Promóciók
A szezon kihagyhatatlan darabja: 5 szuper bézs farmer 12 ezer forint alatt



Promóciók
Engedd szabadjára a benned élő istennőt!

Promóciók
A Holt-tengerből a fürdőszoba polcaira
A bézs farmer ismét visszatért a köztudatba, így érdemes idén tavasszal bennük is gondolkodnod.
A jelenlegi helyzetben igenis számít az, hogy a kiszemelt darabokra a lehető legjobb áron csaphassunk le. A május 12-15. között megrendezésre kerülő JOY-napok alatt most te is spórolhatsz! A széles kuponválasztéknak köszönhetően most akár 10-80%-os kedvezménnyel vásárolhatod meg a szívedhez leginkább közelálló tavaszi trendeket, így akár a kiszemelt bézs farmert is.
A tavalyi évben a színes denim anyagok mellett már egyre több bézs farmert is felfedezhettünk a szezon legnépszerűbb darabjai között. Szerencsére a divatipar is úgy gondolta, hogy idén is megéri ismét elővenni ezt a különleges trendet, amiben még mindig annyi ötlet lapul, hogy nehezen tudjuk elképzelni azt, hogy egy szezon elég lehet arra, hogy az elképzelt szett tervek végére érj. Ez a szépséges lágy árnyalat pedig nagyon jól tud azonosulni az éppen pörgő eklektikus hullámokkal is, éppen ezért itt az ideje, hogy te is beszerezz egy bézs farmert.
Amint a legnagyobb fashionisták
már előszeretettel hordanak!
Spórolásra fel! A JOY-napok keretein belül kedvezményesen szerezheted be legszuperebb bézs farmerokat, mutatjuk is, hogy mikre érdemes lecsapni! Az Answear oldalán kuponod 25% kedvezményt ér a teljes árú termékekre, minimum 20 ezer forintos vásárlás esetén.

Promóciók
Bioderma Atoderm: Egy évtizede tartó gondoskodás a száraz és ekcémás bőrnek

Promóciók
Az amerikai sportmárka, a Gant bemutatja új férfi illatát - Lepd meg vele kedvesed!

Szépség
8 ajándékötlet karácsonyra, amitől minden beauty rajongónak eláll a lélegzete

Promóciók
Engedd szabadjára a benned élő istennőt!

Promóciók
A Holt-tengerből a fürdőszoba polcaira
4 étel, amitől csak fáradtabbnak fogod érezni magad: ezeket fogyaszd helyettük!
Nem éri meg gyakran fogyasztani ezeket.
Visszaszámlálás indul: 6 film, ami ráhangol az ünnepi időszakra
A december minden túlzás nélkül az ünnepekről szól, ideje hangolódni!
Fegyveres rablás, szerelemféltés: 10 sztár, akinek szülei gyilkosság áldozatai lettek
A sztárok életében is vannak olyan fejezetek, amikről karrierjük során tényleg csak pár interjúban hajlandók mesélni - és ez valahol teljesen érthető.
Láttad már? Ilyen szép nő volt fiatalon a Titanic idős Rose-át alakító Gloria Stuart - fotók
Gloria Stuart angol-amerikai csillagot a legtöbben az 1997-es Titanicból ismerik, mint az idős Rose-t megformáló színésznő, pedig a 2010-ben elhunyt tehetség ennél sokkal többet tett le az asztalra élete során.
Téli sorozat-bakancslista: 8 széria, ami a 2023/24-es téli időszakban érkezik a streaming szolgáltatóknál
Az biztos, hogy nem fogunk unatkozni a téli időszakban.
A vérfertőzés átka! Avagy különös testi és lelki betegségek, amikkel a királyi családok tagjai éltek
A királyi családokat sem kerülték el a különleges betegségek.