Mozart orgona koncert Rákász Gergely koncertorgonista előadásában

Mozart orgona koncert Rákász Gergely koncertorgonista előadásában
2016. november 16.

A hangversenyen megelevenedik az idén 260 éve született Mozart vidám, szertelen, és zseniális világa.

Rákász Gergely 15 évesen, az ország legfiatalabb koncertorgonistájaként adta első hangversenyét. 2005-ig az Egyesült Államokban tanult és koncertezett, 2016-ig több mint 1000 fellépése volt Európa és Amerika nagyvárosaiban. Egyedi látásmódja fiatalos lendülettel tölti meg a komolyzenét. Látványkoncertjeivel új műfajt teremtett, melyben képzőművészet, tánc, és színészi játék segítségével tízezrekhez közelítette a műfajt és a hangszert. „Egy Koncert Kékben” című műsorát közel 30 000-en nézték meg szerte Európában. „Bachalley” projektjében, a világon először a művészi paletta két talán legtávolabbi végét kapcsolta össze, Bach fúgáit és a StreetDance-t.
Hangversenyein nem csak varázslatos játékával, de a zenetörténet izgalmas és színes meséivel is rabul ejti közönségét. Hét szólóalbuma jelent meg. Szülővárosa Győr Kulturális nagykövete, Templomos lovag.

A hangversenyen megelevenedik az idén 260 éve született Mozart vidám, szertelen, és zseniális világa. Vendégek lesznek még a műsorban a nagy kortárs Beethoven, a szintén évfordulós Liszt Ferenc, és Bach, aki Mozart szerint az egyetlen, akitől végre lehet tanulni valamit. Amadeus a szabadkőművesség eszméjét gyermekien komolyan véve igyekezett hatást gyakorolni a világra, hogy megtörténjen a spirituális alkímia, az emberi nemesedés. A koncert műsora is ezt a gondolatmenetet követi. Az ódon beavatási rítus három lépcsőjén kalauzolja végig a résztvevőket, melyek a Szépség, a Bölcsesség és az Erő, és ha a hangverseny jól sikerül, akkor Amadeus évszázados alkímiája tovább munkálkodik a hallgatókban is.

Kép


Rákász Gergely így ír idei műsoráról, ami egyben ízelítő a narrációs szövegeiből is:
„Wolfgang olyan ember, aki elkezd mesélni egy viccet, aztán telefonon hívják, felkapja, megbeszél dolgokat, és ahogy hallgatom, pontosan tudom, hogy most adja el egy darabját negyed áron, mint megtehetné. Próbálnék segíteni, de leint, sír és nevet a hívás közben, majd félreteszi a telefont, leír egy fontosnak vélt zenei sort, megkeveri a rántást, aztán folytatja a viccet. Eszébe jut a telefon, felveszi, csodálkozik, hogy már senki nincs a vonalban, hosszan szidja az ilyeneket, áthúzkodja a zenét amit leírt, ír valami újat, majd veszi a kabátját és elrohan. Az ajtóból visszalép, befejezi a viccet, hangosan vihog rajta, és már ott sincs. Ajtó nyitva. Én meg ott maradtam az odaégett rántással a füstben, a vicc briliáns volt, amit áthúzkodott zseniális, kedvem volna zsebre rakni és ráírni a nevem, és amit újonnan írt az is zseniális. Megnézem a Facebookomat, és látom, hogy még selfiezett is amíg nem figyeltem, és kiírta: #HavingFunWithMaestroRákász. Tudom, ha maradt volna kinyírtam volna. Így meg ott ülök a lakásában, és örülök, hogy egy perce még ott volt.”

Amilyen a szerző, olyan a hangverseny is. Szertelen, lendületes, könnyed, egy lelki akkumulátortöltő.
A programban: Mozart – Variációk egy francia gyermekdalra, Mozart – Kis éji zene (Szerenád) Bach – (Változó) Liszt – B.A.C.H Fantázia, Beethoven – Holdfény szonáta, Mozart – f-moll Fantázia

December 11. 19.30 – BUDAPEST - Kongresszusi Központ, 1123 Budapest Jagelló út 1-3

Jegyelővétel: A concertbudapest.com oldalon, és az ismert jegyirodákban
(A Baráti Kör kedvezmény külső szervező munkája miatt nem érvényesíthető.)

Jegyárak: concertbudapest.com
Facebook: https://www.facebook.com/events/1329612023746419/
Web: rakaszgergely.hu

Méghogy Carrie volt legstílusosabb, íme Samantha Jones 50 legjobb szettje!

A sorozat legszexisebb szereplője sem félt a látványos ruháktól és a feltűnő ékszerektől.

5 számunkra érthetetlen ok, amiért a pasik szakítanak karácsony előtt

Ebből is látszik, hogy mennyivel másképp gondolkodnak, mint mi.

Nyilvánosan üzent a leghíresebb plus size modell a Victoria's Secretnek

Talán kerekebb idomokat is láthatunk majd a kifutón?

Előfizetés