Tudtad? Lady Gaga ebben a világhírű sorozatban tűnt fel több mint 20 évvel ezelőtt

Tudtad? Lady Gaga ebben a világhírű sorozatban tűnt fel több mint 20 évvel ezelőtt
Forrás: Getty Images

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Facebook
Twitter
Pinterest

Ma már persze sokkal kritikusabb szemmel nézi egykori önmagát!

A rajongókat és kritikusokat megosztotta Lady Gaga alakítása a The House of Gucciban, az viszont biztos, hogy a kritika pozitív és negatív mércéjével nézve is emlékezeteset alkotott az énekesnő.

Lady Gaga énekesnőként robbant be a köztudatba Just Dance című számával még 2008-ban, épp ezért kevesen tudják róla, hogy gyerekkora óta a zene és a színjátszás egyformán fontos szerepet foglalt el az életében. A hangversenyek mellet, sorra osztották rá a főszerepeket az iskolai musicalekben, miközben meghallgatásokra is járt és így kapta meg első kisebb szerepét is az akkor már hihetetlen népszerűségével futó HBO sorozatban, a Maffiózókban.

A mindössze 15 éves, olasz felmenőkkel büszkélkedő Stefani Germanotta (ez Lady Gaga születési neve) a 3. évad 9. részében tűnik fel, ami az Örömök és bosszúságok címet viseli. Gaga mindössze pár perc erejéig látható csak az epizódban, egészen pontosan ő alakítja a kettes számú lányt a medencés jelenetnél.

Ha visszagondolok arra a jelenetre, pontosan látom, mit csináltam rosszul. Nem tudtam, hogyan kell figyelni egy jelenetben! Nevetnem kellett volna, ám ez sokkal inkább úgy hatott, mint: "Végszó (indítási jel színésznek egy jelenetben - a szerk.), nevess..." Most már látom, hogy ez így van és azt gondolom, hogy ez minden volt, csak nem egy őszinte nevetés!

- mesélte egy interjúban a napokban.
Kép
forrás: HBO

Itt a teljes videó, ahol megnézheted az említett jelenetet:

Érdekességként meséljük, hogy Lady Gagaról egyébként kevesen tudják, hogy ő színésznek is tudatosan képezte magát. Egészen pontosan 10 éven át tanult method actinget a Strasberg Színház- és Filmművészeti Intézetben, aminek hatásait erősen érezhetjük szerepeiben is. Ennek az előadásmódnak a lényege ugyanis az, hogy a színész saját korábbi élményeire, tapasztalataira és érzéseire támaszkodva épít fel egy karaktert, miközben személyes kapcsolatot alakít ki a szereppel és már szinte teljesen sajátjának érzi azt, mondhatnánk úgy is, eggyé válik vele. A folyamat során felhalmozott élmények és érzelmek pedig olyan végeredményt adnak, ami egy tökéletesen hihető, természetes portrét fest a nézők elé az adott karakterről. Az énekesnő ezen tudását pedig annyira jól kamatoztatta, hogy 2015-ben átvehette élete első Golden Globe-díját az Amerikai Horror Story: Hotel című évadában nyújtott alakításért, majd 2018-ban a második Golden Globeja mellett egy Oscart is hazavihetett A legjobb női főszereplőnek járó kategóriában a Csillag születik című filmért. Illetve a The House of Gucciban is minden bizonnyal ezzel a módszerrel testesítette meg Patrizia Reggiani karakterét, és valószínűleg az éppen készülő, Joker: Folie à Deux munkálatai során is hasznát veszi majd ezen készségeknek.

És ezt láttad már?

Galéria / 13 kép

Lady Gaga 13 emlékezetes megjelenése

Megnézem a galériát

Videók

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Kép
Stílus

Utazz velünk a múltba: Nosztalgikus fotók a MET-gála történetéből

Május 6-án kerül megrendezésre a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeum adománygyűjtő estje, ismertebb nevén MET-gála, ami az év egyik legnívósabb és ruhák szempontjából minden bizonnyal az egyik leglátványosabb sztáreseménye.

Kép
Sztárok

„Az egész olyan, mint egy idióták parádéja” - 8 híresség, akit nem látnak szívesen a MET-gálán (és nem is szívesen mennének el)

A MET-gála nem minden hírességnek van benne a top 10-es programlistájában - sőt még a top 1000-ben sem.

Kép
Sztárok

Akit nem lehet felülmúlni! Blake Lively 10 legcsodásabb MET-gálás megjelenése

A hagyományos filmbemutatókhoz illő klasszikus eleganciával ellentétben a MET-gálát minden évben inkább a drámai, túlzó öltözékek teszik emlékezetessé. Ebben a játékban pedig Blake Lively évek óta verhetetlen!

Kép
Életmód

10 csodás európai úti cél, ha nem szereted a zsúfoltságot

Ezeken a helyeken legalább olyan jól érezheted magad, mint a slágercélpontokon, csak tömeg nélkül.

Kép
Életmód

Csökkenti a migrént, és a fogyókúrát is támogatja ez az étrend: elképesztő jótékony hatásai vannak

Egyre több étrend válik népszerűvé, köszönhetően az interneten megosztható tapasztalatoknak, és a kutatási eredményeknek. Az egyik legnépszerűbb étrend, vélhetően a számtalan jótékony hatása folytán, a növényi alapú étrend. Ugyanis nem csupán koleszterincsökkentő, gyulladáscsökkentő és környezetbarát, de még a fogyásunkat is serkenti. Sőt, egy friss kutatás még arra a megállapításra is jutott, hogy képes felvenni a harcot a kínzó migrénnel szemben.

Kép
Életmód

Az 5 legfontosabb vitamin, amire a nőknek szükségük van - ezeknek hiánya komoly kockázattal járhat!

Minden nő számára fontos a megfelelő vitaminok bevitelének biztosítása annak érdekében, hogy egészséges és kiegyensúlyozott életet élhessenek!