Szépség
Száraz Dénes: "Eljutottam oda, hogy másokért is éljek"
Száraz Dénes 2015-ben a Mosoly Váltó arca és tagja volt: nem csak segítette az Ultrabalatonon való részvételük népszerűsítését, hanem együtt is futott velük a május végi versenyen. Most elmeséli, miért fontos számára mások segítése.
"Nagyon sok minden az életünkben kizárólag magunkról szól: enyém, nekem, magamnak, én, én, én… Ezen először a fiam születése változtatott, de már az is, amikor a feleségem teherbe esett. És most már eljutottam oda, hogy másokért is éljek, tegyek valamit. Tehát ne csak magamért fussak, hanem másokért is. Például a Mosoly Alapítványért, amiben az fogott meg, amiért létrejött és amivel foglalkozik. És azt tapasztaltam rövid ismertségünk óta, hogy működik és nagyon kell, hogy legyen."
A Mosoly Alapítványról
A Mosoly Alapítvány hiánypótló szolgáltatásaival hatékonyan egészíti ki és teszi teljessé a kórházi gyógyítás folyamatát, az intézmény dolgozóival együttműködve, a szakmai és szervezési munkát, valamint az anyagi terhek előteremtését magára vállalva. Ingyenes mese- és művészetterápiás foglalkozásokkal, valamint élményprogramokkal segíti a beteg és lelki traumát átélt gyerekek gyógyulását: A kórházi terápiákon az alapítvány szakemberei az épp bent fekvő súlyosan beteg gyerekekkel dolgoznak, hosszú távú terápiás csoportokba heti rendszerességgel járnak a gyerekek a gyógyulás folyamata alatt, élményprogramjaik segítenek abban, hogy a gyógyulófélben lévő vagy már gyógyult gyerekek felfedezzék a sport és az alkotás örömét.
Ha te is segítenél, akkor a JOY magazin megvásárlása mellett (amelyből most 20 forintot szintén a Mosoly kap) most adunk egy szuper ötletet, ami karácsonyi ajándéknak sem utolsó: november végétől kapható a Mosoly Alapítvány számára készített bonbon a Café Gerbeaud-ban. A mesés díszdobot 8 kézműves finomságot rejt. A JOY napokon megtakarított pénzedből a 2790 forintos bonbon megvásárlásával további 500 forinttal támogathatod az alapítványt. Van édesszájú a családban?
Borítókép Száraz Dénesről: Szaszafotó
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
5 sajt, amivel centiket faraghatsz le a hasadból a dietetikusok szerint
Ha gyakran eszed ezeket a sajtokat a diétád idején, könnyebben és gyorsabban mehet majd a fogyás.
Leonardo DiCapriónak is vannak kedvenc filmjei, nem is akármilyenek!
Az Oscar-díjas színésznek érdemes lehet adni a szavára.
Eláll a lélegzet: Ők az elmúlt évek legszebb magyar menyasszonyai - szavazz, hogy szerinted kié volt a legszebb esküvői ruha!
Neked melyik magyar híresség menyasszonyi ruhája tetszett a legjobban?
Már most hasít Horvátország turizmusa - Sikeres kezdés és fenntartható jövőkép
Horvátország turizmusa a tervezett 2024-es fejlesztések és az eddigi eredmények alapján ígéretes kezdést mutat. Az első négy hónapban jelentős növekedést ért el az érkezések, vendégéjszakák és a szállodai éjszakák terén.
Molnár-Szilágyi Szilvi: "A férjemmel sokszor szoktunk gondolkozni azon, hogy csinálnánk másképp, ha feljön az esküvő-téma"
Molnár Szilágyi Szilvivel készítettünk interjút, aki elárulta, hogy az egy-két fennakadás ellenére is, milyen csodálatos volt az esküvőjük Caramellel!
8 hollywoodi sztár, aki csak 40 felett coming outolt
Egy ember szexuális irányultsága vagy nemi identitása nem lehet szégyellnivaló.