Szépség
Nicole Kidman frizurája maga a katasztrófa új filmjében, de így is imádjuk
Nicole Kidman újabb nagy dobásra készül. Legújabb filmjének, a Boy Erased-nek most startolt az első hivatalos trailere, nekünk pedig az első, amin megakadt a szemünk, az a színésznő frizurája.
Már most Oscar-gyanús filmként emlegetik a Boy Erased-et. Joel Edgerton új rendezése ősszel érkezik a mozikba, akinek igazán impozáns szereplőgárdát sikerült összehoznia. Nicole Kidman és Russel Crowe együtt már önmagában is egy álom, hozzájuk csatlakozik még a fiatal tehetség, Lucas Hedges.
A film alapsztorija igaz történet egy amerikai kisvárosban élő házaspárról, akiknek fia bevallja a szüleinek, hogy gyakran gondol férfiakra, és úgy sejti, meleg. Ezt a hírt sem az anyja, sem a baptista lelkész apja nem tudja elfogadni, ezért egy átnevelő táborba küldik fiukat, ahol reményeik szerint kinevelik belőle a homoszexualitást. A mélységekkel teli drámát még biztos fogjuk boncolgatni, de először említsük meg a mindig gyönyörű Nicole Kidman külsejét.
Vagy azt is mondhatnánk, Nicole Kidman végre pont annyinak néz ki, mint amennyi a kora!
Nem ez lesz az első szerep, aminek kedvéért a színésznő "megcsúnyul" kicsit, 2002-ben pont egy ilyen átalakulás hozta meg neki az Oscar-díjat. Most azonban Nicole nem a szépségét adta a filmért, hanem fiatalos külsejét.
Az 51 éves színésznő ugyanis híres arról, hogy korát meghazudtoló formában tartja magát, és öltözködésében sem figyel az elavult divatszabályokra:
Ebben az évben pedig ez lesz a második film, ami romokba dönti frizuráját. Az Így csajozz egy földönkívülivel című moziban Nicole Kidman egy 70-es évekbeli őspunkot alakít, na ez sem volt semmi, de ez a frizura. Azért mi maradnánk a megszokottnál.
És túl Nicole haján felmerül a kérdés, milyen lesz a Boy Erased? Nos, az első előzetes alapján mi azt mondjuk, ezt a filmet tényleg nem szabad kihagyni!
Talán ezért is olyan zseniális színésznő Nicole Kidman, minden szerepet képes eljátszani!
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
4 egyszerű szokás, amit ha nem tartasz be, akkor a pillanatok alatt visszajönnek a leadott kilók
A szakértők szerint ezt a 4 egyszerű szokást kell beépítened a mindennapokba, hogy könnyedén elérhesd a vágyott nyári alakot!
„A sötét foltjaim elhalványultak” - Ez a francia szérum sokak szerint igazi csodaszer a pigmentfoltok ellen
A fogyasztók egy része meg van győződve arról, hogy ez a francia szérum a megoldás a legmakacsabb pigmentfoltokra.
Hivatalos: Őket tartják minden idők legtúrértékeltebb színészeknek a világon - több tízezer szavazat érkezett!
Szerinted sem érdemlik meg a néha már túlontúl kiemelt figyelmet ezek a színészek?
Michelle Yeoh esküvői ruhája joggal érdemelheti ki minden idők egyik legmenőbb menyasszonyi darabja címet - FOTÓ
Michelle Yeoh pár nap híján 60 éves volt, amikor másodszor is oltár elé állt. És valami igazán extra darabban tette még emlékezetesebbé életének egyik legkülönlegesebb napját.
Toplista: A 10 legjobb tengerparti nyaralóhely Európában 2024 nyarára
Még nincs ötleted hová utazzatok a nyáron, de az biztos, hogy Európán belül tervezitek Összegyűjtöttük a kontinens legszebb tengerpartjait!
Bebizonyítjuk, hogy a Balaton tavasszal is menő! Erre indulj, ha a magyar tengernél jársz!
Szerencsére az utóbbi időben már tényleg kezd megdőlni az a tévhit, hogy csak a főszezonban, azaz a nyári melegben érdemes ellátogatnod a Balatonhoz. Bár a víz hőmérséklete még sokak számára biztosan nem érte el az ideális szintet, adunk pár ötletet, amelyekkel biztosan meghozzuk a kedveteket, hogy mihamarabb felfedezzétek a Balcsi környékét!