Promóciók
3 ok, ami miatt még ma is imádjuk a Római vakációt

Audrey Hepburn első híres filmje és egyben az egyik legcsodálatosabb alkotása is Anna hercegnő szerepe volt 1954-ben, ami az Oscar mellett Golden Globe és BAFTA-díjat is ért a színésznőnek, a filmért pedig ma is millióan rajonganak
A mesés történet főhőse Anna hercegnő, akinek a szerepére egyébként az akkor már sztárként ünnepelt Elizabeth Taylort szánta volna a rendező William Wyler. Ám sem ő, sem a másik világhírű művész Jean Simmons nem vállalta a forgatókönyvet, így akkor esett az akkor még névtelennek számító újoncra, az addig csak a Broadway-n ismert Audrey Hepburnt. A film sikere a legnagyobb szakmai elismerések begyűjtése mellett végül meghozta a várva várt áttörést a belgiumi születésű Hepburn számára, akit a Római vakáció után, olyan kasszasikerekben vártak főszerepek, mint az Álom luxuskivitelben, vagy a My Fair Lady. Nem túlzás, hogy a színésznőért mindenki rajongott, a megunhatatlan filmjeit pedig időről, időre érdemes még ma is visszanézni, ha tökéletes kikapcsolódásra, vagy egy kis eredeti romantikára vágyunk a filmvásznon. S hogy miért az egyik kedvencünk a Római vakáció, annak pedig három oka is van!
Helyszín: Rómát látni és meghalni. Minden út Rómába vezet. Róma, az örök város. Csak néhány röpke ismert idézet, ami Rómáról jut eszünkbe. Egyszóval Rómát látni kell, és nem lehet nem rögtön beleszeretni. Varázslatos a város atmoszférája, ami pedig a film minden egyes jelenetéből árad. A történet egy kis városnézésre is invitálja a nézőket, így a film közben tényleg olyan érzésünk lehet, mintha mi is Rómába cseppentünk volna.

Romantikus szál: A Római vakáció férfi főszereplője a rámenős újságírót, Joe Bradely-t alakító Gregory Peck pedig igazi sármőrként tökéletesen hozta a romantikus hőst, aki a karrierjét is képes lett volna feláldozni, hogy mentse a szerelmét. Hol vannak manapság ilyen lovagok? A pár gyönyörűen mutatott a filmvásznon, ám a hírek szerint nem alakult ki köztük mély és tartós a barátság, amiben talán az is közrejátszott, hogy a forgatás idején az ünnepelt amerikai színész magánélete romokban hevert, mivel a 12 éve tartó házassága épp válságban volt, mely végül válással is végződött.

Ruhák: A legendás divattervező, Hubert de Givenchy nem véletlen választotta múzsájának a gyönyörű Audrey Hepburnt, akinek elképesztően karcsú alakja, kifinomult eleganciája és bájos kisugárzása mindenkit rabul ejtett. Igaz, Givenchyvel csak a Római vakáció forgatása utáni évben, már a Sabrina c. filmje alatt ismerkedett össze, ám ez a találkozás egy életre meghatározta a francia divatház jövőjét.
10 frizura, ami teljesen elrontja a megjelenésed - olcsó és igénytelen hatást keltenek!
Bizony a klasszikusnak mondható frizurák között is akadnak olyanok, amik képesek egy másik, nem tervezett irányba elbillenteni az összképet.
Ben Affleck és Jennifer Lopez öt gyereket nevelnek együtt: így tud békésen működni mozaikcsaládjuk!
A legidősebb 17 éves, a legkisebb 11, három lány és két fiú. Ezek az arányok Jennifer Lopez és Ben Affleck családjában.
Valóra vált álmok! Avagy a sztárvilág 13 legszebb és legdrágább menyasszonyi ruhája
Ha valaki hát a sztárok bizony szeretik a lehető leglátványosabb formában megadni a módját annak a bizonyos nagy napnak, és ez alól a esküvői ruha sem kivétel.
„Ha ránézek a testemre, már nem csak a hibáimat látom” - interjú Szilágyi Szilvivel
A hónap témája: body positivity. Példaértékű hazai sztárok, akik bátran vállalják, hogy elfogadják, és szeretik a testüket! Elsőként ismerd meg Szilágyi Szilvi történetét!
#afilmamimeghatároz: Ez az a film, amit Erős Antónia már legalább százszor látott, mégsem tudja elkapcsolni, ha megy a TV-ben
A film, ami meghatároz cikksorozatunk első részében Erős Antónia mesélt nekünk meghatározó filmélményéről!
„Fontos, hogy az ember megtalálja, miként tud kikapcsolni” - interjú Olasz Renátóval
Az Aranyélet című sorozattal országos ismeretséget szerző Olasz Renátó 2023 márciusában átvehette a legjobb színésznek járó elismerést a Televíziós Újságírók Díja gálaestjén A Király miniszériában nyújtott alakításáért. Mi pedig kifaggattuk őt arról, mire készül a jövőben.