„A volt férjem megsértődött, amiért nem szerveztünk közös apák napi programot“

Azt mindenki tudja, hogy anyák napja május első vasárnapja, de apák napja ünnepét már kevesebben ismerik, ami annak tudható be, hogy nem olyan rég lett szélesebb körben szokás Magyarországon is. A férjem, Olivér sem hallott róla, mielőtt megszületett volna a kisfiunk. Mivel április végén érkezett, nem volt kéthónapos, amikor élete első apák napjára felköszönthettük Olivért. Body-póló szettet kaptak megható felirattal, amin majdnem elsírta magát, annyira tetszett neki. Egyébként is még abban a friss szülői mámorban úsztunk, amikor a kialvatlanság még nem tudta legyűrni a boldogságot. Egy évvel később fényképes kulcstartót kapott, mert akkor költöztünk új házba, de aztán rátértem a DIY ajándékokra, amibe egyre inkább be tudtam vonni a kisfiamat is. Ő is viszonozta, anyák napjára mindig kaptam valami kedvességet, és gondoskodott róla, hogy aznap ne kelljen házimunkát végeznem, általában kirándultunk, strandoltunk, elutaztunk valahova.

Viszonyok és iszonyok

Eddig idillien hangzik, ugye? Én is úgy éreztem, hogy mázlista vagyok, amiért csodás családot kaptam az élettől, de aztán bejött a képbe — pontosabban mondva a szennyestartómba — egy ismeretlen nő. Négy éves volt a fiunk, Márk, az apja egy hétvégén elvitte a közeli tóhoz fürdeni kettesben, legalábbis én úgy tudtam. Én otthon próbáltam utolérni magam a munkával (könyvelőként dolgozok egy multinál, és éppen havi zárás volt). Miközben gyűrtem a melót, sokszor gondoltam rá hálásan, milyen klassz, támogató férjem van. Amikor késő délután hazaértek, én rögtön fogtam a strandtáskát, és megindultam vele a mosókonyhába. Az egyik törölközőből azonban egy számomra ismeretlen női fürdőruha pottyant ki. Ledermedtem, és onnantól kezdve lassított felvételként láttam a történteket kibontakozni. Ahogy a fiunk szalad hozzám, mert az apja zuhanyozni akarja vinni. Ahogy Olivér utoléri, és tekintete megakad a kérdéses bikinin, és hirtelen elsápad. Ahogy a kisfiam ártatlanul megszólal: „Nézd, Apa, anya is vett olyan fürdőruhát, mint Szandrának van!“ Magam sem tudom, honnan gyűjtöttem elég erőt ahhoz, hogy ne kezdjek el rögtön kiabálni, kérdőre vonni, csak annyit mondtam neki: „Nem, biztos véletlenül hazahoztátok Szandráét.“

Ennyi magyarázat elég volt a négyévesnek, ejtette a témát, és szaladt tovább, de persze én ennyivel nem értem be. Szerencsére a strandolós nap után hamar elaludt, mi pedig leültünk Olivérrel beszélgetni. Előre figyelmeztettem, hogy egyetlen esélye van elmondani az igazat, szerencsére így nem szépített, nem hazudott. Kiderült, hogy pár hete viszonyt kezdett egy kolléganőjével, Szandrával. Saját bevallása szerint nem bírt ellenállni a csábításnak, mellette igazán férfinak érezhette magát, nem csak apának és családfőnek. Pff, köszönöm. Nem tudtam megbocsátani neki, nem tudtam elképzelni, hogy valaha újra közel engedjem magamhoz, iszonyodtam az érintésétől, mióta megtudtam, hogy mást is cirógat, csókolgat. De hozzáteszem, nem is nagyon kapálózott, hogy mentsük a házasságunkat. Viszonylag gyorsan, békésen lement a válás is, amit egyfajta kómás állapotban éltem túl.

Hűtlen férjeknek mi jár apák napjára?

Közös gyermekfelügyeletben állapodtunk meg, de velem több időt tölt a kisfiunk, ezt így láttuk jónak mindenki számára, az exem munkabeosztása egyébként is elég hektikus. Igyekeztünk óvni a lelki világát, ezért is próbáltunk minél jobban együttműködni a válás során, illetve az új, co-parenting felállásban is. Előtte például mindig tisztelettel beszélek az apjáról, mert úgy gondolom, elsősorban nem apaként, hanem férjként bukott el. Ennek ellenére a válás óta hozzám érezhetően jobban kötődik a kisfiunk, kevesebb időt akar az apjával tölteni, sokszor nem szívesen megy vele programozni. Főleg, ha Szandra is ott van, ami szerintem érthető, hiába óvodás, összerakta a fejében, hogy az ő felbukkanása vezetett a szülei szétválásához.

Nagy dilemmát okozott ezért, amikor közeledett az első apák napja a válásunk után. Anyák napján nem volt konfliktus, mert az oviban készítettek meglepetést, volt verses műsor is, szóval az exemnek nem kellett semmit beletennie ebbe — és én nem is vártam volna el. De apák napjára már nem készültek az ovival, egyszerűen nem szokás, akkor általában már nyári ügyelet szokott lenni. Szóval tudtam, hogy nekem kell valamit kitalálnom ismét, hiszen szerettem volna, ha a fiamnak megmarad ez a hagyományos, hogy felköszöntse az apját. Úgy éreztem, ez a korrekt. Gondoltam, pár évig kibírom, aztán majd úgyis magától ajándékoz. Összehoztunk egy kéznyomatos pólót, és azt hittem, ezzel le is tudtam a dolgot. Olivér azonban kitalálta, hogy elvinné kirándulni aznap a gyerkőcöt, hogy az egész napot együtt töltsék. A gond csak az volt, hogy ő nem akart menni. Akkor jött a javaslat, hogy menjek velük én is, úgy majd biztos szeretne. De nekem egyetlen porcikám sem vágyott arra, hogy eljátssza az idilli család szerepét, bőven elég volt a fiunk szülinapján mosolyogni a torta felett két hónappal korábban.

Olivér sokáig kérlelt, azt is mondta, hogy találjak ki én valamit, ami nekem komfortos, de én határozottan elzárkóztam minden ötlettől. Végül elmentek kettesben, bár nem egész napra. Durcásan hozta vissza a fiunkat délután, pedig az ajándék póló ott virított rajta. És azóta is sértődötten viselkedik. Korábban rugalmasan tudtunk variálni a felügyeleti napokon, ha a másiknak valami közbejött, de most már egyáltalán nem segítőkész. Például múltkor csak olyan délutánra kaptam orvosi időpontot, amikor nálam volt a fiunk, nem volt hajlandó vigyázni rá, az volt a válasz, hogy én akartam válni, oldjam meg. Anyukám 60. születésnapján sem tudott velünk lenni az unokája, mert éppen aznapra esett, amikor apánál volt a beosztásunk szerint. Kiderült az is, hogy az óvó néniknél és a közös barátainkkal is próbált bemocskolni, a sztorit teljesen kifordítva áldozatként állítja be magát, akit elhanyagoltak, ezért kacsintott félre elkeseredésében. Szerencsére a fiunkat nem tudja ellenem hangolni, de persze próbálta ezt is. A kommunikációnk teljesen elmérgesedett az elmúlt egy évben, ott tartunk, hogy rá sem ismerek arra az emberre, akibe egykor beleszerettem. Mondanom sem kell, idén ajándékot sem készítettem neki apák napjára. Már nem érzem, hogy az én felelősségem az apa-gyerek kapcsolatot erősíteni, ilyen ellenszélben nincs is könnyű feladatom, így elengedtem.

Korábbi galériánkban azt mutattuk meg, milyen óriási szakadék tátong az anyák és az apák társadalmi megítélésében: