Ajjaj, Céline Dion elég rosszul fest

Ajjaj, Céline Dion elég rosszul fest
Forrás: Getty Images

Promóciók

Hollywood fénykorát idézi a CCC legújabb kapszulakollekciója - a főszerepben Marilyn Monroe és Gino Rossi

Promóciók

Amit Wildhorn képvisel, bekúszik az ember bőre alá

Életmód

A legboldogabb nők 6 közös tulajdonsága

Promóciók

A Hotel Divinus***** Superior Debrecen zöld szívében, a mindenki által kedvelt Nagyerdőn várja a kikapcsolódni vágyókat.

Facebook
Twitter
Pinterest

Aggasztóan vékony és a barnítót is kicsit túltolja mostanság Célin Dion - a róla készült friss fotók, elég aggasztók!

A tavalyi évben Céline Dion főnixmadárként támadt fel, sőt, megújult stílusával olyan divatmagasságokba emelkedett, hogy azt öröm volt nézni. Persze Céline Dion mindig elegánsan és nőiesen öltözött, de talán kissé kiszámíthatóan. Ennek azonban 2018-ban véget vetett.

A változás sokak szerint egyébként nagyrészt Law Roach-nak köszönhető, aki vintage bolttulajdonosból lett stylist és ő áll többek között Zendaya kifogástalan stílusa mögött is, és egy ideje már Céline-t is értő szárnyai alá vette. A stylist úgy nyilatkozott, hogy az énekesnő nyitott minden ötletére, szívesen kísérletezik és élvezi, hogy a közösen megálmodott szetteken keresztül fejezheti ki magát. És tényleg, Law Roach óta Céline él-hal a divatért, még a Fashion Week-en sem tudta visszafogni magát:

Ez viszont már egy új év, egy újabb Fashion Week, most azonban sajnos Célinnek nem a szettje miatt sikerült feltűnést keltenie. A díva a haute coture divathét bemutatóin vett részt, viszont nem lehet nem észrevenni, hogy mennyit fogyott az utóbbi időben.


És ha ez még nem lenne elég, Céline az önbarnítót is zavaróan túltolta, reméljük, hogy csak bal lábbal kelt fel, és nincsen semmi baj az életében.

Kép
forrás: Getty Images
Kép
forrás: Getty Images

Nézd vissza Céline szettjeit az elmúlt egy évből,
és inspirálódj a hétköznapokra!

Galéria / 10 kép

Váratlan stílusikon: Céline Dion

Megnézem a galériát

Videók

Promóciók

Hollywood fénykorát idézi a CCC legújabb kapszulakollekciója - a főszerepben Marilyn Monroe és Gino Rossi

Promóciók

Amit Wildhorn képvisel, bekúszik az ember bőre alá

Életmód

A legboldogabb nők 6 közös tulajdonsága

Promóciók

A Hotel Divinus***** Superior Debrecen zöld szívében, a mindenki által kedvelt Nagyerdőn várja a kikapcsolódni vágyókat.

Kép
Életmód

6 zseniális film, ami nagyot ütött, de senki nem akarná soha újranézni

Ezek a filmek annyira durvák, kegyetlenek és sokkolóak, hogy egynél többször senki nem bírja őket megnézni.

Kép
Életmód

Ez a néhány ezer forintos eszköz forradalmasította a reggeli hajrutinom: nincs több lelapult, elaludt frizura!

Most 3 olyan szuper hajformázó eszközt mutatunk, amikkel bármilyen hajtrendet elkészíthetsz pillanatok alatt: legyen szó hullámokról, loknikról vagy szög egyenes frizurákról!

Kép
Életmód

3 fontos lecke, amit a Szívek Szállodája tanított nekünk a szerelemről

Akár a #TeamDean, a #TeamJess vagy a #TeamLogan csapatot erősíted, a Szívek szállodája Rory-jának kapcsolataiból mindenképpen sok fontos leckét kaptunk a szerelemről!

Kép
Shopping

Margot Robbie tökéletes sminkjének titka ez a rúzs: A vásárlók szerint órákig hibátlan marad!

A színésznő sminkje mindig tökéletes, most pedig eláruljuk, hogy mitől: ezt a rúzs viseli legtöbbször Margot Robbbie!

Kép
Életmód

Ezeket próbáld ki reggel: 9 étel, ami nagyobb energialöketet ad, mint a kávé

Oké, talán a reggeli kávét nem kell velük kiváltanod, de napközben sokat segíthetnek.

Kép
Sztárok

Újabb baleset! Chris Pratt komolyan megsérült legújabb filmjének forgatásán, maga osztott meg fotót az állapotáról

Chris Pratt tegnap megsérült a Mercy 4. forgatási napján! Lehet csúszni fog a premier?