Promóciók
Tudtad? Ez a magyar filmproducer terelte Elvis Presleyt a filmezés felé



Promóciók
Engedd szabadjára a benned élő istennőt!

Promóciók
Ünnepeld velünk a szépséget! - Prix de Beauté - A szépség nagydíja 2023
Elvis Presleyt bár a kritikusok sosem ismerték el igazán jó színésznek, ettől függetlenül zenés filmjeiért bolondult a közönség.
Elvis Presley a zenei sikerei mellett az '50-es évek végén kezdett el komolyabban is a színjátszás felé fordulni, és bár karrierje két éves katonai szolgálata miatt egy időre szünetelt, ez mit sem változtatott azon a hangos sikeren, ami őt körülvette, és ezen népszerűséget részben egy magyar producernek is köszönhette.
Na de kezdjük is az elején!
Joe Pasternak Paszternák József néven, a mai Romániához tartozó Szilágysomlyón született 1901-ben. Már gyerekként rajongott a némafilmekért, így szinte minden szabadidejét a moziban töltötte, ennek ellenére a kántorként dolgozó édesapját nagyon meglepte, amikor egy szép napon tinédzser fia elé állt és bejelentette, hogy útnak indul a nagyvilágba. Akkor minden bizonnyal nem is gondolta volna, hogy egy szép napon egy bizony Elvis Presley nevű srácnak ha csak kicsit is, de megváltoztatja az életét.
Először Budapestre utazott, ahol újságárusként kereste a kenyerét, ám némettudása miatt rövidesen Bécsben talált munkát, ezúttal már idegenvezetőként. A filmezés világa azonban még ekkor sem hagyta nyugodni, ezért Berlinbe utazott, ahol díszletmunkásként helyezkedett el, de ez se elégítette ki teljesen az álmait, így kint élő nagybátyja segítségével az Egyesült Államokba emigrált. Kezdetben bőröv lyukasztóként dolgozott, majd Long Islandre ment, ahol pincérként lehetősége volt megismerkedni a Paramount egyik híres rendezőjével, Allan Dwan-nel és kitartása meghozta a gyümölcsét, ugyanis hamarosan rendezőasszisztens lett.
A stúdióban gyorsan észrevették tehetségét, így 1931-ben már a Universal filmgyár európai gyártási igazgatójaként látogatott vissza Európába, ahol többek közt Németországban és Magyarországon forgatott. A '30-as évek második felében visszatért Amerikába és az Universal után 1942-ben az MGM-hez szerződött.
Több mint száz hollywoodi film köthető a nevéhez, rendezései mellett producerként is nagyot alkotott. Még az Óz, a csodák csodája előtt ő fedezte fel a fiatal Judy Garlandot és nem mellesleg ő beszélte rá az akkor már hihetetlen sikereket elkönyvelő Elvis Presley-t arra, hogy zenés filmekben játsszon (az ő nevéhez köthető egyébként az 1965-ös Girl Happy és az 1966-os Spinout című film), illetve Marlene Dietrich is neki köszönhette amerikai karrierjét.
Olyan alkotások őrzik az emlékét az utókornak, mint a Bemutatjuk Lily Mars-t, a Találkozzunk Las Vegas-ban, Az az éjféli csók, vagy a Horgonyt fel. Utóbbinak ikonikus jelenete, melyben Gene Kelly Jerry egérrel táncol, szintúgy a magyar producer ötlete volt, ami annyira bevált, hogy még egy Oscar-díjat is hozott a filmnek. Joe Pasternak hihetetlen alázattal és rajongással dolgozott és tett a filmiparért hosszú évtizedeken át, miközben sosem felejtette el azt, hogy honnan jött. 1991-ben, hat nappal a 90. születésnapja előtt hunyt el Beverly Hillsben.
És ha már szóba jött Elvis Presley! A róla szóló újabb életrajzi alkotás június 23-án kerül a mozikba, éppen ezért úgy gondoltuk, hogy pár érdekesség erejéig érdemes egy kicsit elmerülni a Rock 'n' Roll királyának életében is!
Te már beszerezted?
Az InStyle nyári lapszámának címlapján négy színésznő, Molnár Piroska, Hámori Gabriella, Mentes Júlia és Mészáros Blanka szerepel, mindannyiukat jelölték a Magyar Mozgókép Díjra a legjobb női főszereplő kategóriában. A lap a színészeken kívül számos olyan tehetséges háttérembert, alkotót is bemutat, akik nélkül a produkciók sikere elképzelhetetlen lenne.


Promóciók
Bioderma Atoderm: Egy évtizede tartó gondoskodás a száraz és ekcémás bőrnek

Promóciók
Az amerikai sportmárka, a Gant bemutatja új férfi illatát - Lepd meg vele kedvesed!

Szépség
8 ajándékötlet karácsonyra, amitől minden beauty rajongónak eláll a lélegzete

Promóciók
Engedd szabadjára a benned élő istennőt!

Promóciók
A Holt-tengerből a fürdőszoba polcaira
4 étel, amitől csak fáradtabbnak fogod érezni magad: ezeket fogyaszd helyettük!
Nem éri meg gyakran fogyasztani ezeket.
Visszaszámlálás indul: 6 film, ami ráhangol az ünnepi időszakra
A december minden túlzás nélkül az ünnepekről szól, ideje hangolódni!
Fegyveres rablás, szerelemféltés: 10 sztár, akinek szülei gyilkosság áldozatai lettek
A sztárok életében is vannak olyan fejezetek, amikről karrierjük során tényleg csak pár interjúban hajlandók mesélni - és ez valahol teljesen érthető.
Láttad már? Ilyen szép nő volt fiatalon a Titanic idős Rose-át alakító Gloria Stuart - fotók
Gloria Stuart angol-amerikai csillagot a legtöbben az 1997-es Titanicból ismerik, mint az idős Rose-t megformáló színésznő, pedig a 2010-ben elhunyt tehetség ennél sokkal többet tett le az asztalra élete során.
Téli sorozat-bakancslista: 8 széria, ami a 2023/24-es téli időszakban érkezik a streaming szolgáltatóknál
Az biztos, hogy nem fogunk unatkozni a téli időszakban.
A vérfertőzés átka! Avagy különös testi és lelki betegségek, amikkel a királyi családok tagjai éltek
A királyi családokat sem kerülték el a különleges betegségek.