Végre lehullt a lepel Tom Hanks és Rita Wilson titkáról - emiatt szeretik egymást 35 éve

Végre lehullt a lepel Tom Hanks és Rita Wilson titkáról - emiatt szeretik egymást 35 éve
Forrás: GettyImages

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Facebook
Twitter
Pinterest

Tom Hanks és Rita Wilson idén ünnepelte a 35. házassági évfordulóját, aminek alkalmából megosztották a rajongóikkal a több mint három évtizedes boldogság titkait!

Tom Hanks és Rita Wilson 1981-ben találkoztak először a Bosom Buddies című tévésorozat forgatásán, és kapcsolatuk azóta is tart. Tom Hanks nemrég elárulta, hogy részéről szerelem volt első látásra, és már jóval korábban rajongott későbbi feleségéért, ugyanis Rita 1972-ben debütált a Brady Bunch című sorozatban, és a színész már akkor kiszemelte magának a színésznőt. Elmondásuk szerint amikor végre először találkoztak személyesen, az első pillanattól kezdve meg volt köztük a kémia, pedig Tom akkoriban még főiskolai szerelmének, Samantha Lewesnek volt a házastársa. 1984-ben hozta őket össze ismét a sors egy forgatáson, ahol újra nagyon sok időt töltöttek együtt, de csak 1986-ban vállalták fel kapcsolatukat, amit a színész 1987-es válása követett, majd 1988. április 30-án egy hatalmas ceremónia keretében kötötték össze az életüket.
A pár 4 gyermeket nevelt fel, Tom Hanksnek még a korábbi házasságából született a lánya, Elizabeth, és a fia Colin, Rita Wilsonnal pedig két örökbefogadott gyermek boldog szülei. 1990-ben érkezett a családba Chet, 1995-ben pedig második közös gyermekük, Truman. Időközben Tom gyermekeinek anyja, Samantha 2002-ben elhunyt.

A pár szerint a 35 éves boldogság egyik titka, hogy folyamatosan ébren kell tartani a lángot, amit mi sem bizonyít jobban, mint Rita nemrég az Instagramon közzé tett megható posztja, ahol nyilvánosan vallott újra szerelmet férjének. „A szerelem a minden” - írta a fotó alá, ahol épp a mérföldkőnek számító évfordulójukat ünneplik férjével. A képen a 66 éves színész szerelmesen néz feleségére, miközben egy sárga virágokkal díszített tortát tart a kezében, amire az van írva, hogy „Boldog évfordulót”. A 66 éves kedvese mellette ül, mosolyogva, kezét az arcára téve - ez egy igazán szívmelengető pillanat, amely megmutatja a pár egymás iránti szeretetét és ragaszkodását.
Tom „szerencsés embernek„ tartja magát. „Úgy tekintek a feleségemre, mint a szerelmemre, olyan kötelék van köztünk, amely túlmutat olyan szavakon, mint feleség, barátnő vagy anya” - mondta. „Amikor Forrest Gumpot játszottam, sokat merítettem a saját kapcsolatomból. Emlékeztek Jennyre? A Ritával való kapcsolatom nélkül nem tudom, hogyan tudtam volna azonosulni mindazzal, amin Forrest keresztülment.”
Ami feleségét illeti, ő is szerencsésnek vallja magát, hiszen elárulta: „Néha csak ülünk a kanapén és beszélgetünk, vagy valami ilyesmi... Még csak kérnem sem kell, mindig megmasszírozza a hátamat és a lábamat”. Hanks továbbá azt is elárulta, hogy a házasságukat az időzítésnek, az érettségnek és a komolyabb kapcsolatra való hajlandóságnak is köszönhető. Bevallotta, hogy tudta, változnia kell, amikor feleségül vette Wilsont. Valamint szerint a sors keze is közrejátszott abban, hogy összekerültek, de azért azt is elárulta, hogy az ő kapcsolatuk sem tündérmese. „A házasság kihívást jelent” - ismerte el, de ők hosszú távon tekintenek a másikra, és mindig kitartanak egymás mellett, bármi is történjék. Lehet, hogy szerintük ez nem tündérmese, de szerintünk mégis csak az! További boldog évfordulókat kívánunk a párnak!

Most pedig olyan elfeledett párosokat mutatunk, akiket ma már el sem tudnánk képzelni egymás mellett, sőt, egyik-másik híresség olyannyira megváltozott, hogy már abban sem vagyunk biztosak, hogy exe felismerné őt az utcán!

Galéria / 12 kép

Akkor és most: Legendás sztárpárok a múltból

Megnézem a galériát

Videók

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Kép
Sztárok

Katie Holmes bemutatja: ha nyárra csak egy új cipőt vennél, akkor ez legyen az

Szinte már alig vártuk, hogy Katie Holmes újabb stílustippel örvendeztessen meg minket.

Kép
Stílus

Májusi outfitlista: 10 szett, amit minden stílusos nő visel a hónapban

A májusban már pont az a jó, hogy egyre sűrűbben kell a nyáriasabb darabok után nyúlni. Íme egy kis outfitinspiráció!

Kép
Shopping

A vásárlók azt mondják, nincs ennél most jobb szempillaspirál - még Demi Moore is ezért rajong!

Te is még mindig keresed azt a szempillaspirált, ami tényleg dúsít, hosszabbít és tartós? Jelentjük: megtaláltuk! Vagyis pontosabban Demi Moore, ugyanis ez az ő kedvence!

Kép
Sztárok

Bevállalós kismama! Hailey Bieber egy merész, testhez simuló ruhában mutatta meg gömbölyödő pocakját - FOTÓK

Hailey Bieber terhes! A sztár egy nagyon szexi esküvői ruhában mutatta meg gömbölyödő pocakját: most már nem titok, hogy Justin Bieberrel babát várnak!

Kép
Életmód

Egy ingyenes kék zónás rituálé, ami megnöveli az élettartamot

A világ 4 kék zónájában élnek a legtöbben olyanok, akik elmúltak már 100 évesek is. Ez a szokás az egyik titkuk!

Kép
Életmód

Májusi Netflix-bakancslista: A 6 legjobb film és sorozat legjobb sorozat, ami a hónapban érkezik a streaming szolgáltatóhoz

Új filmek és sorozatok mellett régi klasszikusok is felkerülnek májusban a Netflixre!