Promóciók
3 lapos cipő, ami már nem lesz divatos az ősszel - Mutatjuk, mik jönnek helyettük!

Vannak olyan napok, amikor bármit megadnánk azért, hogy ne kelljen centikre emelkedni a földtől egy amúgy hosszútávon kényelmetlen darabban, most erre kínálunk nagyon jó opciókat!
Az őszi szezonnak hála, már egész jól állunk a minták terén, szerencsére friss farmertrendekből sem lesz hiány most sem, és nagyon úgy tűnik, hogy bár az átmeneti heteket mindig rövidre fogja az időjárás, ettől nekünk még nem kell lemondanunk az új dzsekikről és pár látványos kiegészítőről sem. És mindebből természetesen a cipők sem maradnak ki!
Míg pár éve mindent megtettünk annak érdekében, hogy a lehető legszexibb formánkat hozzuk a hét nagy részében, nem törődve azzal, hogy az a bizonyos lábbeli nem éppen a kényelem szobra, addig ma már a trendeknek hála soha nem látott méreteket öltött a komfort iránti elköteleződés. Mi pedig örömmel élvezzük ennek az egész változásnak minden aprónyi pozitív velejáróját, így még a legszebb magas sarkú cipők mellett is könnyen képes elcsavarni a fejünk egy-két olyan laposabb darab, ami simán beleillik az elegáns összképbe is.
Na de nézzük is, mely 3 cipőt ideje most kicsit lecserélned! És mik jönnek helyettük divatba!
A lapos cipők mellett pedig bármilyen karigán jól mutat!
A csillagjegyed elárulja: Erre kellene sokkal jobban odafigyelned az egészséged (és persze az alakod) miatt
Az életmód-horoszkóp elárulja, mire kellene sokkal jobban figyelned az egészséged és az alakod miatt!
Klasszikus és egyszerű! Leonardo DiCaprio exe erre a filléres alapdarabra esküszik
Camila Morrone stílustippjét ráadásul pár pillanat alatt lemásolhatod!
Ez lesz a 2023-as nyár egyik legmegosztóbb trendje: visszatér nagyanyáink kedvenc cipője!
A 2023-as cipőválasztékot nézegetve szinte biztos, hogy neked is szemet szúrt már ez a darab!
5 ruhafazon, ami már nem lesz divatos 2023 nyarán - mutatjuk, mik jönnek helyettük!
A ruhatrendek háza táján pont annyi változás áll be, amihez mi is szinte észrevétlenül tudunk alkalmazkodni a következő hónapokban.
„A 60-as éveimben járok, és minden tőlem telhető módon küzdök az öregedés ellen” - Kim Cattrall először beszél őszintén a szépészeti beavatkozásairól
Még mindig alig bírunk magunkhoz térni a hírtől, hogy Kim Cattrall is szerepel az And Just Like That 2. évadában…
Nem édeklik a beszólások! David Beckham elmagyarázza, hogy miért tartja normálisan, hogy szájon csókolja 11 éves lányát
Az egykori sztárfocista, David Beckham sok kritikát kapott, amiért Harpert csókolgatja.