Hilarie Burton vallomása: „A lányom nem élne, ha nem lett volna abortuszom”

Hilarie Burton
Forrás: Dimitrios Kambouris/Getty Images

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Facebook
Twitter
Pinterest

Hilarie Burton és férje, Jeffrey Dean Morgan öt évig próbálkoztak, több vetélése volt és már teljesen meddőnek gondolta magát, amikor megtörtént a csoda.

Hilarie Burtonnek és Jeffrey Dean Morgannek két gyermeke van, a 12 éves August és a 4 éves George. Ám a két gyermek között megjárták a hadak útját. A 39 éves színésznő kedden az Instagramon beszélt termékenységi küzdelmeiről, amelyekkel akkor kellett szembenéznie, mikor férjétől, Jeffrey Dean Morgantől második gyermeket akart vállalni. Elárulta, hogy át kellett esnie egy kaparásos eljáráson, azaz egy vetélés miatti abortuszon.

Posztjában elmagyarázta, hogy az abortusz lehetővé tette a méhe meggyógyulását, a szövetek újraképződését, ez pedig megnyitotta az utat a biztonságos teherbeeséshez és a most négyéves George lányának kihordásához.

Amerikában épp egy olyan döntést hoztak a bizonyos Roe kontra Wade ügyben, melynek értelmében Mississippi államban továbbra is abortusztilalom van. Ennek kapcsán adott hangot Hilarie Burton a fenntartásainak.

Természetesen minden eset más, és minden nő teste más, de tudni kell, hogy a D&C eljárás (dilatáció és küret) a korai abortusz leggyakoribb módszere. A kisebb műtét a terhességi szövet gyengéd leszívását és esetleg a méhüreg enyhe kaparását foglalja magába, a későbbi termékenység biztosítása érdekében.

A D&C eljárás biztonságosnak tekinthető, és nem befolyásolja a páciens jövőbeni teherbeesését. Leggyakrabban azoknak a nőknek ajánlják, akiknek 10-12 hetesen vetélése lép fel, valamint minden olyan betegnek, aki nem teljes vetélésen estek át, és elhal a terhességük.

Az eljárásokat leggyakrabban annak biztosítására végzik, hogy a vetélés ne okozzon komplikációt, például fertőzést vagy vérzést. Ha akkoriban abortusztilalom lett volna érvényben, és Hilarie nem végeztetheti el ezt a beavatkozást, nagy valószínűséggel sosem tud egészséges gyermeket kihordani.

Természetesen ez az eljárás nem egyenlő a direkt terhesség megszakítással, amikor egy ép magzatot vesznek ki. Az más etikai megítélés alá esik. A színésznő arra hívja fel a figyelmet, hogy van különbség az életmentő beavatkozás és az egyéb abortusz között, amit a törvény egy kalap alá vesz.

Ezt olvastad már?

Galéria / 6 kép

6 híresség, aki nem titkolja vetélését

Megnézem a galériát

A JOY magazin írása.

Videók

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Kép
Életmód

A 7 legjobb strand a Balaton partján, amivel nem lőhetsz mellé

Ezekben a helyszínekben tuti nem fogsz csalódni!

Kép
Sztárok

Katie Holmes bemutatja: ha nyárra csak egy új cipőt vennél, akkor ez legyen az

Szinte már alig vártuk, hogy Katie Holmes újabb stílustippel örvendeztessen meg minket.

Kép
Stílus

Májusi outfitlista: 10 szett, amit minden stílusos nő visel a hónapban

A májusban már pont az a jó, hogy egyre sűrűbben kell a nyáriasabb darabok után nyúlni. Íme egy kis outfitinspiráció!

Kép
Shopping

A vásárlók azt mondják, nincs ennél most jobb szempillaspirál - még Demi Moore is ezért rajong!

Te is még mindig keresed azt a szempillaspirált, ami tényleg dúsít, hosszabbít és tartós? Jelentjük: megtaláltuk! Vagyis pontosabban Demi Moore, ugyanis ez az ő kedvence!

Kép
Sztárok

Bevállalós kismama! Hailey Bieber egy merész, testhez simuló ruhában mutatta meg gömbölyödő pocakját - FOTÓK

Hailey Bieber terhes! A sztár egy nagyon szexi esküvői ruhában mutatta meg gömbölyödő pocakját: most már nem titok, hogy Justin Bieberrel babát várnak!

Kép
Életmód

Egy ingyenes kék zónás rituálé, ami megnöveli az élettartamot

A világ 4 kék zónájában élnek a legtöbben olyanok, akik elmúltak már 100 évesek is. Ez a szokás az egyik titkuk!