Dögös vörös – miért buknak a pasik a piros ajkakra?

A vörös rúzs öltöztet, ezt eddig is tudtuk – egy jó árnyalat és egészen más lesz a kisugárzásod, nappaliból estivé változtathatod a sminked pár apró mozdulattal, és jó, ha tudod, hogy a pasikat is sokkal könnyebben az ujjad köré tekerheted, ha égőpirosra pingálod az ajkaidat. Hogy miért? A pillangók ébredésének szerzője, a népszerű író Lakatos Levente elárulja, miért izgatja a férfiakat annyira ez a szín egy nő száján!

A napokban jelent meg Lakatos Levente új regénye, a tavasz egyik legsikeresebb magyar könyvének folytatása. A pillangók ébredésének főhősnője, Liza a Szigor sorozat első része óta sokat fejlődött abban, hogyan keltse fel a férfiak, köztük Igor figyelmét – és természetesen ő is használja az egyik legalapvetőbb női „fegyvert”, a vörös rúzst.

A vörös az erotika színe, a női ajak ráadásul több szempontból megmozgatja a férfiak fantáziáját – szexuálisan. Emellett persze a vörös feltűnő szín, és egy férfi joggal gondolhatja, hogy a vörös rúzs viselője szabadabb gondolkodású. Egyébként pedig felébreszti a kamaszkori, érett nők iránti vágyódás emlékeit, éppen ezért otthoni szerepjátékhoz sem rossz eszköz – magyarázza a szerző, akihez nők százai fordulnak tanácsért vagy ötletért, amellyel feldobhatják a szexuális életüket. Levente elárulta, Liza karakterében a vörös rúzs viselésén túl számtalan izgalmas apróság van, amely beindíthatja a partnert.
A páros az előző kötetben elindított egy játékot: egyikük sem mondhat nemet a másik fél pikáns kérdéseire. Kikötés persze, hogy fájdalmat okozó ötletekkel nem lehet előhozakodni. A játéknak köszönhetően Lizából eltűnnek a pironkodást okozó gátlások, mer kísérletezni, és a férfiak általában szeretik azokat a nőket, akik kíváncsiak az ágyban és nem folyton tiltásokat ismételgetnek. Mindezek mellett Liza azért igyekszik megtartani az egyensúlyt, és nem esik bele a közönségesség csapdájába. Közösségben jó kislány, kettesben feslett típus – nagyon sok férfi vágyik ilyen nőre – tette hozzá Lakatos Levente.

A Szigor trilógia második része, A pillangók ébredése már kapható a könyvesboltokban, ha kíváncsi vagy, hogyan viseli Liza stílusosan a vörös rúzson túl az érzékiséget és a vonzalmát egy tiltott férfi iránt, az alábbi linken megvásárolhatod:

https://www.libri.hu/konyv/lakatos_levente.szigor-ii-kotet.html

A könyv tartalma:
Liza szinte összeroppan kényszer szülte kapcsolatának béklyói alatt.
Az aranykalitka egyre szűkebb számára, a boldogság lehetőségétől is megfosztottan semmire sem vágyik jobban, mint hogy visszakapja szabadságát. Az összeomlás peremén egyensúlyozva egy botrányos éjszakát követően úgy dönt, hogy külföldre utazik.
A kormánypárt új szóvivője, Szentesy Igor veszélyesen mélyre merül a politikai hazugságok feneketlen tengerében. A férfi, a válófélben lévő elnök jobbkezeként számtalan külföldi útra hivatalos, ami éppen kapóra jön a számára: idegen nők ágyában hajszolt élvezetekkel vesz elégtételt darabokra tört szívéért.
A politikai érdekek által szétválasztott páros útjai egy görögországi este keresztezik egymást. A kettejük között fellángoló szenvedély újabb fájdalmat szít vagy ezúttal kegyelmet gyakorol felettük a sors?
A kétszeres Aranykönyv-díjas Lakatos Levente hatalmas sikernek örvendő Szigor című regénytrilógiának második kötetében érdek és érzelem ismét összecsap.

Arcpirító erotika és gyilkos hatalmi játszmák csipetnyi humorral megszórva - lépj be Szigor világába!

Részlet a könyvből:
“Az elmúlt néhány óra felfedte előttem, hogy valójában nekem vannak problémáim a közös kiruccanással. A szállodánk környékén, főképp a szobámban eltöltött időben, a lelki tusáinkon felül semmi mással nem kellett számolnom. Amint kimozdultunk, hirtelen megsokszorozódtak a veszélyforrások, így felszínre tört belőlem az óvó ösztön.
Vagy a birtokló.
Nincs ínyemre a saját lelkiállapotom. Az elszabadult érzéseim megijesztenek, félő, hogy elfajzanak. Muszáj valahol vagy valamivel kifüstölnöm a mellkasomat feszítő feszültséget, különben felrobbanok.
És akkor valaki megsérül.
Betérek Liza után a kávézóba, ő angyalian ártatlan mosollyal jégkásával kínál. A fejemet csóválva nyúlok a pénztárcámért, mire a kezét az enyémre teszi.
– Nem kell kifizetned, Igor! Van pénzem.
A barista lány a szavainkból biztosan nem, a testbeszédből viszont kristálytisztán ért. Somolyogva tölti az átlátszó műanyag pohárban szervírozott, bíbor színű hűsítőt. A megfelelési kényszer is kezd eluralkodni rajtam, és ezt a környezetem is észreveszi.
– Egy kortyot sem kérsz? – fordítja felém a szívószálat Liza az utcára visszatérve. Én megint csak a fejemet rázom, ő vállat von. – Legalább több marad nekem.
A nyilvános parkolóból lejtőn kellett ereszkednünk, hogy az óvárosba érjünk, onnan viszont felfelé kell baktatnunk, hogy az akropoliszba jussunk. Jó kis gyalogos hullámvasút. Egyikünk sem ismeri az irányt, de a kanyargó kőlépcsők sejthetően mind célirányba visznek. A nyüzsgő központtól távolodva ritkul az embertömeg, és ez részben javít a komfortérzetemen.
– Szerinted ezekben a házakban laknak? – veti fel Liza az egyik kanyar után.
– Fogalmam sincs – vonok vállat.
– Lessünk be! – biccent az egyik ház résnyire nyitott bejárati kapuja felé.
– Te most komolyan...? – csodálkozom.
Liza ráncolt homlokkal csuklón ragad, és maga után ránt.
A penészszagú kőház hűvös félhomályban úszik. Látok néhány öreg, meglehetősen eklektikusan összeválogatott bútordarabot, de a birtokháborító Lizát nem a kukkolás izgatja. Felém pördül, és forró csókkal a vakolatlan falnak taszít.
– Tényleg finom a jégkásád – hümmögöm a málnaízű, hűvös csókba.
Egyik tenyerem Liza kerek fenekére vándorol, a másikkal lepöccintem a fejéről a kalapot. Nem kell az oda, felőlem itt is hagyhatjuk. A hajgumijáért nyúlok, hogy kioldjam a copfját. Imádom a szabadjára engedett, illatozó tincsei közé fúrni az arcomat. Liza a jégkását tartó karjával átfonja a nyakamat, a csuklójára erősített fényképezőgép újra és újra a vállamnak koccan. Szabad kezével a sliccem környékére igyekszik, és a nadrágomon keresztül dörzsöli az ágaskodó farkamat. Az imént feszültségoldásra vágytam, és tessék, máris megadatott. Érzéki mozdulataival Liza kikapcsol, módszeresen eloszlatja az ingerültségemet, így kezd bujább színekbe öltözni az eddig sötéten szürke világ. Stíröljék csak Lizát a férfiak! Járhat közben bármilyen disznóság a fejükben, az biztosan köszönő viszonyban sincs a csipkeruhás szépségem pajzán ötleteivel. Ki gondolná, hogy ez a törékeny virágszál Lindosz egyik ősrégi házába szökve akar szeretkezni?
Erről csak én tudok.
Liza csak az enyém.
Dús hajába kapaszkodva hátravonom a fejét, és miközben ő hangosan felsóhajt, finoman harapdálom a nyakát. A fenekét szorító kezem a csipkeruha alá tolakszik. Van rajta fehérnemű... Mutatóujjamat a szélébe akasztom, hogy félrehúzzam. Liza a lábát fel-, a sliccemet pedig lehúzza.
Ez az!
A cipzár zizzenésével egy időben artikulálatlan rikácsolás harsan mellettünk. Az árnyékból kirajzolódik egy fogatlan, ráncos, cirokseprűt lóbáló vénasszony. Ijedtünkben egy emberként ordítunk fel, fejvesztve kifarolunk a házból, és mint két tinédzser, kéz a kézben szaladunk felfelé a macskaköves emelkedőn. Néhány futva bevett kanyar után megállunk, és lihegve fordulunk hátra. A banya útközben leszakadt. Egymásra nézünk és anélkül, hogy eleresztenénk egymás kezét, hangos hahotában törünk ki.
– Otthagytuk a gyönyörű új kalapomat a boszorkány vityillójában – törli a nevetéstől kicsordult könnyeit Liza.
– Ez nagyon szomorú – morgom somolyogva. Vállon öklöz, aztán verbálisan is visszavág:
– Tudod, hogy mi az igazán szomorú? Az, hogy egy boszorkány kellett ahhoz, hogy végre megfogd a kezemet.”