Hoppá! Nagyon sármos pasi lett a Sorstalanság főszereplőjéből, Nagy Marcellből - FOTÓK

A Sorstalanságban ismert meg téged a közönség, legutóbb az 1945 című filmben láthattunk, de főként nem színészként dolgozol, idén végeztél operatőr szakon a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Ha anno Koltai Lajostól nem kapod meg életed első digitális fényképezőgépét és nem lesed az operatőrök munkáját, akkor vajon hogy alakult volna az életed?

Sok mindentől függ, de nagy valószínűséggel sportoló lennék, atletizáltam, a szüleim is sportolók, a pályán nőttem fel. Egy időre abbahagytam, de most megint intenzíven, heti hatszor edzem egyesületben. Visszamentem a Honvédba, ahova gyerekkoromban is jártam, mindennap megérint, hogy oda járok, ahol gyerekkoromban homokoztam a távolugrógödörben, úgyhogy ha nincs a Sorstalanság, talán ez lett volna a sorsom.

A Sorstalanság és az 1945 azonos történelmi korszakban játszódik. Másképp érintett felnőtt fejjel ez az időszak, mint amikor gyerek voltál?

Nincs személyes kötődésem a holokauszthoz, de látom a barátaimon, akiknek családtagjai vesztek oda, hogy kinek mit jelent ez a borzalom. Nem érezhettem át azt, amit ők.

Akkor neked teljesen mindegy, hogy mondjuk focistát játszol egy 6:3-hoz hasonló filmben, vagy üldözöttet egy második világháborúsban?

Lényegében igen. Mivel nem vagyok színész, nincsenek színészi eszközeim, csak hagyom, hogy hasson rám a környezet, a díszlet, a jelmez, a rendező, a színész. Csak erre tudok hagyatkozni. El sem tudom képzelni, milyen lehet egy egész filmet greenboxban forgatni, iszonyatosan nehéz színészi meló lehet.

El sem fogadnál felkérést egy olyan filmre, amely nagyrészt a látványra megy, mondjuk a Marson játszódik és greenboxban veszik fel?

Attól függ, kivel. Még az is lehet, hogy elvállalnám. Az 1945-nél például meghatározó volt, hogy Török Feri (a film rendezője – a szerk.) rendezte a Moszkva tér című filmet is, ami nekem nagy élmény volt. Nemcsak azért, mert a Moszkva tér az én életemben is fontos helyszín, de azért is, mert Feri tanított az egyetemen. Több szinten is volt kötődésem, ezért mondtam igent.

Ezek szerint nem volt casting a szerepedre...

Felhívott valaki a stábból, a gyártásról, hogy van ez a szerep, és tudják, hogy úgyis nemet fogok mondani, de Feri nagyon szeretné, ha én lennék, mert ez is második világháborús film, hangulatában hasonló. De azt is tudták, hogy azzal végképp levehetnek a lábamról, hogy Ragályi Elemér operatőr fogja felvenni.

Milyen úgy forgatni, hogy csak színészként dolgozol a filmben, holott a hivatásod szerint operatőr vagy? Nem érezted, hogy néha beleszólnál?

Abszolút nem. Ahogy most az InStyle-fotózáson Hencz Peti fotóssal is megvolt köztünk a bizalom, hiszen dolgoztunk már együtt régebben: egyáltalán nem figyeltem arra, hogyan világít, milyen lesz a kép. Akkor is inkább ellesni próbáltam Ragályitól technikákat, vagy azt, hogy hogyan instruálja a színészeket. Sokat tanultam belőle. Például a Sorstalanságnál nem tudtam még, miért pakolják ide-oda a lámpákat, egyáltalán nem láttam bele a folyamatokba, hiszen éppen csak kapiskáltam, hogy ezzel szeretnék majd foglalkozni.

A divatfotózás mennyire áll messze tőled?

Ez nehéz kérdés, talán a portré, az ember jobban érdekel. Nehezen tudom elképzelni, hogy egy ruha legyen a főtéma. Ha olyan a modell, hogy miatta készül az anyag, az biztosan lázba hozna.

A barátnőd, Bernát Bianca is modell. Az ő fotóit tudod csupán szakmai szemmel nézni? Esetleg kritizálod is?

Nyilván nehéz elfogulatlanul néznem a képeket, hiszen együtt élünk, de ha más készít róla képet, akkor el tudok vonatkoztatni. És persze van olyan, ami tetszik, de nagyon kritikus vagyok, és meg is mondom, ha nem tetszik vagy másképp csináltam volna. Rendszeresen hangsúlyozom Biancának, hogy gyönyörű a képen, de a vizuális része... És akkor kezdem sorolni, hogy mi a hiba. Nem hallgatom el a véleményemet, és néha talán rosszul is esik neki egy pillanatra, pedig nem neki szól a kritika.

A saját képeiddel is ugyanilyen kritikus vagy?

Idővel felül tudok emelkedni azon, hogy az én munkám. Rendszeresen visszanézem a fotóimat: ha megszűnik az érzelmi kötődés, akkor másképp látom, észreveszem a hibáimat, de azt is, miben fejlődtem vagy hogyan változik az ízlésem. Általában utólag is vállalhatónak tartom, amiben akkor hittem.

Hat-hét éve nem gondoltuk volna, hogy létezik majd egy fotókra épülő közösségi média. Szerinted hat az Insta erre a művészeti ágra?

A fotó készítése jó móka mindenkinek, örömmel tölti el az embert, különben nem is ezt a munkát választottam volna, de hogy milyen hatással lesz a vizuális kultúrára, azt nem tudom megjósolni, ezt talán nálam sokkal okosabb kutatók tudják csak megmondani.

Milyen szakmai fordulópontokra emlékszel, ami nem köthető filmforgatáshoz?

Két nagy szakmai megkönnyebbülésre emlékszem. Az egyik egy borzalmas videóklip volt. Az elejétől éreztem, hogy nem lesz jó a végeredmény. Rádöbbentett, hogy rengeteg rossz dolgot is kell csinálni, amiből tanulhat az ember, és el kell fogadni, hogy mindenki csinál kifogásolható dolgokat az életében. A másik fordulópont pedig az Instagram volt. Éder Krisztián beszélt rá, hogy regisztráljak, addig teljes baromságnak tartottam, aztán valamit mégis felszabadított bennem: rájöttem, hogy lehet fotót csak úgy csinálni. Katt, katt, katt és kész is, nem kell tökéletesnek lennie minden fotónak. Ez a két dolog megszabadított a görcsös akarástól, hogy minden kompozíciónak tökéletesnek kell lennie.

Idén is szavazhatsz a kedvenceidre az InStyle Style Awardon, szeretnénk figyelmedbe ajánlani kedvenc kategóriánkat: "A legstílusosabb férfi" - egytől egyig sármos pasikkal, mint például Nagy Marcell! Szavazz rá vagy a többi jelöltre itt, vagy kattinst a képre!