Szépség
Nyitottak vagyunk. Nyitottak vagyunk?
Csak a tett számít, semmi más – vallják az előítéleteket elvető, nyitottságra és összefogásra ösztönző kezdeményezők. Dávid Máté ajánlja.
Igazán felvillanyozó a Google, a Prezi, és az Espell kezdeményezése, a Nyitottak vagyunk videókampány, melyben közismert és hétköznapi személyek osztják meg történeteiket arról, miért is érdemes nyitottnak lenni a világra, nyitottnak lenni embertársainkra, és nem hallgatni előítéleteinkre.
"Nem csak azt gondoljuk, hogy nyitottnak lenni helyes, de tapasztalatból tudjuk, hogy meg is éri" - nyilatkozzák a kezdeményezők. "A nyitottságról, elfogadásról szóló üzenetek, megtalálhatóak lesznek a YouTube-on. És reméljük, hogy így eljutnak azokba a néha magányos, szorongásokkal teli szobákba is, ahol talán a leginkább szükség van az elfogadó üzenetekre, hangokra."
A feltöltés az elkövetkezendő napokban folyamatos, köztük szerepel D. Tóth Kriszta is, akivel a március 20-án megjelenő InStyle-ban is találkozhattok majd egy másik jótékonysági kezdeményezés kapcsán.
A Nyitottak vagyunk közösségi kezdeményezéshez csatlakozók alapvető értéknek tekintik, hogy másokat csak tetteik és teljesítményük alapján ítélnek meg, tekintet nélkül életkorra, nemre, nemi identitásra, szexuális orientációra, nemzeti, etnikai hovatartozásra vagy származásra, politikai, vallási vagy más meggyőződésre, és fizikai vagy egyéb adottságokra, tekintet nélkül minden másra.
És te? Elég nyitott vagy?
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Hivatalos: Őket tartják minden idők legtúrértékeltebb színészeknek a világon - több tízezer szavazat érkezett!
Szerinted sem érdemlik meg a néha már túlontúl kiemelt figyelmet ezek a színészek?
Michelle Yeoh esküvői ruhája joggal érdemelheti ki minden idők egyik legmenőbb menyasszonyi darabja címet - FOTÓ
Michelle Yeoh pár nap híján 60 éves volt, amikor másodszor is oltár elé állt. És valami igazán extra darabban tette még emlékezetesebbé életének egyik legkülönlegesebb napját.
Toplista: A 10 legjobb tengerparti nyaralóhely Európában 2024 nyarára
Még nincs ötleted hová utazzatok a nyáron, de az biztos, hogy Európán belül tervezitek Összegyűjtöttük a kontinens legszebb tengerpartjait!
Bebizonyítjuk, hogy a Balaton tavasszal is menő! Erre indulj, ha a magyar tengernél jársz!
Szerencsére az utóbbi időben már tényleg kezd megdőlni az a tévhit, hogy csak a főszezonban, azaz a nyári melegben érdemes ellátogatnod a Balatonhoz. Bár a víz hőmérséklete még sokak számára biztosan nem érte el az ideális szintet, adunk pár ötletet, amelyekkel biztosan meghozzuk a kedveteket, hogy mihamarabb felfedezzétek a Balcsi környékét!
Újabb 7 elképesztően hangulatos vár Magyarországon
Ismét megmutatjuk, miért érdemes egy kirándulás alkalmával hazánk várait megcélozni!
A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt
A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!