Szépség
Roger Federer az Instagram új sztárja
Roger Federer is kötélnek állt és elkezdett instagramozni. A 33 éves svájci teniszsztár első Instagram fotóján Michael Jordannel pózol, és egyelőre ez egyetlen fotója a közösségi oldalon, de már 135 ezer rajongója gyűlt össze.
Federer tegnap az US Openen vívott újabb csatát, ott készült a szóban forgó fotó is. A teniszklasszist ugyanis meghatotta, hogy a mérkőzését a lelátóról figyelte Michael Jordan kosárlegenda. „Ő volt az egyik gyerekkori hősöm. A teniszben Stefan Edberg és Boris Becker volt a példaképem, de a sport világából Michael Jordant bálványoztam” – idézte Federert a Nemzeti Sport.
Federer egyébként már 4 gyermekes édesapa: feleségéve, Mirkáva két ikerkislányt és két ikerkisfiút nevelnek. A lányok rendszeresen megjelennek a mérkőzéseken is, általában ugyanolyan ruhába öltöztetve.
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
4 egyszerű szokás, amit ha nem tartasz be, akkor a pillanatok alatt visszajönnek a leadott kilók
A szakértők szerint ezt a 4 egyszerű szokást kell beépítened a mindennapokba, hogy könnyedén elérhesd a vágyott nyári alakot!
„A sötét foltjaim elhalványultak” - Ez a francia szérum sokak szerint igazi csodaszer a pigmentfoltok ellen
A fogyasztók egy része meg van győződve arról, hogy ez a francia szérum a megoldás a legmakacsabb pigmentfoltokra.
Hivatalos: Őket tartják minden idők legtúrértékeltebb színészeknek a világon - több tízezer szavazat érkezett!
Szerinted sem érdemlik meg a néha már túlontúl kiemelt figyelmet ezek a színészek?
Michelle Yeoh esküvői ruhája joggal érdemelheti ki minden idők egyik legmenőbb menyasszonyi darabja címet - FOTÓ
Michelle Yeoh pár nap híján 60 éves volt, amikor másodszor is oltár elé állt. És valami igazán extra darabban tette még emlékezetesebbé életének egyik legkülönlegesebb napját.
Toplista: A 10 legjobb tengerparti nyaralóhely Európában 2024 nyarára
Még nincs ötleted hová utazzatok a nyáron, de az biztos, hogy Európán belül tervezitek Összegyűjtöttük a kontinens legszebb tengerpartjait!
Bebizonyítjuk, hogy a Balaton tavasszal is menő! Erre indulj, ha a magyar tengernél jársz!
Szerencsére az utóbbi időben már tényleg kezd megdőlni az a tévhit, hogy csak a főszezonban, azaz a nyári melegben érdemes ellátogatnod a Balatonhoz. Bár a víz hőmérséklete még sokak számára biztosan nem érte el az ideális szintet, adunk pár ötletet, amelyekkel biztosan meghozzuk a kedveteket, hogy mihamarabb felfedezzétek a Balcsi környékét!