Szépség
Street style: Petra
Balogh Petra, az ARTEP márka tervezője nagyvilági nőknek tervez, akik nem félnek a kihívásoktól, és minden izgalmas kalandban benne vannak.
"Szeptemberben jöttem ki az első kollekciómmal. Stylist szakon tanultam, de mindig is az volt a vágyam, hogy tervezzek. Az első önálló őszi-téli kollekcióm annyira elegánsra sikerült, hogy talán nem is lehet hozzá évszakot rendelni, bármikor felvehetőek a ruhák. Idén márciusban jöttem ki a második kollekciómmal, amely már egy lazább stílusra hajaz. A fehér a domináns szín, minden mást hozzá igazítottam. Narancssárga és bézs is megtalálható a ruhadarabokon, illetve sok kivágást és átlátszó részletet csempésztem a ruhákra. Nagyvilági nőknek tervezek, akik nem félnek a kihívásoktól, és minden kalandban benne vannak, amit eléjük sodor az élet. Akiknek nem a ruha határozza meg a személyiségüket, inkább kiegészíti azt. Legújabb, öt darabból álló pre-fall minikollekciómat Moholy Nagy konstruktivista festményei inspirálták, ahol az alapszínekkel játszottam, mint a fekete, fehér, szürke, piros és bézs. Egy ruhán belül több anyaggal is dolgoztam. Magam is szeretem viselni saját tervezésű darabjaimat, most is ARTEP kabátruha és nadrág van rajtam."
Még több képért kattints a fotóra!
Ezt viseli:
- Nadrág és kabátruha: ARTEP
- Póló és ékszerek: H&M
- Cipő: Vagabond
Szöveg és fotó: Czank Lívia
És a te stílusod milyen? Mutasd meg magad az Instagramon: tageld be a szettednél ezt: #atestilusod, és felkerülsz a galériánkba.
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Újabb 7 elképesztően hangulatos vár Magyarországon
Ismét megmutatjuk, miért érdemes egy kirándulás alkalmával hazánk várait megcélozni!
A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt
A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!
Női cipők akciós áron - 10 csodálatos lábbeli, amit hihetetlen kedvezménnyel vehetsz most meg!
Van egy olyan érzésünk, hogy ezek között az akciós cipők között tuti, hogy ráakadsz az új kedvencedre!
4 híres filmes karakter, akinek a sorsa másképp alakult a könyvben, mint a filmben
Tudtad, hogy mi történt ezekkel a karakterekkel valójában?
Hitler ezért a romantikus filmért rajongott: avagy íme a történelem 12 legelítéltebb alakjának kedvenc filmjei
Igen meglepő ez a filmes lista! A történelem legelítéltebb alakjainak kedvenceit gyűjtöttük össze, amikért egyébként sok millión rajonganak!
14 filmes helyszín, amely turistacélpontnak is kiváló
Ráadásul nem is csak a rajongóknak mondanak valamit, hanem a hollywoodi szereptől elvonatkoztatva is gyönyörűek.