Promóciók
Egy kivételes évjárat: 2020-ban is Budapest Borfesztivállal zárjuk a nyarat!

A Budapest Borfesztivál rendhagyó módon jelentkezik újra – habár az esemény nevében ott szerepel idén a Limited szócska, ez csak a létszámra vonatkozik! A zenei műsor vagy éppen az ital- és ételkínálat ugyanolyan izgalmas lesz, mint a korábbi években. Csapj le a pár száz elővételes jegy egyikére, zárjuk közösen a nyarat szeptember 10-13. között a Budavári Palota Hunyadi terén!
A pezsgőfagyit kóstoltad már?
Kisebb helyen, kisebb létszámmal ugyanolyan változatos étel- és italpalettát összeállítani nem könnyű feladat, de nagyon úgy tűnik, hogy sikerült! A biztonsági előírásoknak persze meg kell felelni, de mi a helyzet az italokkal? A prémium borok mellett pezsgőt, proseccot vagy épp szőlőfröccsöt is kérhetünk, de a fő hangsúly természetesen a borokon lesz idén is. Számos izgalmas borász és borászat standját megtalálhatjuk majd, többek között ott lesz a Tiffán borászat, a Bognár Pincészet, Maul Zsolt Pincészete, de képviselve lesz Koch Csaba, az Év Bortermelője díj legutóbbi győztese, valamint kóstolhatóak lesznek Baranyai Péter, a VinAgora Nemzetközi Borverseny Legeredményesebb Fiatal Borászának díjnyertes borai is.
A fantasztikus borválasztékhoz kiváló minőségű grillételek is dukálnak a Gléda Vendéglő jóvoltából: mangalica tarja friss lecsóval vagy tépett kacsa burger – csak győzz választani! Persze ez még nem minden, az XXL Catering sem tétlenkedett, két vendéget és séfjeiket hozzák magukkal: a balatonfüredi Sparhelt Bistro és a csopaki Szomszéd Kertjét. Aki viszont a klasszikus hidegtálakra vágyna, annak is van egy jó hírünk: a SZEGA Camembert legjobb sajtjaival és érlelt sonkáival készül, de az édesszájúak sem feledkeztek meg! A Bolka Bonbon jégkrém falatkái és gyümölcsvariáció mellett olyan különleges fogások is lehet kísérletezni, mint a zöldségtextúrákkal, sajttal és zöldfűszerekkel felturbózott fagylaltok, vagy a méltán híres pezsgőfagyi!

Swing, jazz, népzene, és egy kis játék
A kikapcsolódás nem lenne teljes szívmelengető zenék nélkül, éppen ezért a négy nap folyamán olyan stílusok kerülnek színpadra, mint a 20-as és 30-as éveket idéző swing, etno jazz, hagyományos népzene, balkáni ihletésű világzene vagy éppen az amerikai blues. A széles repertoár tehát nemcsak az ételekre és italokra vonatkozik, hanem a zenei kínálatra is. Ha mindez mégsem lenne elég, akkor a SPAR különleges akciókkal és egy játékkal teszi végképp felejthetetlenné a Borfesztivált! A rendezvény ideje alatt érdemes többször visszatérni a SPAR standjához, hiszen minden negyedik pohár bor ingyenes lesz, emellett a SPAR 2020. szeptember 2. és 23. között Bormustra néven online játékot is indít a vásárlók számára, ahol egy-, illetve kétéjszakás, borkóstolóval egybekötött pincelátogatásokat lehet nyerni.
Amennyiben jegyet váltasz a Budapest Borfesztivál Limited exkluzív eseményére, nemcsak a fesztivál kivételes hangulatát élvezheted, de hozzájárulsz a rendezvény életben maradásához, amit különleges ajándékokkal hálálnak meg neked a szervezők: meglepetés borkóstolóval, kóstolópohárral és a jövő évi, jubileumi Borfesztiválra szóló ajándék belépőjeggyel! A jegyeket kizárólag elővételben lehet megvásárolni, csapj le a néhány száz belépőjegy egyikére: www.aborfesztival.hu
„Gyűlölt engem, meg akart ölni!” - Hugh Grant nem nagyon lopta be magát ennek a világhírű színésznek a szívébe
Karrierje során Hugh Grant is botlott olyan kollégákba, akikből éppenséggel a szimpátia legkisebb szikráját sem váltotta ki.
Katalin hercegné túlöltözte a menyasszonyt a jordán királyi esküvőn: csak egy valaki volt még feltűnőbb
Hussein jordán koronaherceg kimondta a boldogító igen és feleségül vette a a Szaúd-Arábiában született Rajwa Al-Saif-ot.
Cuki kisfiúból csini kamaszlány: Így változott meg Shiloh Jolie-Pitt az évek alatt
Nézd meg, hogyan változott Shiloh Jolie-Pitt az évek során!
2 "egészségesnek" kikiáltott étel, ami a szakértők szerint gyulladást és puffadást okoz
Első hallásra igazi tökéletes csemegének tűnnek, valójában pedig tele vannak egészségtelen összetevőkkel, így a táplálkozási szakértők szerint nem árt vigyázni velük!
10 film, amiben a jelmeztervezők hibát követtek el, mégsem szúrta ki senki
Néhány kosztümös film láttán a divattörténészek csak fogják a fejüket!
Egy szett a hét minden napjára: Avagy 30 szuper júniusi outfitötlet, amit megéri lemásolnod
Júniusban már az időjárás sem gördíthet akadályokat eléd, így mutatjuk a legszuperebb nyári outfitölteteket!