Minden nő tanulhatna tőle: Rihanna kikerekedett, és elmondta, mit gondol most a testéről

Minden nő tanulhatna tőle: Rihanna kikerekedett, és elmondta, mit gondol most a testéről
2017. október 18.
Szerző: Barbi

Jó ideje téma már Riri testsúlya...

Rihannára az utóbbi hónapokban felkúszott pár pluszkiló. De kit izgat, hiszen ettől még épp olyan dögös és gyönyörű, mint bármikor – ám azok, akik nem tartoznak a sztár rajongói közé, igyekeznek lépten-nyomon belekötni. A nyáron Riri nagyon ügyesen vágott vissza az őt lekövérezőknek, most pedig elárulta, hogyan is érzi magát a bőrében.

A világsztár maga is beismeri, hogy nem éppen csont és bőr: a testsúlya gyakran ingadozik, ám ettől még nincs vége a világnak.

Az igazság az, hogy örömmel tölt el a saját ingadozó testtípusom. Egyik nap hordhatok jó kis testhezálló ruhákat, viszont egy héttel később valami oversize holmit kell felvennem. Szerintem mindenkinek így kellene a divatot követnie, hiszen ez egy abszolút egyéni dolog. Milyen heted van éppen: vékony hét vagy kövér?

Mi abszolút egyetértünk Rihannával, aki szerint fontos, hogy ruhaválasztásnál figyeljünk arra, mi passzol igazán hozzánk. Ő is így tesz: reggel, amikor felkel, átgondolja, milyen passzban is van aznap, milyen a teste, és csakis azután válogat a ruhái között.

Ez pedig remekül megy neki: mutatjuk is néhány kedvenc szettünket Riritől, s bár ezekben nem csont és bőr, mégis gyönyörű!

Nézd meg a galériánkat> 6 kép
Rihanna pluszkilókkal is nagyon szexi!
Ez az 5 csillagjegy lehet a leghűségesebb barátod, aki a sírig is kitart melletted

Neked van olyan barátnőd, akivel már évtizedek óta elválaszthatatlanok vagytok? Akkor jól figyelj, mert valószínűleg a következő 5 csillagjegy szülötte!

Azta! Így nézett ki a Victoria's Secret Show 10 és 20 évvel ezelőtt

Amikor még Heidi Klum és Seal együtt voltak...

Jennifer Lawrence: amikor visszanézem egy filmemet, mindig a tokámat és az aknémat veszem észre először

J-Law egy kerekasztal-beszélgetésen mondta ezt. „Megbolondultál?” ez volt Jessica Chastain első reakciója, de aztán rájött, hogy ő maga is eléggé kritikusan figyeli magát a filmvásznon.

Feloszlatta a rendőrség a Victoria's Secret afterpartiját, talán pont Bella Hadid ruhája miatt? – FOTÓ

Lehet, hogy a show tele volt fehérneműkkel, de az afterparti még szexisebb volt!

Így szervírozz, hogy minden ünnepibb legyen! – 8 ötlet

Szinte biztos, hogy így nem kell sok maradékot elcsomagolnod másnapra...

A srác, akire érdemes figyelni: a Stranger Things sármos rosszfiúja új szerepben tündököl!

A '80-as évek is piszok jól áll neki, de ezért a 2017-es kiadásért egyenesen rajongunk!

Idén is túl duci volt a kifutóra, a leghíresebb plus size modell pedig csúnya fricskával üzent a Victoria's Secretnek

Ashley Graham nagyon kampányol, hogy kerekebb idomokat is láthassunk majd a kifutókon.

Idén sem engedték a kifutóra, a leghíresebb plus size modell pedig csúnya fricskával üzent a Victoria's Secretnek

Ashley Graham nagyon kampányol, hogy kerekebb idomokat is láthassunk majd a kifutókon.

Utánajártunk: ez most az Instagram 5 legnépszerűbb darabja

A közösségi oldalak folyamatosan hatást gyakorolnak a divatra, és nincs ez másképp így év vége felé sem.

Selena Gomez sokkolt az American Music Awards-on a frizurájával, de vajon ő volt a legstílusosabb is? Szavazz!

Idén 45. alkalommal rendezték meg az American Music Awards-gálát Los Angelesben!