Szépség
Molesztálás és bántalmazás! Pamela Anderson szomorú gyerekkorának döbbenetes titkairól mesélt
Pamela Anderson meglepő őszinteséggel vallott életének egy eddig kevésbé ismert részleteiről is.
Pamela Anderson egyáltalán nem vette jól, amikor a Hulu 2022-ben bemutatta a Pam és Tommy című sorozatot, ami az egykori Baywatch csillag és a Mötley Crüe dobosának 3 éven át tartó viharos házassága mutatja be, kimondottan nagy hangsúlyt helyezve a néhai sztárpár szexvideó-botrányára. És bár akkor inkább a hallgatást választotta, idővel rájött arra, hogy a legjobb az lesz, ha ő maga mondja el saját történetét.
2023. január 31-én került fel a Netflix kínálatába a Pamela közelről című dokumentumfilm, melyben a most 55 éves sztár őszintén és kendőzetlenül mesél nemcsak életének fent említett szerelemmel, boldogsággal és fájdalommal teli időszakáról, hanem múltjának olyan részleteit is a nézők elé tárja, amiről eddig mélyen hallgatott. Pamela Anderson gyerekkora például kicsit sem olyan idillikus, mint ahogy azt többen gondolják.
Édesapja a kelletténél többet nézett a pohár fenekére, ez pedig az egész család lelkivilágára rányomta a bélyegét. Ám sajnos Pamelának a korai éveiben nemcsak a szülei körüli zűrökkel kellett megbirkóznia, hanem bébiszitterével is.
Kiskoromban szörnyűségek is történtek velem. Vigyázott rám egy nő, akit a szüleim remek bébiszitternek tartottak, mert ajándékokat hozott, pedig molesztált. 3-4 évig bántalmazott, és megtiltotta, hogy elmondjam a szüleimnek
- meséli a róla készült dokumentumfilm képkockáin.Bár gyerek volt, de a maga módján próbált küzdeni ebben a helyzetben. Majd egy nap korához képest valami egészen szokatlan dolgot kívánt, ami aztán hátborzongató módon valósággá is vált, és ez a sorsfordulat jó ideig meghatározta az ő életét is.
Próbáltam megvédeni tőle az öcsémet ezért megakartam ölni a nőt, szíven szúrni egy botnyalókával. Mondtam neki, hogy haljon meg, mire másnap elhunyt autóbalesetben. Azt hittem, hogy én öltem meg az elmémmel ezért titkoltam. Biztosra vettem, hogy én tehetek róla, mert a halálát kívántam. Ezzel a tudattal éltem le a fiatal éveimet
- zárta a szomorú történetről szóló visszaemlékezését.Az egykori Playboy-címlaplány gyermekkora ezek után sem volt teljesen nyugodt, ugyanis mindössze 12 éves volt, amikor egy 25 éves férfi megerőszakolta őt, ez pedig tovább mélyítette a lelki sebeit. Elmondása szerint akkoriban ha valami megrázó dolog történt vele, egyszerűen elhagyta a testét és egy másik képzeletbeli világba menekült, ez a módszer pedig nagy valószínűséggel segített neki abban is, hogy visszahúzódó és önbizalom-hiányos lányként átvészelje a tinédzser éveket. A gimnáziumban pedig ő sem hitte volna, hogy 21 évesen egy focimeccs örökre és végérvényesen megváltoztatja majd az életét.
De nem Pamela Anderson az egyetlen a sztárvilágban, akit gyerekként zaklattak. Galériánkban még több szomorú történetet találsz olyan hírességektől, aki bár nehezen, de idővel felvállalták az őket ért borzalmakat!
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Hivatalos: Őket tartják minden idők legtúrértékeltebb színészeknek a világon - több tízezer szavazat érkezett!
Szerinted sem érdemlik meg a néha már túlontúl kiemelt figyelmet ezek a színészek?
Michelle Yeoh esküvői ruhája joggal érdemelheti ki minden idők egyik legmenőbb menyasszonyi darabja címet - FOTÓ
Michelle Yeoh pár nap híján 60 éves volt, amikor másodszor is oltár elé állt. És valami igazán extra darabban tette még emlékezetesebbé életének egyik legkülönlegesebb napját.
Toplista: A 10 legjobb tengerparti nyaralóhely Európában 2024 nyarára
Még nincs ötleted hová utazzatok a nyáron, de az biztos, hogy Európán belül tervezitek Összegyűjtöttük a kontinens legszebb tengerpartjait!
Bebizonyítjuk, hogy a Balaton tavasszal is menő! Erre indulj, ha a magyar tengernél jársz!
Szerencsére az utóbbi időben már tényleg kezd megdőlni az a tévhit, hogy csak a főszezonban, azaz a nyári melegben érdemes ellátogatnod a Balatonhoz. Bár a víz hőmérséklete még sokak számára biztosan nem érte el az ideális szintet, adunk pár ötletet, amelyekkel biztosan meghozzuk a kedveteket, hogy mihamarabb felfedezzétek a Balcsi környékét!
Újabb 7 elképesztően hangulatos vár Magyarországon
Ismét megmutatjuk, miért érdemes egy kirándulás alkalmával hazánk várait megcélozni!
A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt
A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!