Promóciók
Büszkeség: a Trónok harca sztárjával játszik együtt új filmjében Borbély Alexandra



Promóciók
Engedd szabadjára a benned élő istennőt!
Borbély Alexandra egy percre sem áll meg, épp csak lecsengett a Testről és lélekről körüli felhajtás, most újabb izgalmas filmmel tér vissza, ezúttal világsztárokkal!
Az elmúlt egy évben rengeteg interjút, kritikát olvashattunk Borbély Alexandráról és az Oscarra is jelölt Testről és lélekről című filmről. Alexandrának lehetősége nyílt arra, amiről minden színész álmodozik, márciusban végigvonulhatott az Oscar díjátadó vörös szőnyegén egy csodás Monique Lhuillier estélyiben. A színésznő világsztárokkal is találkozott, volt, akivel sikerült is közös fotót készítenie:
Most pedig Borbély Alexandra újabb nagy dobásra készül, egy ideje ugyanis már nem titok, hogy szerepet kapott cseh–szlovák koprodukcióban készülő Üvegszoba című filmben, ami Simon Mawer sikerkönyve alapján készül.
Üvegszoba
Az 1920-as években járunk, Viktor és Liesel Landauer pedig épp nászútjukat töltik Közép-Európában, ahol megismerkednek egy építésszel, Rainer von Abttel. A különleges stílusú művész megépíti a pár otthonát, amely igazi mestermű lesz, és Landauerék lelkesen készülnek benne közös életükre. Hamarosan azonban felszínre törnek legvadabb vágyaik és legsötétebb titkaik is. Viktor egy másik nő karjaiba menekül, Liesel pedig még jobban elszabadul barátnője, Hana társaságában. A 30-as évek beköszönte azonban nagy változásokat és a második világháború előszelét hozza magával, a családnak pedig minél előbb Amerikába kell menekülnie, mielőtt a nácik rájuk szállnának Viktor zsidó származása miatt.
A Julius Ševčík rendezte moziba Alexandra mellett Carice Van Houten is játszik például, akit senkinek sem kell bemutatni, aki látta a Trónok harcát, valamint Claes Bang, aki a magyar színésznő mellett bezsebelte az Európai Filmdíjat.

Hogy milyen lesz a film, arra 2019 tavaszáig várni kell, most viszont végre megérkezett az Üvegszoba első előzetese, amiben természetesen Borbély Alexandra is feltűnik!
Most pedig jöjjön 10 kevésbé ismert érdekesség a színésznőről!

Promóciók
Bioderma Atoderm: Egy évtizede tartó gondoskodás a száraz és ekcémás bőrnek

Promóciók
Az amerikai sportmárka, a Gant bemutatja új férfi illatát - Lepd meg vele kedvesed!

Szépség
8 ajándékötlet karácsonyra, amitől minden beauty rajongónak eláll a lélegzete

Promóciók
Engedd szabadjára a benned élő istennőt!
Mikor láttad őket utoljára? Russell Crowe ritkán látott fiai jóképű pasikká cseperedtek - FOTÓK
Az alma ismét nem esett messze a fájától.
Vedd komolyan a jeleket: 14 apró tünete annak, hogy a stressz már árt az egészségednek
A szervezetünk jelez, méghozzá időben, úgyhogy vedd komolyan te is!
A villanyt ők se hagyják égve! Avagy 5 meglepő dolog, amin még a királyi család is spórol
Annak ellenére, hogy a brit királyi családnak óriási vagyona van, bizony még az ő esetükben is előfordul, hogy bizonyos dolgokon muszáj spórolniuk... Nézzük, mi az, amire ők sem költenek szívesen.
Sztárok, akik nyitott kapcsolatban élnek
Vannak sztárok, akik azt vallják, a monogámia hosszú távon nem működik, ezért nyitott házasságban élnek.
Nem hiába imádjuk! George Clooney romantikus dolgot tett Amalért a vörös szőnyegen
A 2023-as év rengeteg sztárpár szerelmének hozta el a véget, ám ez George és Amal Clooney kapcsolatára szerencsére nem volt igaz.
15 hihetetlen, de igaz történet borzasztó szomszédokról
Rossz szomszédság török átok – tartja a magyar mondás, melynek az az alapja, hogy a török hódoltság idején (1541-1699-ig) az Oszmán Birodalom ketté szelte a Nagy-Magyarország területét és a határvidéken lakóknak számolniuk kellett a török portyákkal, rablással, fosztogatással. Ha a töröktől nem is kell tartaniuk, a következő tizenöt történet legalább ilyen kellemetlen volt a megosztóinak, akik pokoli szomszédot kaptak, akik az őrületbe kergették a környezetüket.