Szépség
Minden idők legszexisebb Lady Gaga szettjei
Eredeti nevén Stefani Germanotta amióta rivaldafénybe került, borzolja a kedélyeket, többek között semmihez sem fogható, egyedi ruháival.
2007-ben indult karrierje dalszövegírói pályafutással kezdődött. Ahogy visszaemlékezéseiből kiderül, már iskolásként is kitűnt a többiek közül. Különc csodabogárnak tartották mind viselkedése, mind öltözködési stílusa miatt. Akkor még vissza kellett fognia magát, de miután karrierje beindult, nem volt megállás. Rajongók millió kezdték el imádni a Gaga stílust, ez ma sincs másképp.
Öltözködési stílusa azonban továbbra is megosztó, úgy mint a modernkori kultúrára gyakorolt hatása is. A művésznőnek saját kreatív produkciós team-je van, a Haus of Gaga, amely csak az ő számára készíti el a lélegzetelállító ruhakölteményeit és hajkoronáit.
Extrém stílusa és világhírneve olyannyira beszédtéma évek óta, hogy egy dél-karolinai egyetem szociológus professzora még kurzust is indított, hogy bemutassa és megismertesse hallgatóival a művésznő divatdiktátori mivolta hatásait.
És persze tőle egyáltalán nem meglepő, ha szinte teljesen meztelenre vetkőzik!
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Életmód
10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk
Promóciók
Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán
Nem is egy, rögtön három Omegát villantott Barry Keoghan a Met-gálán
Az ír színész mindkét csuklójára, de még mellényzsebébe is jutott egy különleges darab. Azért a többiek sem spóroltak.
Mesébe illő! Íme a 10 legszebb Vera Wang esküvői ruha, amit sztárok viseltek
Vera Wang neve már teljesen összefonódott az esküvői divattal: ő diktálja a trendeket. Nem véletlen, hogy a sztárok is vele tervezteti meg esküvői ruháikat. Mutatjuk a 10 legszebb ruháját!
Eljegyezték A Bridgerton család sztárját: hatalmas gyémántgyűrűt kapott - FOTÓ
A MET-gálán jelentette be A Bridgerton család gyönyörű színésznője, hogy eljegyezték! Gyémántgyűrűjéről senki nem tudta levenni a szemét.
Most ezek a legnépszerűbbek: 5 sportcipő, amit imádnak a stílusos nők 2024-ben
Nem kell félni! Ugyanis idén se maradunk menő sportcipők nélkül!
A stílus tényleg kortalan! Jane Fonda 86 évesen is bevállalt egy ilyen vad trendet
Jane Fonda bátran mondott igent az idei év egyik nagy visszatérőjére és milyen jól tette!
7 hihetetlenül gyakori tápanyag- és vitaminhiány: a B12 hiányától sokan szenvednek, lehet, hogy nem is tudnak róla!
Bár a legtöbb alapvető tápanyagot a kiegyensúlyozott étrend fogyasztása segítségével be tudjuk juttatni a szervezetünkbe, a nyugati étrendből hiányzik néhány rendkívül fontos tápanyag és ásványi anyag. Mutatjuk, mely tápanyaghiányok a leggyakoribbak!