Promóciók
Külföldön is hódítanak a hazai alapanyagok
Az idei, 77. OMÉK-on újra több ezer látogató ismerkedhetett meg a McDonald’s hazai beszállító partnereivel. Nézd meg, kiktől jönnek a finomságok!
Az látogatók nem csak azt tudhatták meg a Meki beszállítóiról, hogy már évek, vagy évtizedek óta gondoskodnak a hazai vendégek tálcáira kerülő termékek alapanyagairól, de azt is,hogy az itthon megtermelt csirkehússal, salátával, paradicsommal, hagymával és tojással egyre több külföldi McDonald’s éttermet is ellátnak. Az érdeklődők végre szemtől-szembe találkozhattak a jól ismert Mekis termékek összetevőivel. Megtekinthették a McNuggets alapanyagául szolgáló csirkemellfilét, a ketchup ízét adó hazai paradicsomot, a salátákba kerülő salátafejeket, a friss tojásokat és rácsodálkozhattak a hagyma bronzos héjára, szakszerű kifejezéssel: „páncéljára”.
A bemutató asztalok felett elhelyezett tájékoztatókból kiderült, hogy a hazai beszállítóknak nemcsak itthon, de külföldön is jelentős szerepük van a McDonald’s ételeinek előállításában.
Meglepetést okozott a kiállított libamáj és libacomb, azóta ezekkel az alapanyagokkal a hazai McDonald’s éttermekben ismét találkozhatnak az ínyencségek kedvelői.
Az alapanyagokkal való ismerkedésben a Mekilexikon oldalon elérhető videók is segítettek. A Mekilexikon transzparencia programot a McDonald’s 2014 júniusában indította útjára azzal a céllal, hogy a szóbeszéd és az interneten terjedő legendák helyébe egyszerű tényeket állítson. Az oldalra látogatók személyre szabott válaszokat kapnak kérdéseikre, a válaszok megértését pedig fényképes és videós illusztrációk is segítik. AZ OMÉK standon a frissen megszerzett tudásukat a látogatók a Mekilexikon online tesztjein azonnal próbára is tehették.
A kiváncsiabbak két külföldről érkező alapanyagot, a burgonyát és a marhahúst is felfedezhették, megismerkedhettek az Innovátor fajtájú burgonyával és megszemlélhették a darált marhahús alapanyagának márványosságát, amelyből a húspogácsák 100%-ban, vagyis minden egyéb összetevő, vagy adalékanyag hozzáadása nélkül készülnek.
Azerbajdzsántól Svájcig
A McDonald’s itthon kizárólag az Eisberg Hungarytől vásárolja termékeihez a salátafélét, friss hagymát, kígyóuborkát, paradicsomot és koktél paradicsomot. A hazai Eisberg 2003 óta kizárólagos salátabeszállítója az osztrák McDonald’s éttermeknek is. Az idei évre tervezett közel 3000 tonna beszállítandó termék nagy részben Csongrád megyei termelőktől érkezik, és a román és lengyel éttermi vendégek tálcájára is jut belőle.
A kecskeméti Univer 27 éve szállít szószokat az étteremlánc szendvicseihez. Ketchupjukhoz kizárólag magyar termőhelyről származó paradicsomot vásárolnak, jellemzően Kecskemét környéki gazdáktól. A McDonald’s ma már évente 750-1300 tonna sűrített paradicsomot vásárol tőlük, amely 40 ország éttermeibe jut el.
A szigetcsépi Capriovus Kft. 2002 óta a magyar McDonald’s kizárólagos tojásbeszállítója. Évi 3 millió, mélyalmos tartásból származó héjas tojásával nem csak a magyar, hanem a román éttermeket is ellátja.
Az OSI Food Solutions Hungary bábolnai üzemébe a feldolgozásra szánt csirkehús magyar vágóhidakról, túlnyomórészt a kisvárdai Master Goodtól érkezik. Az évi 14 ezer tonnányi feldolgozott termék pedig hazánkon kívül még 19 ország éttermeibe jut el – Azerbajdzsántól Svájcig.
Sokkal több jut külföldre, mint amennyi külföldről érkezik
A McDonald’s hazai beszállító partnerei 2011 és 2014 között összesen 68 milliárd forint értékben exportáltak termékeket Európa és más régiók McDonald’s éttermeibe. Ez az érték a teljes hazai élelmiszerexport több mint 1,3%-ának felel meg. A mennyiség jelentőségét jól mutatja az is, hogy ha a hazai éttermek tavalyi külföldi beszerzéseinek értékét levonjuk a teljes beszállítói exportértékből, akkor 13,4 milliárd forintos pozitív mérleget kapunk.
Bővítenek, növekednek
A McDonald’s nemzetközi piacokon is sikeres beszállítói az elmúlt években 60 milliárd forintot ruháztak be gyártósoraik korszerűsítésére, kapacitásaik bővítésére. Erősödő exportőrként több munkaerőt is igényelnek, 2014-ben mintegy 500 főt alkalmaztak a hazai és külföldi McDonald’s éttermek ellátására: 200 fő kizárólag a magyar éttermek kiszolgálásán, 300 pedig a külföldi McDonald’s megrendelések teljesítésén dolgozott.
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Promóciók
Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán
Ők 2024 legszerencsésebb csillagjegyei: május 25-e után megváltozik az életük!
Az asztrológus szerint a Jupiter hozza el a szerencsét ezeknek a csillagjegyeknek.
Ezt imádni fogod! Katie Holmes már viseli a következő időszak legnagyobb trendszínét
A színek terén is fő a változatosság!
4 most kedvezményes parfüm, amiért a híres nők is rajonganak
A hírességek kedvenc parfümjeit most tényleg szuper áron szerezheted be!
5 sajt, amivel centiket faraghatsz le a hasadból a dietetikusok szerint
Ha gyakran eszed ezeket a sajtokat a diétád idején, könnyebben és gyorsabban mehet majd a fogyás.
Leonardo DiCapriónak is vannak kedvenc filmjei, nem is akármilyenek!
Az Oscar-díjas színésznek érdemes lehet adni a szavára.
Eláll a lélegzet: Ők az elmúlt évek legszebb magyar menyasszonyai - szavazz, hogy szerinted kié volt a legszebb esküvői ruha!
Neked melyik magyar híresség menyasszonyi ruhája tetszett a legjobban?