Promóciók
Blake Lively egy szett alatt megidézte Blair Waldorf ikonikus stílusát - FOTÓK

Blake Lively hivatalosan is visszatért a vörös szőnyegre!
Blake Lively idén februárban adott életet Ryan Reynoldsszal közös negyedik gyermeküknek, április végén pedig pár nyaralós fotóval örvendeztette meg a rajongóit, filterek nélkül mutatva meg a szülés után alig két hónappal irigylésre méltóan formás alakját. Szerencsére nem kellett sokat várni a színésznő újabb bejelentkezésére, ami hozzá hűen ismét emlékezetesre sikerült.
A 35 éves színésznő a minap a Barnard College éves gáláján vett részt New Yorkban, az eseményre egy virágmintás, fehér, váll nélküli Carolina Herrera midi ruhát vett fel, amit egy rózsaszín Manolo Blahnik magas sarkúval tett káprázatosan teljessé. A rajongók Blake Lively fotói láttán szinte rögtön nosztalgikus hanglatba kerültek, ugyanis a szőke szépség ruhaválasztása tényleg erősen idézte Gossip Girl-t, ám ezúttal nem Serena van der Woodsen, hanem Blair Waldorf jelent meg a szemeink előtt. Legalábbis ami a szettet illeti!
A meseszép, elegáns kreációt elnézve teljesen jogos az, hogy többeknek rögtön Blair gardróbja jutott az eszébe, már csak azért is, mert az egykori sorozatban a Blake Lively által életre keltett Serena van der Woodsen stílusa inkább volt vad és bohó, mint ennyire virágokban tobzódó.
Mi pedig azt gondoljuk, hogy az lényeg tényleg mindig a részletekben rejlik, és az egyébként kabáttal összerakott teljes szett már egészen más hatást kelt. Nem? Mondjuk igazából tényleg mindegy, mert így is és úgy is gyönyörű!
Most pedig galériánkban nézd meg, hogy milyen életmódtippekre esküszik Blake Lively, amivel ilyen hamar formába került negyedik gyermeke születése után!
10 frizura, ami teljesen elrontja a megjelenésed - olcsó és igénytelen hatást keltenek!
Bizony a klasszikusnak mondható frizurák között is akadnak olyanok, amik képesek egy másik, nem tervezett irányba elbillenteni az összképet.
Ben Affleck és Jennifer Lopez öt gyereket nevelnek együtt: így tud békésen működni mozaikcsaládjuk!
A legidősebb 17 éves, a legkisebb 11, három lány és két fiú. Ezek az arányok Jennifer Lopez és Ben Affleck családjában.
Valóra vált álmok! Avagy a sztárvilág 13 legszebb és legdrágább menyasszonyi ruhája
Ha valaki hát a sztárok bizony szeretik a lehető leglátványosabb formában megadni a módját annak a bizonyos nagy napnak, és ez alól a esküvői ruha sem kivétel.
„Ha ránézek a testemre, már nem csak a hibáimat látom” - interjú Szilágyi Szilvivel
A hónap témája: body positivity. Példaértékű hazai sztárok, akik bátran vállalják, hogy elfogadják, és szeretik a testüket! Elsőként ismerd meg Szilágyi Szilvi történetét!
#afilmamimeghatároz: Ez az a film, amit Erős Antónia már legalább százszor látott, mégsem tudja elkapcsolni, ha megy a TV-ben
A film, ami meghatároz cikksorozatunk első részében Erős Antónia mesélt nekünk meghatározó filmélményéről!
„Fontos, hogy az ember megtalálja, miként tud kikapcsolni” - interjú Olasz Renátóval
Az Aranyélet című sorozattal országos ismeretséget szerző Olasz Renátó 2023 márciusában átvehette a legjobb színésznek járó elismerést a Televíziós Újságírók Díja gálaestjén A Király miniszériában nyújtott alakításáért. Mi pedig kifaggattuk őt arról, mire készül a jövőben.