Chrissy Teigen eltávolíttatja mellimplantátumait

Chrissy Teigen,mellplasztika
Forrás: Getty
Facebook
Twitter
Pinterest

A kétgyermekes exmodell tabuk nélkül beszélt korábbi plasztikai beavatkozásáról, amelyet mostanra megbánt.

Nem a 34 éves exmodell az első nő, aki úgy dönt, hogy eltávolíttatja mellimplantátumait, amelyeket még modellkarrierje elején, 20 évesen helyeztetett be, saját állítása szerint azért, hogy a tengerparton hanyatt fekve is hetykén álljanak mellei a divatfotósoknak. Azóta azonban eltelt közel 15 év, ami alatt hivatalosan is összekötötte életét John Legenddel, akivel 2 gyemekük született lombikprogram segítségével.

Chrissy Teigen,mellimplantátum,anya
forrás: Getty
Kislányával New York utcáin, 2020

Chrissy, ahogy korábban, most is tabuk nélkül, éppoly őszintén beszélt a szoptatás után megereszkedett melleiről, mint a szülés utáni depressziójáról, amely őt sem került el. Bevallotta, hogy nem gondolkodott előre, meg se fordult a fejében, hogy a várandósság alatt felszedett, majd leadott kilók hatással lesznek a melleire is. Ugyanis a megereszkedett mell, amelyhez hozzájárul az implantátum súlya is fájdalmas nyaki és vállfájdalmat okozhat.

Habár terhességtől függetlenül a legjobb minőségű implantátumokat is javallott cserélni, Chrissy egyelőre bizonytalan, kétgyermekes anyaként nyomasztja a gondolat, hogy akár a legrosszabb is megtörténhet vele a műtőasztalon...

Galéria / 10 kép

Így alakult át Chrissy Teigen az évek során

Megnézem a galériát

A méret nem minden. A tökéletes mellforma eléréséhez több faktort is figyelembe kell venni...

Tovább olvasok
Tovább olvasok
Kép
Szépség

Izzadásgátlás természetesen - kellemetlen foltok nélkül

Egyszerű életmódbeli változtatások segítségével is megelőzhető, vagy csökkenthető a hónalj izzadása és a szagok intenzitása. Mutatjuk, mire figyelj oda!

Kép
Sztárok

Petíciót indítottak a Jézust nőként ábrázoló filmdráma ellen

Michael Jackson lánya, Paris Jackson alakítaná Jézust a Warner Bros. filmdrámájában, de ez sokaknak nem tetszik. Miért ne lehetne Jézus nő?

Kép
Életmód

A leggyorsabban elkészíthető házi fagyi kalóriaszegényen

Nem kell megszállott konyhatündérnek lenni ahhoz, hogy ínycsiklandó gyümölcsös fagyit készítsünk (kevesebb mint) tíz perc alatt.

Kép
Sztárok

Címlaplányból haditudósító: Kate Winslet merész szerepben tér vissza

Kate Winslet felülírhatja eddigi legnagyobb sikereit is.

Kép
Sztárok

Michelle Obama könnyek között méltatta Beyoncét a bátorságáért

Beyoncé kapta a BET Humanitárius díjat. A világjárvány miatt idén online megtartott díjátadón a volt First Lady elismerő szavakkal méltatta a fekete közösségért legtöbbet tevő sztárt.

Kép
Sztárok

Miley Cyrus visszanyerte elveszett hangját és újra énekel

A hangszálműtéten átesett Miley Cyrus egy klasszikust énekelt a világjárvány ellen küzdő egészségügyi dolgozók tiszteletére.

18
Figyelem
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A későbbiekben ne jelenjen meg ez az ablak, akkor is felnőtt leszek még.
Elmúltam 18 éves
Még nem múltam el 18 éves
Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem