Sarah Jessica Parker elszólta magát az And Just Like That folytatásával kapcsolatban

Sarah Jessica Parker elszólta magát az And Just Like That folytatásával kapcsolatban
Forrás: GettyImages
Facebook
Twitter
Pinterest

Ma debütál a sorozat első évadának befejező része, és már azt is tudjuk, lesz-e folytatás!

Tavaly decemberben megtört, amire oly sokan vártunk, 6 évad és 2 film után végre folytatást kapott a Szex és New York, és azt kell mondjuk, az And Just Like That már az első részével felrobbantotta az internetet.

A mai nappal került ki a sorozat záró, 10. része, amivel egy nagyjából egy évet felölelő történetet zárt le a csapata. Bár az And Just Like That nem éppen úgy indult, ahogy gondoltuk, sőt, még mindig nem tértünk igazán magunkhoz, a folytatás messze fölülmúlta a nézők várakozásait, és úgy néz ki, erre még a készítők sem számítottak. A minap kiderült, hogy a csapat úgy érzi, a rengeteg pozitív visszajelzésnek hála igazán nagy lendületet kapott, és bizony készen állnak a folytatásra, amit maga Sarah Jessica Parker is megerősített.

Mindenki Carrie Bradshaw-ja alig pár órája tett ki saját Instagram-oldalára egy megható posztot a sorozat záró részével kapcsolatban, melyben néhány kulisszák mögötti pillanatot is megmutat az utolsó rész forgatásáról, na de van itt még valami... Az elköszönés!

Több száz kéz vett részt a And Just Like That első évadunk elkészítésében. Emelem poharam és koccintok minden egyes kollégámra, aki idejét, tehetségét és odaadását hozzátette ahhoz, hogy mindez megvalósuljon. És a közönségünkre, aki várt minket és időt töltött velünk, értetek dolgoztunk. Ti vagytok az oka annak, hogy mindennap felkeltünk és munkába indultunk, és mindent megtettünk, hogy egy izgalmas történet hozzunk létre nektek. Szívünk legmélyebb szeretetével köszönjük. Az első évad utolsó epizódja már elérhető.
Egészségetekre, � votre santé, valamint rengeteg szeretet és hála.
– Amíg újra nem találkozunk.
X,
SJ

Írta Sarah Jessica Parker a poszthoz, amiből mindenki arra következtet, hogy az elmúlt hetekben már lebegtetett 2. évad nem csupán egy opció, hanem egy tény. Itt megnézheted a teljes bejegyzést:

Most pedig jöjjön a nagy kérdés:

Te szeretnéd, hogy folytatódjon az And Just Like That?
Igen! Igen! És igen!
Nekem elég volt ez az egy évad.
Nem, eddig se néztem.
Megosztom az eredményt

És ezt láttad már?

Galéria / 8 kép

A 8 legjobb sorozat nőktől és nőkről

Megnézem a galériát

Videók

Kép
Stílus

Minden idők legszebb kismama szettjei a vörös szőnyegről: neked hogy tetszik az első helyezett?

Ezek voltak a legszebb kismama ruhák, amiket valaha a vörös szőnyegen láthattunk.

Kép
Életmód

Emily Párizsban: miért nézem, ha olyan borzalmas?

Lehet, hogy agyzsibbasztó, nevetséges, lekezelő, olykor sértő és felháborító az a kliséhalom, amit a sorozat készítői immár három évadon át fáradhatatlanul az arcunkba tolnak. De valljuk be: imádjuk utálni. Kezdem én a vallomást, ha segít!

Kép
Sztárok
Kép
Sztárok

Ikonikus ruhák a Grammy-díjátadókról, amelyeket sosem felejtünk el

Kivágott, átlátszó, habos, csillogó, állatmintás – mindegy, csak feltűnő legyen és beszéljenek róla! Ezek a ruhák egytől egyig ilyenek!

Kép
Sztárok

Kínos! Madonna lányát ezért nem engedték be Marc Jacobs New York-i showjára

Úgy tűnik, hogy a divathét szabályai alól Madonna lánya sem kivétel.