Kiderült Szilágyi Áron legnagyobb félelme

Szilágyi Áron
Forrás: Getty Images/Bradley Kanaris / Contributor

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Facebook
Twitter
Pinterest

Gondoltad volna róla?

Egymás után három ötkarikás játékokon küzdötte magát a csúcsra Szilágyi Áron, a vívás bajnoka már három olimpiai arannyal büszkélkedhet. A vívás sportágában ő volt az első, aki zsinórban háromszor is olimpiai bajnok lett, ezzel beírta magát a történelemkönyvekbe. Az élsportolóról nemrég kisfilm készült, amelyet néhány nappal győzelme előtt mutattak be, ebben a videóban pedig egy meglepő dolgot árult el magáról:

Érdekes módon az álmaim legnagyobb részében kikapok

A világklasszis vívó még mindig nem dolgozta fel teljesen fejben hatalmas sportsikereit, és sokszor álmodja azt, hogy alulmarad a meccseken. A kisfilmben látható imádott felesége, Betti is, akinek már volt, hogy kellett vigasztalnia Áront egy elvesztett mérkőzés után, most pedig természetesen ő volt az első, akit a bajnok az olimpiai arany megnyerése után felhívott.

A videóban látni lehet az olimpikon mélypontjait, a fekészülésébe is beleleshet az ember, igazán érdekes, ha lázba hoz az olimpia.

Ha még nem láttad a magyarok formaruháit, ne hagyd ki a galériát!

Galéria / 6 kép

Tokiói olimpia formaruhák NUBU

Megnézem a galériát

A JOY Magazin írása.

Videók

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Kép
Életmód

6 csillagjegy, akit elhagy a szerencse a májusi újhold idején

Ezek a csillagjegyek nem fogják szeretni az újholdat májusban.

Kép
Életmód

Hihetetlen, de igaz! 3 gyümölcs, ami segít eltűntetni a hasi zsírpárnákat

Ezek a gyümölcsök nemcsak finomak, hanem szuper hatással vannak az egyik legkritikusabb pontunkra is.

Kép
Sztárok

Nem is egy, rögtön három Omegát villantott Barry Keoghan a Met-gálán

Az ír színész mindkét csuklójára, de még mellényzsebébe is jutott egy különleges darab. Azért a többiek sem spóroltak.

Kép
Sztárok

Mesébe illő! Íme a 10 legszebb Vera Wang esküvői ruha, amit sztárok viseltek

Vera Wang neve már teljesen összefonódott az esküvői divattal: ő diktálja a trendeket. Nem véletlen, hogy a sztárok is vele tervezteti meg esküvői ruháikat. Mutatjuk a 10 legszebb ruháját!

Kép
Sztárok

Eljegyezték A Bridgerton család sztárját: hatalmas gyémántgyűrűt kapott - FOTÓ

A MET-gálán jelentette be A Bridgerton család gyönyörű színésznője, hogy eljegyezték! Gyémántgyűrűjéről senki nem tudta levenni a szemét.

Kép
Stílus

Most ezek a legnépszerűbbek: 5 sportcipő, amit imádnak a stílusos nők 2024-ben

Nem kell félni! Ugyanis idén se maradunk menő sportcipők nélkül!