Szépség
Megnéztük az Oscar-jelölt magyar rendező feleségének hollywoodi ruhatárát
Naná, hogy magyar tervezők kreációiban képviseli a magyar tehetséget a Akadémia díjátadójának eseményein!
A tavalyi Oscar-bravúr után most ismét magyar filmért izgulhatunk február 26-án, magyar idő szerint vasárnap éjjel 2.3O-tól. A Mindenki (Sing) című kisjátékfilm magyar csapata már napok óta a helyszínen tartózkodik és készülődik a gálára, de nem szívesen bocsátkoznak esélylatolgatásba. Deák Kristóf rendezővel és feleségével, Nina Kov koreográfussal az Oscar-hét hivatalos rendezvényein találkoztunk Los Angelesben. Nina kifinomultan összeválogatott ruhatárral érkezett az Oscar-hétre, megkértük, hogy avasson be bennünket a részletekbe.
A Mindenki (Sing) története egy általános iskolai, kilencvenes évekbeli gyermekkórus zárt világába vezet be bennünket, ahol talán minden néző ráismer gyermekkora egy-egy jelenetére. Deák Kristóf rendező, aki gyeremekkorában jó tanuló volt, azt az élményt is feldolgozza a filmben, amikor gyermekként először szembesülünk azzal, hogy valamiben mégsem vagyunk olyan jók, mint amilyennek gondoltuk magunkat. Ahogy fogalmaz, a felnőttéválás sokkoló része, amikor az ember megkapja az első pofonokat az élettől. Kristóf most viszont az első szmokingját kapja meg és először lesz alkalma végigsétálni a világ leghosszabb és legrangosabb vörösszőnyegén állandó alkotótársával, feleségével Ninával. A férfistylistjuk, Mani a helyszínen segíti a rendező megjelenését a hivatalos eseményeken, Nina pedig már felkészülten indult el ottonról.
Nina nem csupán csinos kísérője lesz rendező férjének, hanem mint a filmben segédkező koreográfus is osztozik vele a reflektorfényben, ezért különösen fontos a megjelenése. Három különleges koktélruhát és kifejezetten neki, a vörös szőnyegre tervezett estélyit hozott magával. A Hotel W elegáns partijára már fel is vette a gyönyörű uszályos Je Suis Belle ruháját, ami a japán kimonókat idézi merészen újragondolt vonalakkal. A lépcsőn vonulás emelkedett pillanatát meg is örökítették.
Nina a Short HD Gálán Dora Abodi izgalmas gallérmegoldású koktélruháját mutatta meg Hollywoodnak. Ahogy mondta, a gallér olyan izgalmas, mintha Mickey Mouse kezei ölelnék át nyakát...
Az Akadémián megtartott közönségtalálkozón Nina egészen különleges ékszert viselt: egy kerámiából készült nyakláncot, Höfle Vali tervező Have Jewelery darabját. Még egészen közelről is köveknek hatottak a szándékoltan elnagyolt formájú és felületű gyöngyök.
A film fiatal és felnőtt sztárjai sem konfekció ruhákban érkeznek vasárnap a Hollywood Boulevardra. A karvezető tanárt alakító Szamosi Zsófia Leber Barbara vagy Sarman Nora ruháját viseli majd, míg a két főszereplő kislány, Hais Dorka és Gáspárfalvi Dorottya Sarman Nora ruhában fognak tündökölni a vörösszőnyegen és minden bizonnyal elkápráztatják bájosságukkal Hollywoodot. A cipőket a Csango biztosítja nekik a nagy napra, Nina haját pedig Hairclub vágta.
Kíváncsian várjuk a képeket a díjátadóról, na meg persze a végeredményt is!
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Sokkoló tünetet észlelt: Miley Cyrus ezért adta fel a vegán táplálkozást
Miley Cyrus egészen különös magyarázatot adott arra, hogy 7 év után miért is döntött így.
7 sztár, aki teljesen átformálta arccsontját - És nem feltétlenül előnyére
Van, akinek teljesen megváltozott a kisugárzása.
6 egészséges szokás, melynek segítségével felgyorsíthatod az anyagcserédet 40 felett is
Az idő előrehaladtával az anyagcsere folyamatai lelassulnak, ennek köszönhetően szinte észrevétlenül kúsznak fel a felesleges kilók. Azonban elhoztunk néhány olyan, mindennapokba beépíthető szokást, melyek segítségével felgyorsíthatod az anyagcsere-működésedet, és megszabadulhatsz a plusz kilóktól. Mutatjuk is, melyek ezek!
4 egyszerű szokás, amit ha nem tartasz be, akkor a pillanatok alatt visszajönnek a leadott kilók
A szakértők szerint ezt a 4 egyszerű szokást kell beépítened a mindennapokba, hogy könnyedén elérhesd a vágyott nyári alakot!
„A sötét foltjaim elhalványultak” - Ez a francia szérum sokak szerint igazi csodaszer a pigmentfoltok ellen
A fogyasztók egy része meg van győződve arról, hogy ez a francia szérum a megoldás a legmakacsabb pigmentfoltokra.
Hivatalos: Őket tartják minden idők legtúrértékeltebb színészeknek a világon - több tízezer szavazat érkezett!
Szerinted sem érdemlik meg a néha már túlontúl kiemelt figyelmet ezek a színészek?