Szépség
Vilmos herceg beszólt a milliárdosoknak, akiktől már válasz is érkezett
A herceg nem nézi jó szemmel azt, ami jelenleg zajlik a világban.
Vilmos hercegnek egyáltalán nem tetszik a milliárdosok űrversenye, szerinte másra kellene költeniük a pénzüket, mondjuk arra, hogy megpróbálják „megjavítani” a Földet, ahelyett, hogy elszöknek róla. William Shatner kanadai színész ugyanis nemrég űrrepülésre ment, és ezzel a Star Trek sztárja lett a legidősebb asztronauta a maga 90 évével.
Nem sokkal később a BBC-n megjelent egy interjú, amivel Vilmos kijelenti, hogy a vállalkozói szellemet inkább a klímaváltozás ellen kellene bevetni.
„A világnak szüksége van arra, hogy a legnagyobb elmék megpróbálják megmenteni a Földet, ne új helyet próbáljanak keresni, ahol élni lehet... nagyon fontos, hogy erre a bolygóra összpontosítsanak! Ahelyett, hogy feladnák és elindulnának az űrbe, a jövőbeli megoldásokon kellene gondolkodniuk”
– mondta Cambridge hercege, aki hozzátette, hogy ha nem aggódnak a jövő miatt, az olyan, mintha pofont adnának a fiatalabb generációknak.
Az utóbbi időben Jeff Bezos, Richard Branson és Elon Musk is kifejezte reményét azzal kapcsolatban, hogy kamatoztatná az űrturisztikai iparágat. William Shatner azonban nem hagyta annyiban a kritikát és visszavágott Vilmosnak. Az Entertainment Tonightnak adott interjújában kifejtette, hogy szerinte a herceg félreértette az út lényegét.
„Aranyos angol fickó, aki egy napon Anglia királya lesz. Kedves, gyengéd, művelt ember, de nem értette meg az ötletet... elmondanám neki és remélem, hogy megkapja az üzenetet, ugyanis egy csak egy bébilépés volt afelé, hogy az összes szennyező iparágat, mint mondjuk az elektromos áramot előállító iparágat kitegyük a Földről... megvan a technológia arra, hogy bázist építsünk nekik 250-280 mérföldre a Földtől és onnan küldjék le nekünk az energiát”
- fogalmazott.És ezt láttad már?
Galéria / 13 kép
Kielemezték Katalin és Vilmos testbeszédét fotóikon, érdekes dolgot vettek észre a végén
A JOY magazin írása.
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Bebizonyítjuk, hogy a Balaton tavasszal is menő! Erre indulj, ha a magyar tengernél jársz!
Szerencsére az utóbbi időben már tényleg kezd megdőlni az a tévhit, hogy csak a főszezonban, azaz a nyári melegben érdemes ellátogatnod a Balatonhoz. Bár a víz hőmérséklete még sokak számára biztosan nem érte el az ideális szintet, adunk pár ötletet, amelyekkel biztosan meghozzuk a kedveteket, hogy mihamarabb felfedezzétek a Balcsi környékét!
Újabb 7 elképesztően hangulatos vár Magyarországon
Ismét megmutatjuk, miért érdemes egy kirándulás alkalmával hazánk várait megcélozni!
A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt
A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!
Női cipők akciós áron - 10 csodálatos lábbeli, amit hihetetlen kedvezménnyel vehetsz most meg!
Van egy olyan érzésünk, hogy ezek között az akciós cipők között tuti, hogy ráakadsz az új kedvencedre!
4 híres filmes karakter, akinek a sorsa másképp alakult a könyvben, mint a filmben
Tudtad, hogy mi történt ezekkel a karakterekkel valójában?
Hitler ezért a romantikus filmért rajongott: avagy íme a történelem 12 legelítéltebb alakjának kedvenc filmjei
Igen meglepő ez a filmes lista! A történelem legelítéltebb alakjainak kedvenceit gyűjtöttük össze, amikért egyébként sok millión rajonganak!