Promóciók
Itt vannak az első fotók! Ilyen ruhában kápráztatta el Palvin Barbi 2018-van Cannes-t

Palvin Barbara Cannes 2018. Vörös szőnyeg. Új év, új outfit. Lássuk, idén mivel nyűgözött le mindenkit magyar büszkeségünk!
És végre eljött a pillanat, amit már hetek óta vártunk: Palvin Barbara 2018-ban is végigsétál a cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegén. A korábbi évek vörös szőnyeges szettjei alapján nehéz volt megjósolni, hogy vajon feminin vagy maszkulin szettel lep-e meg minket a 24 éves topmodell. Ráadásul most a legnagyobb titokban készülődött, egyetlen fotó sem készült róla egészen addig a pillanatig, míg a vörös szőnyegre nem lépett.
Palvin Barbiról eddig csak annyit tudtunk, hogy megérkezett Cannes-ba!

Barbi a L'Oréal szépségnagyköveteként immáron hetedik éve vonul végig a vörös szőnyegen, és ez idő alatt igazi nagyágyúvá vált a francia Riviérán, a külföldi sajtó legalább annyira várta az érkezését, mint mi magunk.
És hogy mit viselt a 2018-as cannes-i filmfesztiválon Barbi?
A magyar modell tavaly egy kövekkel díszített testhez simuló ruhát viselt a vörös szőnyegen - amiben majdnem elesett -, ám idén drámaira vette a figurát, és dívaként tündökölt magasan felsliccelt és merészen dekoltált Alberta Ferretti estélyijében. Kivéve persze amikor elkezdett grimaszolni a közönségnek - nézd csak!

Promóciók
TOP10 élmény Máltán: a tökéletes bakancslista
Cuki kisfiúból csini kamaszlány: Így változott meg Shiloh Jolie-Pitt az évek alatt
Nézd meg, hogyan változott Shiloh Jolie-Pitt az évek során!
2 "egészségesnek" kikiáltott étel, ami a szakértők szerint gyulladást és a puffadást okoz
Első hallásra igazi tökéletes csemegének tűnnek, valójában pedig tele vannak egészségtelen összetevőkkel, így a táplálkozási szakértők szerint nem árt vigyázni velük!
10 film, amiben a jelmeztervezők hibát követtek el, mégsem szúrta ki senki
Néhány kosztümös film láttán a divattörténészek csak fogják a fejüket!
Egy szett a hét minden napjára: Avagy 30 szuper júniusi outfitötlet, amit megéri lemásolnod
Júniusban már az időjárás sem gördíthet akadályokat eléd, így mutatjuk a legszuperebb nyári outfitölteteket!
A nagy bikini kalauz: 10 fürdőruhatrend, ami 2023 nyarán tarol a strandokon
A fürdőruhatrendek idén is tökéletesen igazodnak a nők egyre növekvő és egyre nagyobb kínálatra szomjazó igényeihez.
Nem vicc! Christina Aguilera egy új körömtrendet indított útjára: hódít a vagina manikűr!
Kíváncsiak vagyunk, hogy Christina Aguilera új kedvenc körömtrendje, a vagina manikűr mennyi időn belül pörög ki a köztudatból...