5 ok, amiért érdemes minél több mesét beiktatnod a gyermeked életébe
„Anya, mesélj valamit!”, kapom meg a kérést nap mint nap a kislányomtól, akivel kicsi kora óta rutinná vált, hogy minden este, és korábban délután is, mesét olvasunk elalvás előtt. A kezdeti rövid szövegekkel ellátott, inkább képi lapozók helyét egyre inkább felváltották a hosszabb történetek, amelyekben már sokkal kevesebb illusztráció szerepel.
Az utóbbi időben pedig már sokszor saját kitalált történeteket mesélek neki, az ő instrukciói alapján. Elmondja, hogy a mesében legyen cica, sellő és persze saját maga is szerepeljen benne, és innentől kezdve csak a fantáziám szabhat határt abban, hogy merre halad a történet. De a mese cselekményszálának szövésébe természetesen a kislányom is gyakran besegít.
Miért szeretjük annyira a meséket?
Talán a legegyértelműbb válasz, hogy azért mert szórakoztatnak, vagy olykor talán elszomorítanak, de mindenképpen érzéseket váltanak ki belőlünk. Most viszont utánajártunk annak, hogy a mesék milyen pozitív hatással bírnak a gyerekek fejlődésére.
Fejlesztik a képzelőerőt
A mai rohanó világban és a rengeteg inger hatására nagyon fontos, hogy lehetőséget adjunk a gyerekeknek, hogy a fantáziájuk és a saját képzelőerejük vezesse őket. Ebben a mesék lehetnek segítségükre, amelyeket ha kellő nyitottsággal kezelünk, minket, felnőtteket is elvarázsolhatnak.
Rávilágítanak arra, hogy a jó győzedelmeskedik a rossz felett
Bár ez a való életben sajnos nem mindig érvényesül, hiszen a jó embereket is érhetik rossz dolgok, és sokszor a rossz viselkedés sem jár büntetéssel. Mégis fontos megtanulni a gyerekeknek ezeket az egyetemes igazságokat, hiszen mindezek segítenek nekik meglátni, hogy mi a helyes és hogyan tudnak boldogulni az életben. Bár a tündérmesék gyakorlatilag egy jól bevált séma mentén működnek, és sokszor leegyszerűsítik a helyzeteket, rengeteg segítséget adnak a gyerekeknek a megfelelő normák kialakításához.
Megtanulják, hogy egy hétköznapi hős is legyőzhet egy nagy ellenfelet
A mesékkel kapcsolatban sokszor felmerülhet bennünk, hogy vajon érett-e már gyermekünk az adott történetre, nem lesznek-e rémálmai tőle. Épp ezért a mesék esetében nagyon fontos, hogy elejétől kezdve a végéig lássák/hallják a történetet, így a cselekmény közben eljuthatunk a tetőpontig, amit mindig egy megoldás követ. A mesék megtanítják a gyerekeknek, hogy érdemes küzdeniük a céljaikért, és sosem szabad feladni.
Szembesülnek vele, hogy minden tettünknek következménye van
Azt már az általános iskolában megtanulhattuk, hogy a meséknek fontos tanulsága van. Ezek a gyermeki nyelven megfogalmazott egyszerű tények és történetek rengeteg mondanivalót tartalmaznak, és olyan fontos gondolatokat adnak át a gyermekek számára, amelyekből tanulhatnak. Mind közül az egyik legfontosabb, hogy minden tettünknek következménye van. Ha kedvesek vagyunk valakivel, akkor előbb-utóbb visszakapjuk a kedvességet. Viszont ha egy számunkra tiltott dolgot teszünk, könnyen előfordulhat, hogy nagy bajba kerülünk.
Minden korosztály számára élvezetesek
Legyen szó akár egy pár hónapos, óvodás vagy iskolás gyermekről, a mesék varázsa bármikor beszippanthatja őket. Sőt, ahogy már írtuk korábban a felnőttek számára is fontos néha „kicsekkolni” a mindennapok sürgés-forgásából, és átadni magunkat a mesék világának. A tanulságos történetek segítségével akár a belső félelmeink és szorongások is felszínre kerülhetnek, erre épül a mesepedagógia módszere is.