Így valósította meg álmait Kulcsár Edina

Így valósította meg álmait Kulcsár Edina
2017. április 12.

Nehéz anyagi körülmények között nőtt fel, de rengeteg munkával, 26 éves korára ismert tévés személyiség lett, és sikeresen vezeti saját vállalkozásait. Nemcsak a szépségén múlott, hogy idáig jutott, a céltudatosságának legalább akkora szerepe volt Kulcsár Edina érvényesülésében.

„Szűkösen éltünk a családdal, minden fillérnek meg volt a helye. Elég korán, 13 évesen szerettem volna, ha a zsebpénzem nem okoz fejtörést anyukáméknak, így autodidakta módon megtanultam, hogy kell manikűrözni és műkörmöt építeni, hogy a suli után a többi lánynak is meg tudjam csinálni a körmeit. Az anyagköltségen felül 500-1000 forintot kértem, így meg tudtam magamnak venni a ruhákat, vagy amire éppen szükségem volt” – emlékezik vissza a későbbi szépségkirálynő, akit nem mindig foglalkoztattak a lányos dolgok, kifejezetten fiús kislány volt, legszívesebben autókkal játszott. Anyukája már kiskorában észrevette, hogy Edina milyen ügyesen mozog a kamerák előtt, így elkezdtek válogatásokra járni. Az igazi áttörés 17 évesen jött el, amikor már élvezte a modellkedést, és fontosabb munkákat is kapott.

Hamar beletanult, nemcsak a pózolásba, de önmaga menedzselésébe is. Nemsokára már külföldi fotósokkal dolgozott, akik kivételes szépsége miatt azt ajánlották neki, induljon szépségversenyeken. Edina 2014-ben megnyerte a Miss World Hungary versenyt, majd Miss World világdöntőn első udvarhölgy lett és Miss Europe-nak is megválasztották. A világ második legszebb nőjének dönteni kellett, hogy külföldi modell karriert akar, de abban maximum pár évet tud még eltölteni, vagy a címmel és hírnévvel érkező itthoni lehetőségeket aknázza ki. Megint céltudatos döntést hozott, itthon maradt, és saját márkája felépítése mellett tette le a voksát.

Azóta az Aktívot és a Több, mint testőrt is több mint egy évig vezette, majd párjával feltűnt az Édes életben. Jelenleg az Életforma és az Év pasija műsorok háziasszonya, és időről-időre motivációs beszédekben mondja el közönségének, saját sikertörténetét.

Szerencsésnek mondja magát, rengeteg felkérése van, de ennek van árnyoldala is. A Miss World Hungary-n nyert utazását is csak két évvel a verseny után ért rá felhasználni. „Amióta 18 éves koromban jártam Egyiptomban, minden vágyam, hogy utazzak. Sokfelé vitt közben a sorsom, de Egyiptom akkora élmény volt, hogy oda mindenképpen vissza szeretnék még menni. És ha meg tudom oldani, magammal vinném a 86 éves dédmamámat is, aki rajong az egyiptomi kultúráért. Jó lenne, ha élőben is láthatná a piramisokat!”

Kép

A Tv2 és Fem3 csatornák műsorvezetője a hétköznapi életben is szeret új helyeket felfedezni, de ha megtalálja az ideálist, ragaszkodik hozzá. „Olyan helyen szeretek találkozókat szervezni, ami kellően frekventált, így mindenkinek útba esik. De ha éppen nincs megbeszélve senkivel semmi, akkor is gyakran ülök be egy kávéra az Europeumba, ahol a rendezvények, esti programok előtt, ha éppen a saját fodrászom nem ér rá, akár a hajamat is gyorsan meg tudom csináltatni.”

Mi ehhez képest a Toddlers & Tiaras! 8 mini-divatblogger, aki már most stílusosabb, mint te

Szerinted jó, ha egy gyereknek már ilyen fiatalon a divat a mindene?

11 klasszikus tévésorozat, amelyben elrejtették a színésznő terhességét

Carrie a Szex és New Yorkban, Scully ügynök az X-aktákban... egyik sorozat eseményei sem engedték meg, hogy a karakterek teherbe essenek. Ezért a producerek és a forgatókönyvírók megoldották máshogy.

Napi horoszkóp június 21.: a Kosoknak optimizmusukra, az Oroszlánoknak önbizalmukra lesz szükségük a mai napon

Ma se feledkezz meg a horoszkópodról, mert ismét izgalmas dolgokat üzentek a csillagok!

Előfizetés