A bizonyíték, hogy a melltartó már nem menő! Ez a 2023-as trend felszabadítja a női testet a társadalmi konvenció alól

A bizonyíték, hogy a melltartó már nem menő! Ez a 2023-as trend felszabadítja a női testet a társadalmi konvenció alól
Forrás: Getty Images

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Facebook
Twitter
Pinterest

A női test a maga természetes szépségében nagyobb teret kap a 2023-as tavaszi-nyári szezonban.

Míg az Instagram és a Facebook is erősen szűrő a női test intim részleteit megmutató tartalmakat, addig egyre több tervező gondolja úgy, hogy a nagy nyilvánosság előtt is teret kell adni annak a meztelen természetességnek, amit bár a társadalmi elvárások miatt tabuként kezelünk, ennek ellenére tagadhatatlanul is az életünk és a mindennapjaink részét képezik.

Bár számos ábrázolást láthattunk rá, a történészek szerint az ókorban is inkább kellő szeméremmel kezelték a női testet, így viszonylag kevés olyan alkalom volt, amikor a gyengébbik nem fedetlen mellekkel jelent meg egy-egy eseményen. A 14-15. században volt pár provokatív próbálkozás a hölgyek részéről a témában, majd a 16. századtól kezdve Európában egyre több helyen tiltották a nyilvános meztelenkedést. A 20. században a fürdőruhadivat is egyre nagyobb átalakuláson ment át, ezen változások pedig szabad utat engedtek a monokini térhódításának, és bár ma már a meztelenséget szabadabb vélemények határolják, az Egyesült Államokban ettől függetlenül még mindig találhatók olyan államok, ahol tiltják a női mellbimbó közszemlére tételét.

A divatházak pedig jó ideje próbálnak, ha csak apró léptekkel is, de túllépni egy határt azzal kapcsolatban, hogy egyre több szabadságot adjanak az intimitásnak, és így megmutassák a csupasz valóság kicsit sem zavarba ejtő szépségét. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy ezen ötletek tárgyiasítják a nőket, azonban úgy tűnik, hogy a többség jelen pillanatban abszolút elégedett azon ténnyel, hogy sikerült újabb korlátokat ledönteni a gátlásosság terén - és ki tudja, lehet egy újabb, megosztó divathullám tör majd be a köztudatba?

A női test szemérmetlen, de kellőképpen ízléses bemutatására pedig számos példát láthattunk a 2023-as tavaszi-nyári kollekciók bemutatóján!

Galéria / 8 kép

2023 tavasz-nyár: főszerepben a női mell

Megnézem a galériát

Videók

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Kép
Stílus

Eláll a lélegzet! 10 sztár, aki felejthetetlen szettet viselt a 2024-es MET-gálán

Idén is lenyűgöztek minket a világ legstílusosabb sztárjai: lélegzetelállító, természet inspirálta ruhákban jelentek meg a 2024-es MET-gálán!

Kép
Életmód

Ez az ő hónapjuk lesz: 4 csillagjegy, akit májusban hatalmas szerencse ér

Május 8-án, hajnalban érkezik a májusi újhold, ami a legszerencsésebb napot hozhatja el számunkra az éveben!

Kép
Életmód

A 6 legjobb vitaminpáros, amik együtt a leghatékonyabbak: tökéletesen kiegészítik egymást!

Amennyiben nem napi 1 multivitamint szedsz, felmerülhet a kérdés, hogy vajon melyik vitamin mivel kompatibilis, mit mivel érdemes egyszerre bevenni. Egyszerre az összeset letudni ugyanis kényelmes megoldásnak tűnhet, de a szakértők nem minden esetben javasolják ezt. Most megmutatjuk, mik azok, amiket érdemes összepárosítani!

Kép
Sztárok

Akkor és most: Így változtak az évek alatt a múlt legnagyobb szexszimbólumai

Egykor őket tartották a világ legjobb nőinek. Mutatjuk, hogyan változtak az évek alatt a múlt szexszimbólumai!

Kép
Sztárok

Esküvői fejdísze miatt került kórházba Celine Dion - FOTÓ

Celine Dion esküvői fejdíszéhez hasonlót még a királyi esküvőkön sem látni! Azonban meg is lett a böjtje: súlya miatt kórházba került!

Kép
Sztárok

Nem semmi! Rihanna egy igen extrém frizurával készül a MET-gálára: mindenkit sokkolt, mikor meglátta! - FOTÓK

A sztárvilág már nagyban készül a ma esti MET-gálára, Rihanna pedig spoilerezett a megjelenését illetően: ezzel az új frizurával készül az eseményre!