A Mazda MX-5 RF megkapta a legnagyobb Red Dot-elismerést

A Mazda MX-5 RF megkapta a legnagyobb Red Dot-elismerést
2017. július 4.

A Mazda MX-5-öt díjazták!

A Mazda MX-5 lehajtható keménytetős verziója „A legjobbak legjobbja” címet kapta meg, s az RF a hatodik Red Dot-díjat zsebeli be a KODO-formatervért, ez az ND MX-5-ös sorozat második díja.

Ismét a Mazda állt a pódiumon az esseni Aalto Színházban, mivel a márka roadsterének keménytetős verzióját, az MX-5 RF-et a Red Dot „A legjobbak legjobbjának” választotta. A negyedik generációs MX-5 már másodjára nyert a Red Dot termékdizájn-versenyében. Az Európában idén bevezetett RF (retractable fastback – lehajtható keménytető) modellje utoléri a vászontetős változat sikerét, amely ugyanezt az elismerést kapta meg 2015-ben.

„A Mazdánál mindenki nagyon hálás, hogy megnyertük ezt a díjat látva, hogy mennyi energiát fektettünk az RF fejlesztésébe” – mondta Kevin Rice, a Mazda európai főtervezője, miután átvette a díjat. „Az aktuális MX-5-ös generáció megtervezése nagyon nehéz feladat volt mind formanyelvi, mind technológiai szempontból, hiszen meg akatruk őrizni a modell több mint 25 éves Jinba Ittai (ló és lovas egysége) örökségét. Az RF ezt még magasabb szintre emeli, tulajdonosának élmény a gyönyörűen mozgó és egyedülálló formájú keménytető. Az eredmény egy tagadhatatlanul elegáns MX-5, amely így minden szezonban és helyzetben használható.”

Kép

A szóban forgó keménytető a forma és a funkció csodás szimbiózisa. A három darabból álló felső karosszériarész 13 másodperc alatt nyílik vagy záródik olyan koreográfia szerint, ami már önmagában is látványos. A modell egyfelől a minden időjárásban használható kupé praktikusságát adja, de megvan benne az 1989-ben bemutatott NA sorozat „fújja a szél a hajunkat” szabadsága is. Az RF agresszív „tekintetével”, markáns kiállásával, rövid túlnyúlásaival és a SKYACTIV technológia előnyeivel felvértezve legalább annyi örömet ad a világ legnagyobb darabszámban eladott roadsterének, mint a vászontetős ND verzió.

A 39 fős, dizájnerekből, professzorokból és szakújságírókból álló zsűri 2017-ben 102 pályaművet emelt ki „A legjobbak legjobbja” címmel a több mint 5500 pályázó termék közül.

A Mazda összesen hat Red Dot-díjat nyert idáig a KODO-modellekkel: a Mazda CX-3 és Mazda2 2015-ben gyűjtötte be a címet, a vászontetős MX-5-tel együtt, a Mazda6 2013-ban, a Mazda3 2014-ben nyert. A Red Dot-versenyben való részvétel kritériuma az innovatív, funkcionális, ergonómikus és szimbolikus tartalom, ami érzelmeket ébreszt, valamint a termékeknek meg kell felelniük a legmagasabb minőségi és környezetvédelmi elvárásoknak is.

A 47 díjazott terméket – köztük autókat és a motorokat – kiállítják az esseni Red Dot dizájnmúzeumban 5 hétig, és mindegyik használhatja a „red dot” logót. A Red Dot-ot 1955-ben alapították.

Kép
Íme a bizonyíték, hogy Sarah Jessica Parker már nagyon messze áll Carrie Bradshaw-tól

A friss fotóknál semmi sem szemlélteti jobban, hogy mi a különbség a mese és a valóság között!

5 szuperkönnyű összeállítás az átmeneti időszakra

Az időjárás még kicsit szórakozik velünk, de inkább már az őszbe hajlik, így itt az ideje melegebb darabokkal is ötletelni.