Szépség
Szép cigányaim - Schild Tamás kiállítása a Balassi Intézetben
Szép cigányaim címmel nyílik kiállítás Schild Tamás fotóművész alkotásaiból 2013. augusztus 26-án, 18 órakor a Balassi Intézetben.
Cigány — mindannyiunk számára más és más a jelentéstartalma ennek a szónak: elmosódott emlékek gyermekkorunkból, velünk élő szomszédság vagy csak felvillanó képek a média valamelyik hozzánk elérő felületéről. Sokszor kénytelen-kelletlen együttélésként éljük meg a velük való találkozást, más esetben viszont örömmel hajlunk meg zsenialitásuk, életörömük, kifejezőkészségük előtt.
Találkozásaink elkerülhetetlenek, ismétlődők: minden új találkozás egy ismételt lehetőség egymás elfogadása, megismerése felé. Hogyan látja őket egy fotográfus, aki velük élt, velük nőtt fel? Mit szeretne mindebből megmutatni nekünk?
A Szép cigányaim című kiállításon Schild Tamás fotográfus 36 képe segítségével mutat meg számunkra eddig ismeretlen kapukat egy lehetséges új találkozás felé. A művész egy magyarországi faluban nőtt fel, ahol romákkal együtt élt, játszott és birkózott. Ötvenéves fejjel tért vissza ide, azzal az elhatározással, hogy lefotózza azokat az embereket, akikkel együtt cseperedett fel, esetleg azok gyermekeit, unokáit. A kiállítás katalógusában Katkó Tamás, a kiállítás kurátora többek között a következő gondolatébresztő sorokkal ajánlja Schild Tamás fotográfiáit:
„És – sokunk helyett is – teljesítette a Csoóri Sándor által évtizedekkel ezelőtt kirótt feladatot. Leült egy emberrel szemközt, és együtt megkeresték a legfontosabb szavakat: kijátszottság, bűn, türelem, egymásrautaltság, sértetlenség, megsebzettség, a ti szokásaitok, a mi szokásaink, aztán ezeket olyan mondatokká fűzték, melyek képesek elfoszlatni tévhiteinket, megváltoztatni igazságainkat, féligazságainkat. Aztán még többet tett: a mondatokat képekké formálta és megmutatta a világnak. A cigányportákról úgy hozott el mindent, hogy közben az ott élőktől nem vett el semmit, sőt munkájával őket segítette. Modelljei elé tárták egész lényüket, vallottak múltjukról, jelenükről, hogy hírt küldjenek az így-úgy, de mégiscsak élő csendes többségről. A fotókon pedig, a szemeken, arcokon, mozdulatokon túl felsejlenek a vágyak, örömök, bánatok, méltatlan sorsok. Nemcsak a cigányoké, mindnyájunké. Olyan szépnek, egyszerűnek tűnik mindez! A képek könnyedségét látván, fel sem merül bennünk, milyen lelki mélységekbe kellett alászállni ehhez az eredményhez!”
A kiállítást Hatos Pál, a Balassi Intézet főigazgatója nyitja meg, 2013. augusztus 26-án, 18 órakor. A tárlat 2013. október 10-ig tekinthető meg a Balassi Intézet budapesti központjában a hét minden napján 10-18 óra között, díjmentesen.
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Újabb 7 elképesztően hangulatos vár Magyarországon
Ismét megmutatjuk, miért érdemes egy kirándulás alkalmával hazánk várait megcélozni!
A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt
A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!
Női cipők akciós áron - 10 csodálatos lábbeli, amit hihetetlen kedvezménnyel vehetsz most meg!
Van egy olyan érzésünk, hogy ezek között az akciós cipők között tuti, hogy ráakadsz az új kedvencedre!
4 híres filmes karakter, akinek a sorsa másképp alakult a könyvben, mint a filmben
Tudtad, hogy mi történt ezekkel a karakterekkel valójában?
Hitler ezért a romantikus filmért rajongott: avagy íme a történelem 12 legelítéltebb alakjának kedvenc filmjei
Igen meglepő ez a filmes lista! A történelem legelítéltebb alakjainak kedvenceit gyűjtöttük össze, amikért egyébként sok millión rajonganak!
14 filmes helyszín, amely turistacélpontnak is kiváló
Ráadásul nem is csak a rajongóknak mondanak valamit, hanem a hollywoodi szereptől elvonatkoztatva is gyönyörűek.