Promóciók
Szívszorító! A súlyos betegséggel diagnosztizált Chris Hemsworth felesége megható meglepetésre szánta el magát



Promóciók
Az amerikai sportmárka, a Gant bemutatja új férfi illatát - Lepd meg vele kedvesed!

Promóciók
A Holt-tengerből a fürdőszoba polcaira

Szépség
8 ajándékötlet karácsonyra, amitől minden beauty rajongónak eláll a lélegzete
Chris Hemsworth megkönnyezte imádott neje cseppet sem hétköznapi ajándékát.
A 39 éves színész tavaly novemberben, a Határtalanul Chris Hemsworth-szel című dokumentumfilm-sorozatának forgatása közben tudta meg egy genetikai teszt során, hogy apai- és anyai ágon is örökölt egy-egy olyan APOE4-gént, ami jelentősen növeli az Alzheimer-kór, illetve a demencia esélyét. A sztár az eredmény hallatán úgy döntött, hogy egy időre visszavonul, hogy még több időt tölthessen a feleségével és a gyerekeivel.
Az ausztrál színész egy interjúban elárulta, hogy mivel nagypapája is hasonló betegségben szenved, és már nem ismeri fel a gyermekeit és az unokáit, így elkezdett aggódni azon, hogy mi lesz majd, ha egyszer ő sem emlékszik majd feleségére és a gyermekeire. A történtek után Chris Hemsworth neje azonban gondoskodott arról, hogy a lehető legkülönlegesebb és legszívszorítóbb módon nyújtson vigaszt imádott férjének.
A 46 éves Elsa Pataky ugyanis úgy döntött, hogy felfedi férje előtt a jövőt és megmutatja neki azt, hogy miként nézne ki, ha együtt öregszenek majd meg. Bár eleinte kicsit tartott attól, hogy jó ötlet lesz-e ez a meglepetés, de végül belevágott a dologba és maszkmesterek segítségével 41 évet ugrott előre az időben. Chris az epizód elején még úgy tudta, hogy 87 éves rajongójához készül vacsorára, aztán minden megváltozott...
Még mindig gyönyörű vagy
- mondta Chris a találkozáskor.A rajongók persze odáig vannak Elsa különleges meglepetéstől és Chris szerelmes pillantásaitól is. Kettejük kapcsolata pedig nagyon jó példa arra, hogy még Hollywood árnyékában is születhetnek olyan őszinte házasságok, amik képesek kiállni az idő próbáját. Mi pedig csak reménykedünk abban, hogy a sármos színésznek lehetősége lesz arra, hogy 41 évvel később ugyanilyen édes táncot lejtsen majd feleségével, miközben unokáikkal körbevéve együtt merülnek majd el a szebbnél szebb közös emlékek tengerében.
És ezt láttad már?

Promóciók
Bioderma Atoderm: Egy évtizede tartó gondoskodás a száraz és ekcémás bőrnek

Életmód
A szakértők szerint ennyi pénzt kellett volna megtakarítanod 30 éves korodig: Neked összejött ez az összeg?

Promóciók
Fedezd fel a Kazar Party Edit Kollekciót és legyél az est királynője!

Promóciók
Az amerikai sportmárka, a Gant bemutatja új férfi illatát - Lepd meg vele kedvesed!

Promóciók
A Holt-tengerből a fürdőszoba polcaira

Szépség
8 ajándékötlet karácsonyra, amitől minden beauty rajongónak eláll a lélegzete
10 frizura, ami teljesen elrontja a megjelenésed - olcsó és igénytelen hatást keltenek!
Bizony a klasszikusnak mondható frizurák között is akadnak olyanok, amik képesek egy másik, nem tervezett irányba elbillenteni az összképet.
Cuki kisfiúból csini kamaszlány: Így változott meg Shiloh Jolie-Pitt az évek alatt
Nézd meg, hogyan változott Shiloh Jolie-Pitt az évek során!
Valóra vált álmok! Avagy a sztárvilág 13 legszebb és legdrágább menyasszonyi ruhája
Ha valaki hát a sztárok bizony szeretik a lehető leglátványosabb formában megadni a módját annak a bizonyos nagy napnak, és ez alól a esküvői ruha sem kivétel.
Akkor és most: Így néznek ki most az Addams Family filmek sztárjai
A '90-es évek ikonikus filmjeinek listájáról bizony az Addams Family sem hiányozhat!
Sztárok, akik híres nagyszüleik hasonmásai, mi pedig eddig észre se vettük
„Mint két tojás”, „nem esett messze az alma a fájától”, „kiköpött mása” – nem egy, nem két mondás próbálja szemléltetni másokkal, hogy két ember között mekkora hasonlóság is van, még annak ellenére is, ha több generációnyi idő van köztük.
Julia Roberts és férje szerelmi története olyan, mint egy romantikus film: azóta is elválaszthatatlanok!
Az egyik, ha nem a legszebb hollywoodi történet!