Szépség
Az app, ami megállíthatja a koronavírust
Jövő hétre készülhet el a magyar fejlesztésű app, amely megmondja, hogy találkoztál-e koronavírussal fertőzött személlyel.
Hiába figyelmeztettek a klímakutatók, tudósok, filantrópok, köztük Bill Gates, a világ leggazdagabb üzletembere, aki öt évvel ezelőtt előre jelezte, hogy mi fog történni, és mit lehetne tenni egy pusztító influenzaszerű vírusos világjárvány kialakulása ellen, a világ vezetői nem cselekedtek.
Mostanra pedig valósággá vált, amit eddig csak a sci-fikben és katasztrófafilmekben láttunk. Megérkezett a koronavírus-járvány Magyarországra is, ami egyik napról a másikra teljesen átrendezte az életünket, pedig még csak a folyamat elején tartunk.
Nincs ok pánikra
Mindannyiunknak össze kell fognunk annak érdekében, hogy minél hamarabb véget érjen a járvány, amelynek negatív gazdasági következményei mellett már most látványosan pozitív eredményei vannak a környezetre. És ahogy mondják, nincs talaj, amelyben ne teremne virág. Kizárólag csak a kreativitásunkon múlik, hogy mihez kezdünk a karanténban töltött idővel, és amíg olyan elhivatott emberek élnek közöttünk, mint a VirusContact App magyar fejlesztői, akik megoldást találtak arra, hogy kiderüljön, találkoztunk-e koronavírusos beteggel az elmúlt két hétben, mikor, mennyire volt közel hozzánk és mennyi ideig tartózkodtunk egymás közelében, nincs ok pánikra.
Ha valakiről kiderül, hogy beteg, nyilván az első dolga értesítenie azokat, akikkel kapcsolatba lépett, érintkezhetett, felhívja a családtagjait, barátait, kollégáit. De azokat, akikkel esetleg tömegközlekedési eszközön vagy egy boltban, utcán találkozott, nem tudja értesíteni, nem is tudja, hogyan értesíthetné őket. Az app viszont képes megjegyezni, és összevetni a felhasználók tartózkodási helyének adatait, és a bluethooth kapcsolatnak köszönhetően azt is, mekkora távolságra voltak egymástól, illetve mennyi ideig tartózkodtak egy helyen.
Ha valaki beállítja magáról, hogy pozitív lett a koronavírusra a tesztje, akkor – ha a többi felhasználó ezt kéri – értesítik azokat, akik az elmúlt 14 napban keresztezték az illető útját, egymás mellett 10 méteres körzetben tartózkodtak – jelentette be a VirusContact magyar fejlesztő csapata a közösségi médiában.
Gondoltad volna, hogy 2020-ban már itt tart a technológia?
Azonban azt tanácsoljuk, hogy mindig légy körültekintő, mielőtt letöltesz egy applikációt – legyen az egy beauty vagy fitness app! Megmutatjuk, hogy pontosan mire figyelj oda!
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
5 sajt, amivel centiket faraghatsz le a hasadból a dietetikusok szerint
Ha gyakran eszed ezeket a sajtokat a diétád idején, könnyebben és gyorsabban mehet majd a fogyás.
Leonardo DiCapriónak is vannak kedvenc filmjei, nem is akármilyenek!
Az Oscar-díjas színésznek érdemes lehet adni a szavára.
Eláll a lélegzet: Ők az elmúlt évek legszebb magyar menyasszonyai - szavazz, hogy szerinted kié volt a legszebb esküvői ruha!
Neked melyik magyar híresség menyasszonyi ruhája tetszett a legjobban?
Már most hasít Horvátország turizmusa - Sikeres kezdés és fenntartható jövőkép
Horvátország turizmusa a tervezett 2024-es fejlesztések és az eddigi eredmények alapján ígéretes kezdést mutat. Az első négy hónapban jelentős növekedést ért el az érkezések, vendégéjszakák és a szállodai éjszakák terén.
Molnár-Szilágyi Szilvi: "A férjemmel sokszor szoktunk gondolkozni azon, hogy csinálnánk másképp, ha feljön az esküvő-téma"
Molnár Szilágyi Szilvivel készítettünk interjút, aki elárulta, hogy az egy-két fennakadás ellenére is, milyen csodálatos volt az esküvőjük Caramellel!
8 hollywoodi sztár, aki csak 40 felett coming outolt
Egy ember szexuális irányultsága vagy nemi identitása nem lehet szégyellnivaló.