Szépség
Már 31 éves! Ilyen sármos pasi lett Meg Ryan és Dennis Quaid fia - fotók
Jack bizony már 31 éves!
Meg Ryanre és Dennis Quaidre a '90-es évek egyik legnépszerűbb álompárjaként emlékezünk, és bár házasságuk immáron több mint 20 éve véget ért, közös fiúk örökre összeköti őket, aki nem mellesleg szülei után szabadon, szintúgy a színészi pályán találta meg számításait.
Na de kezdjük is az elején!
Meg Ryan és Dennis Quaid az 1987-es Vérbeli hajsza című akció-vígjáték forgatásán ismerkedtek meg egymással, de csak a második közös filmjük, a Holtan érkezett munkálatai során szerettek egymásba 1988-ban. Három évnyi együttjárás után 1991. február 14-én házasodtak össze és 1992. április 24-én megszületett egyetlen közös gyermekük, Jack.
Nászukat szerencsére a pletykák is elkerülték, éppen ezért mindenkit meglepett, amikor 2000 júniusában már arról jöttek a hírek, hogy külön költöztek. A rajongók persze kitartóan reménykedtek abban, hogy kedvenceiknek sikerül túllendülni a kapcsolati nehézségéken, ám végül nem így lett és 2001 júliusában hivatalosan is elváltak.
A miértekre pedig Dennis Quaid adott magyarázatot pár évvel ezelőtt. A színész egy interjúban őszintén mesélt arról, hogy magát hibáztatja házasságuk kudarcáért. Megismerkedésükkor ugyanis még bőven az ő karrierje szárnyalt, ám idővel fordult a kocka és úgy gondolta, hogy Meg csillaga túlragyogja őt, ezért egész egyszerűen kicsinek érezte magát a felesége mellett. És bár azóta már bánja, hogy így alakult, a mai napig ezt a kapcsolatát tartja a legsikeresebb románcnak az életében, amire nagyon jó példa az is, hogy egykori feleségével végül barátok maradtak és a legnagyobb egyetértésben nevelték fel közös fiúkat, Jacket, aki ma már felkapott színészként gyűjtögeti az elismeréseket Hollywood szerte.
Hogy hogyan néz ki most Meg és Dennis 31 éves fia? És kire hasonlít inkább híres szülei közül? Galériánkra kattintva megtudhatod, ugyanis most hoztunk pár friss képet róla!
Most pedig íme azok a sztárcsemeték, akik kicsit sem hasonlítanak szüleikre!
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Hivatalos: Ezt tartják minden idők legszebb esküvői ruhájának - több tízezer szavazat érkezett!
Az emberek többsége szerint a hírességek esküvői ruhái közül ez a 10 darab az univerzum legszebbje. És te mit gondolsz?
Sokkoló tünetet észlelt: Miley Cyrus ezért adta fel a vegán táplálkozást
Miley Cyrus egészen különös magyarázatot adott arra, hogy 7 év után miért is döntött így.
7 sztár, aki teljesen átformálta arccsontját - És nem feltétlenül előnyére
Van, akinek teljesen megváltozott a kisugárzása.
6 egészséges szokás, melynek segítségével felgyorsíthatod az anyagcserédet 40 felett is
Az idő előrehaladtával az anyagcsere folyamatai lelassulnak, ennek köszönhetően szinte észrevétlenül kúsznak fel a felesleges kilók. Azonban elhoztunk néhány olyan, mindennapokba beépíthető szokást, melyek segítségével felgyorsíthatod az anyagcsere-működésedet, és megszabadulhatsz a plusz kilóktól. Mutatjuk is, melyek ezek!
4 egyszerű szokás, amit ha nem tartasz be, akkor a pillanatok alatt visszajönnek a leadott kilók
A szakértők szerint ezt a 4 egyszerű szokást kell beépítened a mindennapokba, hogy könnyedén elérhesd a vágyott nyári alakot!
„A sötét foltjaim elhalványultak” - Ez a francia szérum sokak szerint igazi csodaszer a pigmentfoltok ellen
A fogyasztók egy része meg van győződve arról, hogy ez a francia szérum a megoldás a legmakacsabb pigmentfoltokra.