, amiket valóban meg lehet valósítani. Épp ezért azt tanácsolnám, hogy mindig legyen B tervük, próbáljanak több síkon gondolkodni. Ami még ennél is fontosabb, hogy olyan ötlettel pályázzanak, amiben tényleg benne van szívük-lelkük és merjenek nagyobbat álmodni, mint amit a hétköznapok szűk keretei elsőre lehetővé tesznek.
A Richter Anna Díj célja, hogy felhívja a figyelmet az egészségtudatosság, illetve a társadalmi jóllét fontosságára. Anyagi és szakmai támogatásukkal szeretnék inspirálni az egészségügy, az oktatás, a kutatás és a gyógyszerészet területein dolgozó szakembereket hogy a győztes csapatoknak járó 4 millió forintos díjjal megvalósíthassák legjobb ötleteiket.
A 2020/21-es évad pályázatainak beküldési határideje: 2020. december 1. éjfél
További részletekért kattints a Richter Anna Díj weboldalra!