A magyar producer nagyot álmodott, most L.A.-ben is dolgozik

Turán Eszter a Moviebar Productions nevű filmgyártó cég alapítója, több mint 500 reklám, 30 kis- és nagyjátékfilm, valamint tévés projekt, illetve 3 saját rendezésű dokumentumfilm van eddig a háta mögött, miközben két kontinens között ingázik (nemrég nyitotta meg a cég második székhelyét Los Angelesben), és egy iskolás kisfiút is nevel. „Úgy éreztem, hogy Európának filmes szempontból megvannak a keretei. L.A.-ben először gyakorlatilag visszaültem az iskolapadba: bejártam a UCLA-re és a producerségről tanultam haladó szinten, olyan emberektől, akiket eddig csak csodáltam. Közvetlen közelről hallgattam, hogyan készült, mondjuk, a Szolgálólány meséje. Aztán szakmailag is beindultak a dolgok, az ottlétemnek köszönhetően mi forgathattuk például Magyarországon a Pantene új worldwide kampányát, vagy most éppen egy nagyjátékfilmet, a The Reckoninget, amit Neil Marshall rendez. Úgy fogom fel az ottlétemet, mint egy játék, kísérlet. A szórakoztató szakmában a döntéshozók Los Angelesben vannak. Ha mellettük vagy, tudsz tanulni tőlük, és én ezért vagyok ott, amúgy pedig folyamatosan vágyódom haza, Budapestre, a szívem itt van.” Mindez azzal kezdődött, hogy egy lány az egyetem után úgy döntött, saját céget alapít. „Az SZFE elvégzése után (tévérendezői szakon végeztem), úgy gondoltam, hogy vagyok olyan bátor – fogalmam sincs, honnan vettem az ihletet és a merszet, de zéró tapasztalattal alapítottam egy filmgyártó céget.”

forrás: Instagram

Női energiák

„A Moviebarba gyakorlatilag alapító tagként csatlakozott hozzám Trepper Viki. Fel sem merült bennem, hogy férfit válasszak társamnak a cégben. Szerintem vannak olyan feladatok, amiket egyszerűen a nők jobban tudnak végezni, vannak dolgok, amelyekben precízebbek.” Azt mondja, mindez nem hatott már különösnek 15 évvel ezelőtt, akkor már nem kizárólag férfiak uralták itthon a filmszakmát. „2004-ben már voltak női producerek Magyarországon. Előttünk kb. 10–15 évvel indult meg ez a folyamat, így mi már a második hulláma voltunk ennek. Eleinte együtt csináltunk mindent, görcsösen kapaszkodtunk egymásba, tapasztalatlanok voltunk és fiatalok. Volt olyan produkció, hogy konkrétan sírtunk. Senki nem látta a stábból, de mi elvonultunk és sírtunk. Például amikor nem kaptunk egy helikopterrel leszállási engedélyt egy nagy produkció közepén. Aztán megjött az önbizalom, külön kezdtünk el dolgozni, de jó, hogy ott vagyunk egymásnak. Szerintem egyedül nem tudnám ezt csinálni.”

forrás: Turán Eszter

Mit akar itt két csaj?

„Ez egy hierarchikus szakma, valakinek kézben kell tartani a dolgokat, és ez a valaki a producer vagy a rendező. Amikor te vagy a megbízója például egy férfi forgatókönyvírónak, és nem vagy 60 éves és, mondjuk, 150 kiló, akkor máig előjöhetnek egészen furcsa attitűdök, furcsa harcok. Pont nemrég történt velem ilyesmi, pedig már régóta nem volt példa erre az életemben. Rengeteget kellett küzdenem, hogy vegyenek komolyan mint nő. Ráadásul engem mindig érdekelt, hogy hogy nézek ki, emiatt extrán kellett bizonyítani még a nők felé is.” Eszter rendezői debütálásával is belefutott a nőkkel kapcsolatos negatív előítéletekbe. A Koltay Anna társrendezővel közös BP Underground című sorozat a 90-es évek, 2000-es évek elejének underground zenei, nagyrészt maszkulin szubkultúráiról szól. „Az első, amit górcső alá vettünk, a hardcore punk közeg volt, ez volt, ami végül is összehozott bennünket Annával is. Azt a hiphop szcéna követte, a most szeptemberben bemutatott harmadik részben pedig az elektronikus zenei közeget taglaltuk. Ezek általában nem női szcénák, így a mai napig mindenféle sztereotípiával találkozunk. Például arról, hogy két nő hozzá mer nyúlni egyáltalán ilyen férfiak uralta témákhoz, folyamatosan kapunk visszajelzést. Nemrég meghívtak egy kerekasztal-beszélgetésre, ahol a nők és a szubkultúrák helyzetét firtattuk, és egy kedves férfi az életemből megkérdezte, hogy én ehhez miben tudok hozzászólni egyáltalán? Imádom ezt a projektet, iszonyúan izgalmas, hogy hogyan mutatsz be egy korszakot zenéken, helyeken, embereken keresztül. Megdöbbentő volt realizálni, hogy na de hol vannak a nők mindebből? Ezért is szólaltunk meg mi is Annával az első részben, és ezért beszél Papp Timi koreográfus a breakről a hiphopos epizódban, vagy Poisy női MC, hogy igenis mutassunk nőket is. Ez tudatos döntés volt. Érdekes kérdés, hogy ha zenei szubkultúrákról van szó, hol van a nők helye? Mindig kislányok vannak meg gruppik, akik istenítik a férfi zenészeket. De ez tényleg csak ennyi volna? Az elektronikus zenei részben már külön fejezetet is szenteltünk a női dj-knek.”

forrás: Nagy Ádám

Javuló tendenciák

Noha a filmezésnek vannak részei, amelyekben nem változik a nemek aránya, egyes területeken javul az arány. „Egész sok női operatőr van, ma már gondolkodás nélkül tudom sorolni a neveket. Női rendező is egyre több van, és ez iszonyatosan jó. Én mertem a pályám kezdetén bátor lenni, de én ezt a mintát hoztam otthonról. Édesanyám, dr. Venczel Andrea kardiológus, adjunktus volt, a saját erejéből ért el komoly karriert, ő volt előttem a példa, vagy nagynéném, Venczel Vera színésznő. Remélem, a nőknek egyre inkább megjön a hangja, a mersze. Az jó, hogy korábban tabutémáknak tartott dolgokról elkezdtek beszélni az emberek. Hogy mit lehet egy munkahelyen, hogyan használhatja fel egy férfi a hatalmát. Hogy a szexista beszéd nem oké. A mi generációnk még szenvedett ettől, az egyetemen volt olyan tanárom, aki azért alázott meg az osztály előtt, mert nem mentem fel hozzá este 11-kor. Külföldi szervizmunkák során korábban sokszor éreztem azt, hogy kelet-európai nőkkel olyan hangnemet mernek megütni nyugatról érkező férfiak, hogy az elképesztő. Szerencsére mára ez is változott.”

Női sorsok

„Ebben a szakmában nagyon keménynek kell lenni. Nehéz letenni ezt és pihe-puha nővé változni a lakás ajtajában. Emiatt aztán sokszor diktálok a magánéletemben is.” Eszteré tipikusan olyan életpálya is lehetne, amelyből hiányzik a család és a gyerek, de ő másként döntött. „Én mindenkit arra biztatok, hogy soha ne mondjon le az anyaságról a karrier miatt. Nem feltétlenül kell konvenciókhoz, hagyományos anyamodellekhez ragaszkodni, mert nem biztos, hogy az a jó. Főleg itthon. Van egy ilyen kifejezés a magyar nyelvben, hogy »szültem neki egy gyereket«. Én senkinek nem szültem gyereket, én szültem. Vele, általa, együtt, de nem neki. Ez sokat elmond a magyar női sorsról, arról, hogy mit várnak el itt a nőktől. Nekem a munkám nagy részben az életem is. Nem tudnék erről lemondani, ahogyan az anyaságról sem.”

A szocialista Coco Chanel

Eszter mindennap azt bizonyítja, hogy egyensúllyal és jó metódussal, ha kompromisszumok árán is, de összeegyeztethető a kétlaki filmes lét és az anyaság. Nem is tervezi egyhamar, hogy visszavenne a tempóból. „Természetesen lesz BP Underground 4, ebben a rock és metál színtérről lesz szó. Épp előkészítünk egy amerikai-orosz koprodukciót, illetve van még egy izgalmas projektem, amit Nagypál Orsi rendezővel fejlesztünk. Volt egy olyan ikonikus alakja a magyar divatéletnek, akit úgy hívtak, hogy Rotschild Klára. Gondolj bele, milyen lenne egy játékfilmet látni a szocialista Coco Chanelről! Arról, hogy milyen volt a szocialista elit. Klára már a II. világháború előtt is a divat királynője volt, aztán kiirtották a családját, majd a kommunista hatalomátvétel után mindent elveszített. És ő felállt, és még nagyobb sztár lett, Gábor Zsazsa Hollywoodból idáig jött hozzá ruháért. Nyilván hozott áldozatokat a sikerért, és ezeket mi firtatni is szeretnénk filmünkben. Az ő legendás alakját, azt a fantasztikus erőt szeretnénk megmutatni a magyar nőknek, amit ő képviselt.”