Puskás Ferenc Stadion, ahol (újra) együtt szurkolhatunk

Puskás Ferenc Stadion, ahol (újra) együtt szurkolhatunk
2019. április 17.
Szerző: Promóció

Egykor Népstadion, majd Puskás Ferenc Stadionként működő épület 2016-ban megkezdett felújítása során nagy hangsúlyt helyeznek a kimagasló minőségű és modern anyaghasználatra, ahol az IVANKA többek között az épület koronázópárkányát és kültéri ülőbútorait készíti el.

Már 1896-ban megszületett a nagy budapesti stadion építésének gondolata, amikor felmerült az első újkori olimpia megrendezésének lehetősége a magyar fővárosban. A Játékok rendezési joga ugyan Athénra szállt, de a stadion terve továbbra is napirenden maradt. A világháborúk következtében azonban megépítésére csak 1953-ban került sor. A Népstadion 2002-ig üzemelt, és lebontásáig a magyar labdarúgó-válogatott elsődleges hazai pályája volt.

Utódja, az új Puskás Ferenc Stadion várhatóan idén készül el, amely tervezetten 67 000 fő vendégül látására lesz alkalmas. Az épület több mint 50 méter magas, 316 méter hosszúságú, bruttó 208 000 négyzetméteres alapterülettel rendelkezik majd.

Kép

A Stadion új munkálatai során az IVANKA tervezte és készítette az épület koronázópárkányát, amely tórusz formában öleli át a teljes épületet. A közel félszáz méter magasságban elhelyezett, akár 1,6 tonnát is elérő homlokzati elemek gyártása, szállítása és a helyszínen történő emelésükhöz szükséges rögzítése nagy szakmai kihívást, így pontos kivitelezést követeltek meg az IVANKA munkatársaitól.

A stadion ikonikus jellegzetessége az épület oldalán megjelenő „pilon” mintázat, amely az újjáépítés során ismét helyére kerül. Az IVANKA 1770 darab pilonszegély tervezésére és kivitelezésére is megbízást kapott. A látogatók kényelmét szolgálják majd az IVANKA kültéri padjai is, amelyekből összesen 314 darab készül el.

Az IVANKA büszke arra, hogy az ország legnagyobb, leghíresebb sportlétesítményének rekonstrukciós munkálataiban részt vehet, amely a következő évtizedekben százezreknek nyújt majd szórakozási, kikapcsolódási és sportolási lehetőséget.

Tovább olvasok
Thrillerben gazdag húsvétot kívánunk!

Hogy valami izgalmas is történjen a hosszú hétvége alatt, összeszedtünk néhány könyvújdonságot, ami tele van csavarral és akcióval.

Ő a legszexibb apuka!

Így kívánt boldog szülinapot egyéves kislányának és mi elájultunk tőle- újra!

Sofia Vergara 46 évesen bombázó

Talán valami extra táplálékkiegészítő? Jó gének? Plasztika? A ruhaválasztás? Rossz hír: mind egyben.

Mit árul el rólad a kiegészítőd?

Színek, formák, anyagok, kombinációk. Mind-mind jelentéssel bírnak.

Meghan Markle kedvenc gyűrűje alig 30 ezer forint

A jó hír, hogy rendelhető és bár elképzelhető, hogy lesz még néhány nőnek (köztük nekünk is) szerencsére nem végtelen mennyiségben gyártják.

VASVÁRI VIVIEN VÉLEMÉNYE: "Highlighterből sosem elég!"

Annyi kérdést kapok a sminkeléssel kapcsolatban, hogy nem győzöm megválaszolni. Érett már, hogy hosszabban leírjam nektek, én milyen viszonyban van a beauty dolgokkal kapcsolatban.

Minden idők legrosszabb menyasszonyi ruhái

Brrr.. még a hideg is kiráz minket attól a gondolattól, hogy ezeket valaki komolyan felvette.

Nem létezik, hogy vannak nők, akiknek ezek tetszenek

A szemöldök az egyik legfontosabb része az arcodnak és nyilván nagyon óvod. Vannak azonban nők, akik elkövették a lehető legdurvább bűnt is...

Pamela Anderson nemet mond a valóságshowkra

Valamin Pamela Andersonnak is fel kell húznia magát... önérzeteskedés mesterfokon!

Főszerkesztőnk, Ribánszky Ágota a májusi Instyle-ról

Íme egy kis ízelítő a májusi magazinnal kapcsolatban és az első INSTYLE PODCAST is!

Dobó Kata és Kovács Patrícia együtt tündökölnek

A csodás színésznők a GARNIER új kampányában szerepelnek!

Hiába ellenkezel: divat a tehénminta

Nos, elég fura, hogy a bociminta nem csak egy fellángolás volt.

Szemöldökbakik, amik mellett nem lehet elmenni

A szemöldök az egyik legfontosabb része az arcodnak és nyilván nagyon óvod. Vannak azonban nők, akik elkövették a lehető legdurvább bűnt is...

A karikás szem, amin a vastag korrektor nem segít...

Ha te is a szemed alatti karikák eltüntetésével töltöd a reggeli készülődés nagy részét, akkor most figyelj! Lehet néhány olyan probléma, amire nem is számítanál.

Salma Hayek úgy dögös, ahogy van

Salma Hayekférje Francois-Henri Pinault nem kevés pénzt adott a Notre Dame renovlására, de nehéz erre figyelni, ha a színésznő így néz ki.

A színész harmadik felesége néha kimondottan ijesztő

A színész harmadik feleségével találta meg a végső boldogságot, pedig nem volt egyszerű az odáig vezető út!

Az orgazmusrés mélyebb, mint a nemek közötti bérszakadék

A görög mitológiában egy ponton elhangzik, hogy a nők kilencszer jobban élvezik a szerelmet, mint a férfiak. A 21. századi kutatások nagyjából megerősítik ezt a feltételezést. Akkor miért jutnak kevesebbszer orgazmushoz a nők szex közben?

A legbrutálisabb hiba, amit egy menyasszony elkövethet

Nem is gondolnád, hogy ez az egyszerű és megszokott rutin mennyit ronthat.

Teszt: mennyire vagy szexi valójában?

Néhány gyors kérdés, hogy tudd, most hol állsz a szexi ranglistán.

Ultragáz vagy nagyon menő? Fesztiválos celeboutfitek a múltból

Egyes sztárok biztosan letörölnék ezeket a fotókat a netről, ha tehetnék. Gázak vagy menők ezek a tíz évvel ezelőtti outfitek?

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem