Napi horoszkóp április 25.: a Bikáknak komoly ügyben kell állást foglalniuk, a Szüzek számára fontos mások boldogsága

Napi horoszkóp április 25.: a Bikáknak komoly ügyben kell állást foglalniuk, a Szüzek számára fontos mások boldogsága
2018. április 25.
Szerző: Reni

Ma se feledkezz meg a horoszkópodról, mert izgalmas dolgokat tudhatsz meg a csillagok állásából!

NAPI HOROSZKÓP április 25.

KOS (március 21-április 20)

Egy hozzád közel álló ismerősöd kéri a segítséged egy igen kényes ügyben, amely nem csak számára, de számodra is kellemetlen lehet. Mivel azonban semmiképp nem szeretnéd az illetőt slamasztikában hagyni, igyekezz olyasfajta mentőövet dobni neki, hogy a lendülettől ne zuhanj a vízbe. Ne a saját elveid és értékrended feláldozásával állj a háta mögé, csakis úgy, hogy saját magad ne sodord bajba. Igyekezzetek közösen olyan megoldást találni, amely a jelen helyzetben életmentő lehet, mégsem nyomja rá egyikőtök életére sem, hosszú távon a bélyegét. Ne ugorj fejest a szakadékba, mert egyáltalán nem biztos, hogy azzal a másiknak könnyebb lesz! Csak ésszel, okos taktikával araszolj!

BIKA (április 21-május 21)

A többiek egy igen fajsúlyos kérdésben kérik ki a véleményed, amelyben perdöntő lehet a Te álláspontod. Épp ezért racionálisan végiggondolva az egész helyzetet, a következményeket is mérlegelve úgy mondd ki a végszót, hogy az lehetőség szerint mindenkinek jó legyen és ne vegyenek rossz irányt a dolgok. Biztosan lesznek olyanok, akik kételkelkednek majd benned, ezért amennyiben fontosnak tartod, hogy mások mit gondolnak rólad, ne sajnáld az időt arra, hogy a logikád levezetve elmagyarázd az álláspontod. Megéri néha belemenni a részletekbe is, mert sok esetben abban rejlik maga, a megoldás is.

IKREK (május 22-június 21)

Más hibájából fakadóan kerülsz kellemetlen helyzetbe, amely meglehetősen frusztrál, hisz nem kívántál részesévé válni az ügynek, most mégis a saját neved kell tisztára mosnod. Ne hagyd azonban, hogy a pillanatnyi düh eluralkodjon rajtad, igyekezz hideg fejjel gondolkodva kiköszörülni a csorbát, diplomatikusan, kellő intelligenciával kezelve a helyzetet. Amennyiben hirtelen haragodra hallgatsz, úgy tűnhet a környezeted számára, hogy mégis vétkes vagy a dologban és csak a bizonyítványod magyarázod. Hidd el, ha sikerül nyugodtan reagálnod, annál hitelesebb leszel a többiek előtt is!

RÁK (június 22-július 22)

Felgyorsulnak körülötted az események, nem győzöd kapkodni a fejed, alig bírod tartani magad a tervezett tempóhoz. Ne ess azonban kétségbe, hisz ez most egyáltalán nem segít, egyszerűen legyél magabiztos és talpraesett! Ha hiszel magadban, teljesen biztosan tudni fogod, hogyan kell hatékony eszközhöz nyúlnod a siker érdekében. Így is eredményes leszel, csupán magadban kell bíznod! Menni fog, fel ne add!

OROSZLÁN (július 23-augusztus 23)

Olyasmi miatt aggódsz, amit semmilyen eszközzel nem tudsz befolyásolni, ennek ellenére mégsem tudod kiverni a fejedből. Jelen pillanatban azonban teljesen felesleges ezen rágódnod, sokkal inkább olyan dolgokra kellene koncentrálnod, amelyek rajtad múlnak. Felejtsd el az ügyet, ne görcsölj rajta, inkább azokkal a dolgokkal foglalkozz, amelyek eredménnyel kecsegtetnek. Ezek a sikerek fognak előrevinni és motiválni arra, hogy bátran, nagyobb feladatokba is belekezdj!

SZŰZ (augusztus 24-szeptember 23)

Mindent megteszel azért, hogy másokat boldoggá tegyél, más célja nem is nagyon van a tetteidnek, mint az, hogy mindenkit elégedettnek láss. Be kell azonban látnod, nagyon felemészti az energiáidat az, hogy foggal-körömmel küzdesz másokért, ahelyett, hogy azt csinálnád, ami téged boldoggá tesz. Húzz egy határvonalat, s azon túl nem kell feláldoznod magadat azért, hogy másoknak teljes és kerek legyen az élete. A saját filmedben játsszd te a főszerepet!

MÉRLEG (szeptember 24-október 23)

Túl hamar szavaztál bizalmat valakinek, aki csúnyán visszaélt vele, roppant nagy csalódás okozva neked ezzel. Csalódottságod semmiképp nem kell az illető előtt titkolnod, világosan hozd a tudtára, mit gondolsz róla és az általa végzett "áldásos" tevékenységről, egyúttal arról is felvilágosítva, hogy a jövőben egy jó darabig nem kívánsz együttműködni vele! Kiszámítani ugyan soha nem tudod, mit hoz az Élet, de ezekből a szituációkból tanulva egyre bölcsebb és tapasztaltabb leszel, ez adjon erőt a viharosabb időkben!

SKORPIÓ (október 24-november 22)

Egy véletlen botlás következtében húzzák rád a vizes lepedőt, arra sem kapsz esélyt, hogy kimagyarázd magad. Folyton a fejedre olvassák, hol és mit hibáztál, amelyet a környezeted szerint neked csendben kellene tűrnöd. Mivel azonban mostanra megelégelted ezt állapotot, állj a sarkadra, keress olyan eszközöket, amelyekkel korrigálhatsz, vagy egy kicsit kozmetikázhatsz véletlen botlásodon és mutasd meg mindenkinek, hogy kissé igazságtalanul ítéltek el egy javítható hiba miatt. Menni fog, csak hinned kell magadban!

NYILAS (november 23-december 21)

Nagy fába vágtad a fejszéd, olyasmit szeretnél ugyanis elérni, amelyre jelen pillanatban elég kevés az esélyed. Mivel azonban számodra becsületbeli ügyről van szó, egy pillanatra sem inog meg a hited és az akaratod. Ez lesz majd az, amely hozzásegít ahhoz, hogy bármit is elérj, hisz a veled ellentétben, már az elején feladó személyek soha nem lesznek képesek olyasfajta sikereket elérni, amelyek téged többé és nagyobbá tesznek majd! Csak menj előre, felszegett fejjel, a váratlan fordulatokra is felkészülve és nem lehet gond! Bátran fuss neki a nagyobb akadályoknak is, mert ezek által válsz még erősebbé! Erre mondják, hogy a legyőzhetetlen kategória!

BAK (december 22-január 20)

Olyan ismerősök vesznek körül, akikkel nagyon jól érzed magad, közöttük abszolút nem feszélyez semmi, pontosan tudod, hogy bátran vállalhatod a véleményedet, nem fognak megszólni érte, s nem néznek ki a társaságból emiatt. Nem is kell visszafognod a gyeplőt, legyél felszabadult, add önmagad, hisz így szeretnek, ahogyan vagy, teljes valódban. Ez a legalkalmasabb nap egy nagy, közös kávézásra, épp ezért ragadd meg az alkalmat, hisz a rohanó hétköznapok miatt ki tudja, mikor adódik ehhez hasonló lehetőség!

VÍZÖNTŐ (január 21-február 19)

Szép nyugodtan haladsz előre, mindenfajta nyomás nélkül, felszabadultan teszed a dolgod, abszolút nem aggódsz a körülmények miatt. Fontos a nyugalom, bizonyos egészséges aggódás azonban soha nem árt, ami akaratlanul állandó készenlétben tart, hogy váratlan helyzetekben is gyorsan tudj cselekedni. Sokan megirigyelhetnék magabiztosságod és talpraesettséged, hisz te vagy az a személy, aki minden körülmények között tudja, hogy mit és miért kell tennie a katasztrófahelyzet elkerülése érdekében!

HALAK (február 20-március 20)

Valaki igyekszik rád testálni egy olyan feladatot, amit neki kellene elvégeznie, te pedig cseppet sem konyítasz hozzá. Nem kell azonban olyasmit vállalnod, ami nincs ínyedre, határozottan utasítsd vissza és nyugodtan kérd ki magadnak, hogy nem egy bábu vagy, akit a drámai és komikus szerepekre egyaránt bátran lehet alkalmazni! Pontosítsd a saját pozíciódat ebben a szituációban, illetve próbálj rávilágítani arra, hogy abszolút nem érzed szükségét annak, hogy bármilyen plusz szerepet vállalj benne. Ne engedd kihasználni magad!

Harry herceg féltékenységi jelenetet rendezett

Nem jó ötlet Harry herceg jelenlétében csak úgy bókolgatni a feleségének, mert nem viseli jól.

Napi horoszkóp október 18.: a Skorpiók nehéz kihívással küzdenek, a Halak határtalanul boldogok

Ma se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz a csillagok ismét üzentek!

Rég láttunk már kényelmetlenebb darabot Jennifer Lopez ruhájánál

Jennifer Lopez mindig tesz róla, hogy legyen miről beszélni, ha a vörös szőnyegre lép. Nos, ezúttal sajnos ez nem jó értelemben értendő.

Jót tesz neki a szerelem! Palvin Barbi rég volt olyan dögös, mint tegnap este

Palvin Barbi tegnap este felperzselte Moszkvát. Nem is kérdés, hogy a magyar modell ragyog a boldogságtól, és dögösebb, mint valaha!

Hoppá! Meghan hercegné saját stílusszabályát szegte meg

Mióta kiderült, hogy Meghan hercegné várandós, mindenki csak róla beszél. Nem is kérdés, hogy nagy változások előtt áll Meghan, sőt, már el is kezdődött!

Nincs több pletyka: Lady Gaga bejelentette eljegyzését

Lady Gaga méretes gyémántgyűrűje nem véletlenül mászott ám az énekesnő ujjára!

Nincs kifogás: íme 5 ruhadarab, amit idén ősszel ideje kiselejtezned

Nem feltétlen azért kell megválni ezektől, mert az adott évszakban nem lesz rá szükséged, vagy nem tredik, hanem azért, mert kár rakosgatni olyan darabokat, amiknek már semmi hasznát sem veszed.

Emma Watson szakítása után pár hónappal ismét szerelmes

A Harry Potter színésznőjére hamar rátalált a szerelem korábbi szakítását követően: most pedig nem a filmvilágból választott párt magának.

Napi horoszkóp október 17.: a Kosok számára fontos mások véleménye, a Vízöntők kilépnek a komfortzónájukból

Ma se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz a csillagok ismét fontos üzeneteket tartogatnak számodra is!

Ez az év más lesz: 8+1 dolog, amit tudnod kell a 2018-as Victoria's Secret Show-ról

Ez az év sem telhet el Victoria's Secret Show nélkül. Ez az a show, ahol a világ legszebb modelljei lépdelnek falatnyi, csilli-villi fehérneműkben, miközben a legmenőbb zenészek dalolnak, és ez az a show, ami után újra és újra megfogadjuk, hogy többet járunk edzőterembe.

Amal Clooney bemutatja: így viseli stílusosan a farmert egy vagány anyuka

Amal Clooney a tökéletes inspirációs forrás, ha irodai szettekről van szó, de most a rohangálós hétköznapra is adott egy szuper tippet!

1 perc stílus: ha így kombinálod kedvenc ruháidat, a hideg idő biztosan nem fog ki rajtad

Az már régóta nem titok: a nyár vége nem feltétlen jelenti azt, hogy száműznöd kéne kedvenc ruháidat, hiszen pár apróbb trükk segítségével a hideg hónapokban is veled lehetnek.

Azt csiripelik a madarak, hogy ez a ruha lehet az ősz legnagyobb kedvence

Szinte minden hónapra jut egy olyan darab, ami napról napra egyre több online platformon jön szembe velünk, és nem is kell olyan sokat várni arra, hogy végül újabb "must have" trendet köszönthessünk.

Meghan hercegné először beszélt születendő kisbabájáról

Tegnap óta valószínűleg nem sokat pihent Meghan hercegné és Harry herceg, hiszen mindenki gratulálni szeretne nekik születendő gyermekük miatt. Ők pedig először beszéltek arról, mennyire izgatottak!

A 90-es évek elfeledett táskája újra trendi

Figyelem, visszatér a 90-es évek egyik legforróbb trendje. Ha azt hitted, az elmúlt két évben már mindent előszedtek a múltból, akkor most figyelj!

Még csak 16 éves, de Kate Moss lánya már megkapta az első szépségkampányát - itt vannak az első fotók!

Kate Moss nevét mindenki jól ismeri, de most már lánya, Lila Grace is szeretne betörni a modellvilágba. Vajon híresebb lesz, mint anyukája?

Olyan sokat fogyott Ashley Graham, hogy sokak szerint már nem is plus size

Nem kérdés, Ashley Graham a világ egyik legismertebb modellje, és egészen biztosan a legismertebb plus size modellje. Vagy csak volt?

A nap videója: Robbie Williams lánya nem ismerte fel a királynőt Eugénia hercegnő esküvőjén

Bár ma minden Meghan hercegné terhességéről szól, egy pillanatra kalandozzunk vissza Eugénia hercegnő esküvőjére, kiszivárgott ugyanis egy szupercuki videó a nagy napról!

Angelina Jolie teljesen felismerhetetlen lett

Most komolyan: Neked is egy fél perc legalább kellett, mire ráismertél a friss fotón Angelina Jolie-ra, igaz?

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem