Áll a bál! A New York-i terrortámadás után Gigi Hadid nyíltan kiállt az iszlám mellett

Áll a bál! A New York-i terrortámadás után Gigi Hadid nyíltan kiállt az iszlám mellett
2017. november 3.
Szerző: K. Zsófi

A modell durván helyre tett egy újságírót!

Megrázta a világot a New York-i terrortámadás híre. 8 áldozatot és 11 sérült, a Twitter pedig forrong az iszlámellenes kommentekről. Miközben az ISIS már magára vállalta a merényletet, az iszlám vallású Gigi és Bella Hadid megpóbálja felhívni a közvélemény figyelmét arra, hogy nem ítélkezhetnek ilyen elvakultan, sőt, Gigi egy újságírónőt, Laura Loomert nyíltan küldött el a búsba, miután az sérelmezte, hogy a történtek után hijabot viselő nők sétálgatnak a tragédia helyszínén.

Nem ez az első alkalom, hogy a lányok felemelték a hangjukat az iszlámellenes közhangulattal szemben!

Gigi és Bella édesapja Mohamed Hadid ingatlanfejlesztő, aki még fiatal volt, mikor a családja Palesztinából az Egyesült Államokba vándorolt be, a lányok pedig már Los Angelesben születettek. Ettől függetlenül nem titok, hogy Gigi és Bella nagyon büszkék a gyökereikre, és igyekeznek maguk is továbbvinni édesapjuk vallási örökségét.

Édesapám mindig is vallásos volt és rendszeresen mi is imádkozunk vele együtt. Büszke vagyok arra, hogy muszlim vagyok!

- nyilatkozta korábban Bella.
Kép
Ez az 5 csillagjegy lehet a leghűségesebb barátod, aki a sírig is kitart melletted

Neked van olyan barátnőd, akivel már évtizedek óta elválaszthatatlanok vagytok? Akkor jól figyelj, mert valószínűleg a következő 5 csillagjegy szülötte!

Azta! Így nézett ki a Victoria's Secret Show 10 és 20 évvel ezelőtt

Amikor még Heidi Klum és Seal együtt voltak...

Jennifer Lawrence: amikor visszanézem egy filmemet, mindig a tokámat és az aknémat veszem észre először

J-Law egy kerekasztal-beszélgetésen mondta ezt. „Megbolondultál?” ez volt Jessica Chastain első reakciója, de aztán rájött, hogy ő maga is eléggé kritikusan figyeli magát a filmvásznon.

Feloszlatta a rendőrség a Victoria's Secret afterpartiját, talán pont Bella Hadid ruhája miatt? – FOTÓ

Lehet, hogy a show tele volt fehérneműkkel, de az afterparti még szexisebb volt!

Így szervírozz, hogy minden ünnepibb legyen! – 8 ötlet

Szinte biztos, hogy így nem kell sok maradékot elcsomagolnod másnapra...

A srác, akire érdemes figyelni: a Stranger Things sármos rosszfiúja új szerepben tündököl!

A '80-as évek is piszok jól áll neki, de ezért a 2017-es kiadásért egyenesen rajongunk!

Idén is túl duci volt a kifutóra, a leghíresebb plus size modell pedig csúnya fricskával üzent a Victoria's Secretnek

Ashley Graham nagyon kampányol, hogy kerekebb idomokat is láthassunk majd a kifutókon.

Idén sem engedték a kifutóra, a leghíresebb plus size modell pedig csúnya fricskával üzent a Victoria's Secretnek

Ashley Graham nagyon kampányol, hogy kerekebb idomokat is láthassunk majd a kifutókon.

Utánajártunk: ez most az Instagram 5 legnépszerűbb darabja

A közösségi oldalak folyamatosan hatást gyakorolnak a divatra, és nincs ez másképp így év vége felé sem.

Selena Gomez sokkolt az American Music Awards-on a frizurájával, de vajon ő volt a legstílusosabb is? Szavazz!

Idén 45. alkalommal rendezték meg az American Music Awards-gálát Los Angelesben!