4 szépségtrend, aminek búcsút intünk ősszel: ezek hódítanak helyettük

4 szépségtrend, aminek búcsút intünk ősszel: ezek hódítanak helyettük
Forrás: Rich Fury/FilmMagic/Getty Images

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Facebook
Twitter
Pinterest

Ezek idén ősszel átadják a helyüket valami másnak.

Szinte el sem hisszük, de igaz: két és fél hónapon belül lezárjuk a 2022-es évet, és átlépünk 2023-ba! Gyorsan eltelt ez az év is, igaz? Már javában itt az ősz, az öltözködésünk teljesen megváltozott, lecseréltük a pinket és az élénk sárgát a földszínekre, és most a szépségtrendek világában is elérkezik a változások ideje.

Mert ahogy az minden évben lenni szokott ilyenkor, már sejteni lehet, hogy az elkövetkező jó néhány hónapban milyen beauty trendek hódítják majd meg nemcsak Hollywoodot, de a hétköznapokat is. Van, aminek most egy időre búcsút intünk, mert valami egészen vibráló veszi át a helyét, és olyan is, amit régi visszatérőként üdvözölhetünk. Az biztos, hogy ez a szezon sem lesz unalmas, legyen szó sminkekről vagy frizurákról!

Kattints a galériára, ahol felfedjük a búcsúzó és érkező szépségtrendeket:

Galéria / 8 kép

4 szépségtrend, amitől búcsúzunk: és 4, ami meghódítja az elkövetkező fél évet

Megnézem a galériát

A JOY magazin írása.

Videók

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Kép
Sztárok

Mesébe illő! Íme a 10 legszebb Vera Weng esküvői ruha, amit sztárok viseltek

Vera Wang neve már teljesen összefonódott az esküvői divattal: ő diktálja a trendeket. Nem véletlen, hogy a sztárok is vele tervezteti meg esküvői ruháikat. Mutatjuk a 10 legszebb ruháját!

Kép
Sztárok

Eljegyezték A Bridgerton család sztárját: hatalmas gyémántgyűrűt kapott - FOTÓ

A MET-gálán jelentette be A Bridgerton család gyönyörű színésznője, hogy eljegyezték! Gyémántgyűrűjéről senki nem tudta levenni a szemét.

Kép
Stílus

Most ezek a legnépszerűbbek: 5 sportcipő, amit imádnak a stílusos nők 2024-ben

Nem kell félni! Ugyanis idén se maradunk menő sportcipők nélkül!

Kép
Stílus

A stílus tényleg kortalan! Jane Fonda 86 évesen is bevállalt egy ilyen vad trendet

Jane Fonda bátran mondott igent az idei év egyik nagy visszatérőjére és milyen jól tette!

Kép
Életmód

7 hihetetlenül gyakori tápanyag- és vitaminhiány: a B12 hiányától sokan szenvednek, lehet, hogy nem is tudnak róla!

Bár a legtöbb alapvető tápanyagot a kiegyensúlyozott étrend fogyasztása segítségével be tudjuk juttatni a szervezetünkbe, a nyugati étrendből hiányzik néhány rendkívül fontos tápanyag és ásványi anyag. Mutatjuk, mely tápanyaghiányok a leggyakoribbak!

Kép
Életmód

A csillagjegy, akinek extra pénzt hoz a Bika uralta májusi újhold

Ezekre a csillagjegyekre nagyszerű napok várnak a májusi újholdnak köszönhetően.