A fagyi babák története
A fagyi babák beültetését meghatározott szakmai protokoll alapján végzik hazánkban és külföldön egyaránt. Fontos szerepe van egy megbízható mintaszállítónak is a folyamatban.
Lombikbébi eljárás
Ennek során a leendő édesanya hormonális kezeléseken esik át, amelyeknek köszönhetően szervezetében az átlagosnál magasabb peteérés megy végbe. Ezeket a petesejteket leszívják, majd mesterséges körülmények között megtermékenyítik a spermiumokkal. Ezekből aztán pár nap után kialakulnak az embriók. Ezeket a megfelelő fejlettségi állapotban beültetik az anyaméhbe.
A vissza nem ültetett, de életképes embriókat egy bonyolult eljárás során lefagyasztják, ezek lesznek a fagyi babák. Ezeket mínusz 196 Celsius fokon folyékony nitrogénben tárolják addig, amíg szükség nem lesz rájuk. Ez akár hosszú éveket, sőt évtizedeket is jelenthet. A fagyasztási eljárásban kiemelt figyelmet kap, hogy a megtermékenyült petesejteket milyen fázisukban fagyasztják le. Fontos, hogy ezeket megóvják a jégkristályok keletkezésétől. Egy bonyolult számítógép vezérelt folyamat, amely több órát vesz igénybe.
A fagyasztott embriók jövője
A fagyasztásból való felengedés ugyanazzal az eljárással zajlik, majd az életkezdemények egy speciális tápoldatban kerülnek elhelyezésre. Itt az embriológusok megállapítják az életképességüket. A teljes folyamat nem rizikómentes, sajnos az embriók károsodhatnak is. Ennek következtében életképességüket is elveszíthetik, ami miatt már nem ültethetőek be az anyaméhbe.
A sikeres beültetéshez az anyaméhet is elő kell készíteni. Ehhez egy speciális kezelést végeznek el, amely során felkészítik a méhet, a méhnyálkahártyát és a szervezet sárgatest termelését az embriók befogadására. Napjainkban ez tabletták segítségével csupán néhány napos folyamat.
Megfelelő idő
A lombikbébi eljárás sikerességét elsősorban az idő határozza meg. Ezért műszerekkel, ultrahanggal és vérvizsgálatokkal is ellenőrzik a szervezetet, hogy a fagyasztásból felengedett embriókat a legoptimálisabb időben, egy katéter segítségével visszaültessék az anyaméhbe. A beavatkozás teljesen fájdalommentes, és altatás nélkül zajlik.
Az időnek kulcsfontosságú szerepe van a szállítások során is. A legtöbb esetben a lombikbébi program folyamata több intézményben zajlik. A programban résztvevő leendő szülők feladata a minták intézmények közötti határidős és sérülésmentes szállításának a biztosítása. A szállítási feladatra szakosodott speciális szolgáltató az ideális. Ők a megfelelő szakértelemmel és tapasztalattal, valamint a szükséges eszközökkel rendelkeznek. Ilyen például a TamTraCo, velük biztonságban lehetnek mindannyian.