Programajánló: Versek szódával

Programajánló: Versek szódával
2013. szeptember 18.
Szerző: admin

A közkedvelt irodalmi sorozatban elismert kortárs költők lépnek színpadra, és hétköznapi vagy éppen nem hétköznapi oldalukról mutatkoznak meg.


Az estsorozat már két éve jelen van a magyar kulturális életben. A Kultúrvonal Produkciós Iroda és a Magyar Írószövetség 2011 decemberében sikeres irodalmi sorozatot indított a Budapesti Kamaraszínház Shure Stúdiójában. Fellépett ez idáig Lackfi János, Iancu Laura, Szálinger Balázs, Tóth Krisztina, Térey János, László Noémi, Győrffy Ákos, Kiss Judit Ágnes, Végh Attila. Az estek folyamán vendégeik voltak többek közt a Bajdázó zenekar, Cipő, Gergye Krisztián, Halász Judit, Horváth Csaba, Másik János, Mihályi Győző, Papp Gábor Zsigmond, Szávai Viktória, Török Máté, Varga Klári.

Kép


Mi a céljuk?


Az estek célja, hogy a költőkről teljesebb képet adjon hobbijuk, kedvenc időtöltésük, más művészeti tevékenységük bemutatásával. A kortárs lírát kedvelő közönség így rendhagyó módon pillanthat be az alkotók műhelyébe.

Kik az idei fellépők?


A 2013-14-es évadra felkért költők: Kányádi Sándor (szept. 18.), Oravecz Péter (okt.16.), Muszka Sándor (nov. 20.), Csukás István (dec. 18.), Szentmártoni János (jan. 15.), Szálinger Balázs (febr. 19.), Kiss Judit Ágnes (márc. 19.), Bereményi Géza (ápr. 16.), Lackfi János (máj. 21.) és művészvendégeik…

Hogyan zajlik a Versek szódával?


A költőket a házigazda faggatja életükről, művészetükről, passzióikról, miközben szódát szürcsölgetnek és váratlan eseményekbe sodródnak. Egy-egy ilyen alkalommal maguk a nézők is részeseivé válhatnak ezeknek a produkcióknak. A repertoár ezúttal is sokszínű lesz: zene, vetítés, tánc, performance, na meg persze versek minden mennyiségben.
Helyszín: Nemzeti Színház (Budapest IX. kerület Bajor Gizi park 1.), Kaszás Attila Terem.
Még több információ ide kattintva.
5 film apák napjára – amiknek bőven van mondanivalójuk

Az apák napja egy szuper alkalom arra, hogy olyan filmeket nézzetek meg együtt, amelyek a férfiakról, édes- vagy akár mostohaapákról szólnak, ezzel köszöntve a gondoskodó családfőket.

Meghan hercegné először mesélt arról, milyen a házasélet Harry herceggel

Meghan hercegné és Harry herceg már egy hónapja házasok, ez idő alatt pedig rengeteg dolog történt velük. Most mesélt először az újdonsült hercegné arról, milyen a házasélet.

Napi horoszkóp június 15.: a Szüzek új kihíváson törik a fejük, a Halaknak kellemes meglepetésben lehet részük

A hét utolsó munkanapján se feledkezz meg a horoszkópodról, mert ismét fontos üzeneteket küldtek a csillagok!

Rihanna vagy Sandra Bullock? Nehéz eldönteni, ki volt a stílusosabb az Ocean's Eight premierjén - szerinted?

Sandra Bullock, Cate Blanchett, Helena Bonham Carter, Anne Hathaway, Rihanna, Mindy Kaling, Sarah Paulson és Awkwafina - ez az Ocean’s 8!

Kopizd le a stílusát: Blake Lively egy rég elfeledett darabot tett ismét menővé!

Blake Lively manapság két dologgal hengerel le minket: virtuális csatározásaival, amit férjével, Ryan Reynolds-szal folytat leginkább az Instagram berkein belül - természetesen csak viccből - , illetve vörös szőnyeges megjelenéseivel. Most viszont fordult a kocka - ez hogy is kerülhette el eddig a figyelmünket?

7 tipp, amivel feldobhatod az unalmas salátákat

Észrevetted már, hogy ha salátát rendelsz egy étteremben, az valahogy mindig finomabb, mint amit te dobsz össze otthon? Valószínűleg emiatt is esznek sokkal kevesebben salátát, mint amennyit kellene.

Hatalmas fordulattal tér vissza a Wonder Woman 2 – Az első fotók már meg is érkeztek

Mióta tavaly mozikba került a Wonder Woman első része, Gal Gadot rajongótábora hatalmasat növekedett. Ezek után nem is volt kérdés, hogy jönni fog a folytatás; most pedig biztos, hogy a film egyik legnagyobb kedvence is visszatér a második részben.

Meghan hercegné és II. Erzsébet királynő első hivatalos megjelenéséből látszik, milyen a kapcsolatuk valójában

Ma került sor az első olyan alkalomra, hogy Meghan hercegné és II. Erzsébet királynő ketten jelentek meg egy nyilvános eseményen. Arra viszont senki sem számított, hogy ennyire szuperül kijönnek egymással!

Selena Gomezt rondának nevezte nyilvánosan Stefano Gabbana

Sokan nagyon megharagudtak Stefano Gabbanára, mert olyat mondott nyilvánosan Selena Gomezre, amit nagyon nem szabadott volna. Nem éppen jó reklám ez a cégének.

Napi horoszkóp június 14.: a Bikák a céljaikért küzdenek, a Nyilasok új impulzusokat keresnek

Ma is érdemes elolvasnod a napi horoszkópodat, mert fontos üzeneteket kaphatsz!

A 10 legrosszabb dolog, amit egy menyasszonynak mondhatsz az esküvőjén

Mint tudjuk, a menyasszony egy különösen érzékeny fajta, de nem lehet hibáztatni őket. Így az esküvői szezon elején gondoltunk adunk néhány tippet, hogy mivel ne nehezítsed meg te sem az ara életét, ha nem szeretnél belerondítani élete nagy napjába - és miért is akarnál?

Julia Roberts a hét legváratlanabb frizuraváltója: rövid vágatta haját - FOTÓ

Alig ismertük fel Julia Robertset a róla készült legfrissebb fotókon. A színésznő rövidre vágatta a haját, egy korszak vége lenne ez?

8 manikűr a nyárra, ami rövid körmökön mutat igazán jól

A rövid körmökre szavazol, de nem tudod, milyen minták és színek illenek ehhez a fazonhoz? Nos, akkor jó hírünk van, ez a fazon most trendibb, mint valaha - íme a legjobb manikűrök rövid körmökhöz!

Jaj, ne! Katalin hercegné hónapokra eltűnik a nyilvánosság elől - ez az oka

Talán pont a hétvégi cuki fotók voltak az utolsók, amik Katalin hercegnéről készültek jó darabig. Vilmos felesége ugyanis hosszabb szabadságot vesz ki.

Az IKEA megint alkotott! Most éppen ezért a termékükért őrül meg minden divatmániás csaj

Az IKEA termékeire az utóbbi időkben nagyon rákaptak a bloggerek. A nagy kék bevásárlószatyor csak a kezdet volt, ahogy a táskaként funkcionáló szimpla, dekorációs tárolóelem is. A divatipar nyitottsága a cég felé megkérdőjelezhetetlen, és úgy tűnik, a svédek is mindig örömmel kedveskednek valami szuper darabbal.

Újra közeledik egymáshoz Angelina Jolie és Brad Pitt

Olyan irányba fordulhat Angelina Jolie és Brad Pitt ügye, ami közelebb hozhatja őket újra egymáshoz, de jelenleg a színésznőn múlik, mennyit enged volt szerelmének.

5+1 kihagyhatatlan beauty tipp olyan lányoknak, akik nem akarnak sokat szöszölni a fürdőszobában

"Még öt perc és kész vagyok" - hányszor hagyta már el ez a hazugság a szádat? És mi van, ha nem is hazusgág? Jöjjenek a gyors szépségtippek, ha nincs sok időd összekészülni, vagy nem is akarsz sokat szöszölni!

Miért igen, miért nem: minden, amit tudnod kell a magas derekú fürdőruháról

Mikor a 2018-as bikinidivatról beszélünk, nem mehetünk el a magas derekú fürdőruhák mellett. Ez a fazon uralja most a boltokat, de kinek számít jó választásnak?

Hat háló, kilenc fürdőszoba: Eva Longoria mégis túlad luxusotthonán?

Bármelyik pillanatban megszülethet Eva Longoria első gyermeke, így piacra dobta Hollywood hills-i villáját, amiben közel tíz éven keresztül élt. Pánikra semmi ok, idő közben megtalálta új otthonukat, de tény, hogy mielőbb túladna közel 3,800 millió dollárt érő exfészken.

Alicia Silverstone 23 év után húzta magára a Spinédzserekből ismert ikonikus szettet - nézd meg mennyit változott!

A Spinédzserekre minden lány emlékszik, aki a 90-es években volt fiatal, sőt, szerintünk még azok is, akik nem. A divatközpontú tinivígjáték Alicia Silverstonet feltette a térképre, ő pedig most nosztalgiázott egyet!

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem