Promóciók
10 film a '90-es évekből, amire lecsaphatna a Netflix



Promóciók
budmil Kabátok - Színekben gazdagon a szürke őszi-téli napokon!
Te melyik sztoriban mélyednél el szívesen még jó pár évadra?
Az utóbbi időben nosztalgiaparti olyannyira bejött minden téren, hogy nemcsak a ruhatrendeket érte el, majd karolta fel újra, hanem olyan egykor klasszikusnak számító romkomok is új sikerre éledtek, amikért anno a fél világ bolondult.
Bár a sorozatgyártás a '90-es években is egy megtérülő befektetés volt a filmstúdiók számára, ettől függetlenül a legtöbben mégis szívesebben áldoztak pénzt olyan alkotásokra, melyek sztorija minden érdekes csavarral kiegészítve belefért mindössze pár órába. Mai szemmel nézve persze már könnyen lehet, hogy másként döntenének, hiszen nemcsak a világ, és ezzel együtt filmgyártás alakult át, de a mozizási szokásaink, és így a gyártók bevételi forrása is, amik már egy egészen más csapból és más megközelítésből csöpögtetik a pénzt a számlájukra.
Éppen ezért vicces eljátszani a gondolattal, hogy mi lenne akkor, ha egykori imádott filmjeink most újraélednének és már nemcsak egy estére, hanem a Netflixnek hála akár több évadra is beköltöznének a mindennapjainkba!
Kattints tovább és nézd meg, hogy szerintünk mely klasszikus romkomok azok, amiknek történetéből akár sorozat is születhetne!
És ha már a filmeknél tartunk, ezt láttad már?
screenrant.com

Promóciók
Life is a Celebration - Ünnepeld a hétköznapi pillanatokat is!

Szépség
8 ajándékötlet karácsonyra, amitől minden beauty rajongónak eláll a lélegzete

Promóciók
Engedd szabadjára a benned élő istennőt!

Promóciók
budmil Kabátok - Színekben gazdagon a szürke őszi-téli napokon!
A bőrgyógyászok figyelmeztetnek! Borzalmas, mit tesz a bőröddel, ha bekapcsolva hagyod a fűtést éjszakára
Ha jót akarsz az arcbőrödnek, ezentúl nagyon figyelj oda a fűtésre!
Nem Diana és Károly az egyetlen! Minden idők 10 legszomorúbb királyi házassága
A történelem során sajnos nem egy rémesen rossz és szomorúan végződő királyi házasság köttetett.
7 bombasztikus 60 feletti nő, aki élő bizonyítéka annak, hogy az életkor tényleg csak egy szám
Ezek a szépséges nők bebizonyították, a nőiesség a vonzerő nem a kor függvénye. Nézd meg, kik ők!
6 sztárpár, akik hosszú évek óta boldog házasságban élnek: náluk tényleg működik!
A romantikus filmek végén a két főhős egymásra talál, összeházasodnak és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Persze tudjuk, hogy ez az életben nem ennyire egyszerű. Vagy mégis? Most olyan sztárpárokat gyűjtöttünk össze, akik többszörösen is rácáfolnak arra az elméletre, hogy a sztárok házassága csak a látszatra épít és hamar véget ér. Mert sokaknál tényleg működik a boldog és hosszan tartó házasság!
8 ajándékötlet karácsonyra, amitől minden beauty rajongónak eláll a lélegzete
Vészesen közelednek az ünnepek, ezért érdemes már most beszerezni az ajándékokat! Most a beauty rajongóknak mutatunk pár tippet!
Hailey Bieber gyerekkorunk egyik megosztó farmerját hozta újra divatba - és működik!
Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt!