Sztárszülők, akik nehéz döntéseket hoztak a gyereknevelésben

sztárok
Forrás: Arturo Holmes, Stuart C. Wilson/Getty Images

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Facebook
Twitter
Pinterest

Minden szülő a legjobbat akarja gyermekének, ám minden családnak megvan a maga egyedi rendszere, nevelési módszerei, amelyekkel jobb emberre szeretné tenni őket.

Ezek elsősorban a meglepő vagy éppen furcsa szabályokban és korlátozásokban mutatkozik meg. Ezzel a hírességek sincsenek másként. Ők is azt szeretnék, ha gyermekeik határozott és talpraesett emberekként lépnének ki a nagy betűs életbe. Egy-két sztár pedig kicsit sem szégyelli, hogy ezért olykor nehéz vagy éppen fájdalmas döntést is meghozott szülőként, sőt mi több ezt a nyilvánossággal is megosztotta.

És akár egyetértünk velük, akár nem, mindig hasznos tud lenni, hogyan nevelik más szülők a gyermekeiket. A gyereknevelés örömteli utazás és hatalmas felelősség. De csak is akkor, ha határokat húzunk és helyesen cselekszünk szülőként. A következő válogatásban különleges sztárszülők kaptak helyet.

Lássuk, kik ők!

Galéria / 6 kép

Van, amelyikkel sokan nem értenek egyet: híres szülők, akik nehéz döntéseket hoztak a gyereknevelésben

Megnézem a galériát

A JOY magazin írása.

Videók

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Kép
Életmód

Hihetetlen, de igaz! 3 gyümölcs, ami segít eltűntetni a hasi zsírpárnákat

Ezek a gyümölcsök nemcsak finomak, hanem szuper hatással vannak az egyik legkritikusabb pontunkra is.

Kép
Sztárok

Nem is egy, rögtön három Omegát villantott Barry Keoghan a Met-gálán

Az ír színész mindkét csuklójára, de még mellényzsebébe is jutott egy különleges darab. Azért a többiek sem spóroltak.

Kép
Sztárok

Mesébe illő! Íme a 10 legszebb Vera Wang esküvői ruha, amit sztárok viseltek

Vera Wang neve már teljesen összefonódott az esküvői divattal: ő diktálja a trendeket. Nem véletlen, hogy a sztárok is vele tervezteti meg esküvői ruháikat. Mutatjuk a 10 legszebb ruháját!

Kép
Sztárok

Eljegyezték A Bridgerton család sztárját: hatalmas gyémántgyűrűt kapott - FOTÓ

A MET-gálán jelentette be A Bridgerton család gyönyörű színésznője, hogy eljegyezték! Gyémántgyűrűjéről senki nem tudta levenni a szemét.

Kép
Stílus

Most ezek a legnépszerűbbek: 5 sportcipő, amit imádnak a stílusos nők 2024-ben

Nem kell félni! Ugyanis idén se maradunk menő sportcipők nélkül!

Kép
Stílus

A stílus tényleg kortalan! Jane Fonda 86 évesen is bevállalt egy ilyen vad trendet

Jane Fonda bátran mondott igent az idei év egyik nagy visszatérőjére és milyen jól tette!